Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)

A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából

falú házaik az utcára véggel épültek. A kerítés és a ház között virágos kert tulipánnal, jácinttal, orgona és jázmin bokorral, néhány rózsatővel, több helyen rózsalugassal.

A háznak az utcát szemlélő ablakain házi horgolású csipke vagy vászonfüggöny díszítette, és zöld levelű, piros virágú muskátli pillantgatott kifelé. A ház többnyire három osztató volt: utca felőli tisztaszoba, középen pitvar, nyitott kéményű, szabad tűzhellyel, s ide belépve, a kert felé a lakószoba. A telek kerti vége felé eső kisszoba volt télidőben a család élettere, ahonnan nem hallatszott ki az utcára a háznép zaja, estleges civakodása. A ház előtt tornác futott végig. Ez, ha nem szélesedett ki a ház belső végébe épített kamra, az előtt is tovább futott. Az istálló előtt a tornác faoszlopokon, lábakon álló teraszra váltott, így a gazda - a házból kilépve - esős időben is elázás nélkül jutott az istállóba.

Az istállóban nyáron csak a fejős és ellős tehén vagy a kanca, esetleg a mezei munka ritmusához igazodva a fogatolt jószágok (lovak, ökrök) éjszakáztak. Az avart és a gazokat betakaró, zord teleken a nagy hó és a ragadozó vadak - főleg farkasok - elleni védekezés miatt a heverő marhákat is bemenekítették. Az istálló végében a szedett makkra vagy kukoricára fogott hízónak, és a némi kíméletre szoruló anyakocának épített disznóól húzódott meg. Mellette tyúkól, esetleg kacsa- és libaól. Annak a végében a trágyadomb. Az udvaron, többnyire az istállóval szemben - ha nem volt közelben télen is használható nyíltvizű itatóhely - ásott gémeskút, favályúval. A gazdasági udvart csűr zárta le. Ebben a csépelni való kalászosokat védték a madaraktól és az esőtől. Itt folyt a cséplés is. Ha túl voltak a cséplésen, a széna tárolására használták. Az udvart két-három kutya is őrizhette. A csak ugató csahosokat éjjel-nappal szabadon, a harapósabbakat nappal kötélen vagy láncon tartották.

A csűr mögött zöldséges és dohányos kert, többnyire néhány gyümölcsfával. Talán nem is volt olyan örökös jobbágyporta, amelyiken legalább néhány szilvafa ne kínálta volna gyümölcsét. Ahhoz, hogy valaki örökös jobbágy legyen, vagy bele kellett szülessen a státuszba, vagy 32 évig kellett egy telken élnie, és ugyanazt az urat, illetve annak successorait, felmenőit szolgálni. Ez alatt az idő alatt nemcsak az ő dereka görnyedt készséges szolgálatra és hajlandóságra ura iránt, hanem az urában is formálódott némi elismerés és becsülés a portáját rendben tartó, gyarapító, a községben magának tekintélyt szerző jobbágya iránt, akire adott esetben nemcsak javait, tragédia esetén még nagykorúvá nem serdült hozzátartozóit is rábízhatta. Jobbágy és földesúr viszonyát - bármennyire terhelt volt ellentmondásokkal - sohasem a haszonelvü kapitalizmus korát jellemző osztályharcos szembenállás jellemezte.

A szabadmenetelű jobbágyok

Történetírásunk némi rokonszenvvel és szabadságforgácsokkal, kevéske vállalkozó kedvvel is felruházta a szabad menetelű jobbágyokat, ami által a térbeli lakhelyváltoztatást közelítette a szabadságfogalomhoz. A valóságot mellőzve, fel sem figyelt rá, hogy a szertelenség, a tervezett és szisztematikusan építkező lét, a fegyelmezett munka és felelősség hiánya is jellemezhette a szabad költözők nyugtalanságát. Találóan nevezték őket Erdélyben zselléreknek. Elnevezésükben benne volt, hogy a szántóvető foglalkozás kisegítői - önálló vagy kétes egzisztenciájú pásztorok, csőszök, alkalmi munkások,

32