Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
napszámosok, szőlökapások, szén- és mészégetők, kupecek, fuvarozók, mezőgazdasági nyersanyagot feldolgozó háziipari tevékenységet végzők - alkották zömében ezt a falusi, mezővárosi réteget. Igazán nehéz helyzetbe akkor kerültek, amikor a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok lerontották a terméseredményeket, és megromlottak a cserearányok a háziipari termékek és a mezőgazdasági termékek között, vagy a szűkösség miatt csökkent a napszámbér a napi élelem elmaradásával, kevesbedett a pénzes fuvar, s maga végezte el a módosabb gazda és családja azokat a munkákat, amelyeket korábban napszámbérben végeztetett. A jövedelmi viszonyok romlását gyakran követte az igénytelenség, amit csak ideigóráig takarhatott el a sűrű lakhelyváltoztatás. A szórványban élő örökös és szabadmenetelű jobbágyok státuszának sem a szociális, sem a lélektani vonatkozásait nem vizsgálta még a történetírásunk. Következtetéseket többnyire máig a kollektív szerződéssel élők taksás állapotából vont le, s többnyire a nem jobbágy státuszú szabadokat - jász-kunok, hajdúk - állította szembe a jobbágyi státuszban élőkkel. Adósak vagyunk azzal is, hogy megvizsgáljuk, merre nyíltak utak az örökös, és merre a szabad státuszú jobbágy létből az egymást követő generációk számára. A modernizáció beköszöntével melyik társadalmi tömb leszármazottaiból toborzódtak inkább a vasutasok, postások, altisztek, cselédlányok, betanított- és szakmunkások, egyéb rendű és rangú munkavállalók. Azt sem tudjuk még, hogy a volt örökös vagy szabad menetelő jobbágyok déd- és ükunokái váltottak-e tömegesebben hajójegyet Amerikába. A 18. századi adó- és lélekösszeírásokból, az evangélikus és református presbiteri jegyzőkönyvekből aprólékos munkával talán az is kihámozható lenne, hogy melyik státuszban élő jobbágyi rétegnek volt nagyobb az affinitása a falusi közösségek ügyeinek bírói, esküdti szintű intézéséhez, illetve az evangélikus és református egyházi testületekben való tevékenységhez. A szabad menetelő jobbágyoknak a feudalizmusra emlékeztető kötelmei és földesúri alávetettségei bizonyíthatóan lazábbak voltak, mint az örökös jobbágyoknak. Robotot is kevesebbet végeztek. Inkább rendszeres taksafizetők voltak. A pénzgazdálkodáshoz, a vásározó, piacozó kereskedelemhez, a bérmunka végzéséhez, a fuvarozáshoz, szekerezéshez is nagyobb affinitásuk kellett legyen, mint az örökösöknek. Kiszolgáltatottságuk azonban legalább akkora, vagy talán nagyobb is volt. Nem védte őket a szokás és hagyomány ereje, a telekről való elmozdításukkor a közösség felháborodása. Akár szóban kötött, akár írásban rögzített szerződésük viszonylag rövid határidejű - egy-háromévnyi - terminusokat foglalt magába, és lejáratkor lelkiismeretfurdalás nélkül megszabadulhatott jobbágyától a földesúr. Éppen ezért a szabad menetelű jobbágy lélektanilag is predestinálva volt némi felületességre, lazaságra, házával, kertjével, portájával és szántójával kapcsolatos nemtörődömségre. Szatmár megye népsűrűsége az úrbérrendezéskor még nem kényszerítette ki a termelési innovációt, az ipari forradalmat megelőző, vízikerekekre alapozott manufaktúrák meghonosítását. A Nyíri járás népsűrűsége azonban - a vízrendezési és folyószabályozási, valamint a határregulációs munkák elmaradása miatt - az itt-ott nagyszámú puszta telek (deşerta) ellenére, elérte azt a telítettséget, amikortól örökös és szabad menetelű jobbágyok, földesurak és szolgálónépek nem válogathattak szabadon a művelés alá vonni 33
