Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)
A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG LOVASSÁGA ÉS TISZTIKARA
merült az október 15.-iki - végül sikertelen - háborúból való kiugrás támogatásánál is. Német nyomásra azonban az egyre erőteljesebben bomló déli arcvonal sürgető megszilárdítására és megmentésére - pihenő és feltöltés nélkül - a huszárhadosztályt azon nyomban bevetették a Tisza mentén. A folyam védelmét ekkor a zömében pótalakulatokból szervezett 3. hadsereg igyekezett ellátni. Egyik hadműveleti egysége az Auerhammer József ezredes parancsnoksága alatt álló 1. tábori huszár pótezred volt. A pótezredet - jelentős fegyverzed- és létszámhiánnyal - a honvédség erőinek szinte teljes mozgósításakor, 1944. augusztus 23.-án szervezték meg. Ezredközveden alakulatait és egyik osztályát a 2. huszárezred, másik két osztályát pedig a 3. és 4. huszárezred visszamaradó különítményei, a békehelyőrségekben lévő kiképző alakulatok állították fel. A személyi állomány összeállításakor szükségessé vált néhány méneskari tiszt, illetve a békéscsabai, a szentesi és a palánkai méneskari legénység részeinek bevonása is. Az 1. tábori huszár pótezred szeptember 13.-ától vett részt a Magyar Királyi Honvédség utolsó nagy támadó hadműveletében, mely Dél-Erdély birtokbavételére irányult. A szovjet csapatok előretörése miatt azonban a támadás lelassult, s a huszáralakulatok szeptember végétől lassan hátrálva, véres utóvédharcokat folytatvajutottak ki a szentesi hídfőhöz, melyet akkor a Lengyelországból elsőként hazaérkezett 2. huszárezred alosztályai próbáltak meg tartani. 1944. október 8.-án azonban az ellenséges túlerő éppen azt a huszáralakulatot szorította ki utoljára a városból, melynek 9 éven át ott volt a helyőrsége. Az 1944. október közepére a beérkezett pódásokkal teljesen feltöltött huszárhadosztály előbb Tiszánál, majd a Duna-Tisza közén látott el védelmi feladatokat, s halogató harcokkal vonult vissza a Duna felé. A magyar huszárnak október 23-án a kiskunfélegyházi tanyavilágban végrehajtott ellentámadás során adatott meg utoljára, hogy feladatát lóháton hajtsa végre. November elejétől a Csepel-szigeten láttak el védelmi feladatokat. Ide érkezett be az I. önálló huszárosztály is, melyet még 1944. július-augusztusban a Bácskában szerb partizánok ellen vetettek be. A Csepel-sziget és az egész Duna-vonal tarthatadanná válása után a seregtest zöme a Dunántúlra vonult át, a 4. huszárezred zöme, a 2. lovas-tüzérosztály és a 2. huszárezred páncéltörő ágyús százada viszont a fővárosban rekedt, és sorsuk 1945. február 12.-én pecsételődött meg. A Dunántúlon harcoló seregtestet 1945 januárjában a Csallóközben pihentették, majd valamelyest feltöltötték. Az ezredeknek csak egy-egy osztályát sikerült felállítani, s a századok közül is egy-egy már az 1944 augusztusában Celldömölk környékén felállított méneskari lövészosztály méneskari századaiból került ki. A huszárseregtest személyi és anyagi feltöltését az 1944 szeptember végén Nagyvázsonyban megalakult, majd 1945 januárjában a Csallóközbe (Felsőszeli, Alsószeli) áttelepült Huszár Kiképző és Felállító Központ irányította. Ezen szervezet a feltöltések céljára kezdetben a huszár visszamaradó különítmények emberanyagát és lovait használta fel. Itt gyülekezett a későbbiek során a leharcolt huszárezredek és az önálló huszárszázadok megmaradt és még hadrafogható állománya is. A kiképzést a központnál a központi lovas iskola alatt működő huszár tanszázad végezte.
