Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Bevezetés
előálláson át, míg saját csapataihoz visszatér...". Puszta életét csak úgy tudták megmenteni, hogy mindkét lábát és ujjait amputálták. Hőstettét a legmagasabb kitüntetéssel, a Tiszti Arany Vitézségi Éremmel ismerte el a hadosztályparancsnokság. Szintén január 28-án éjjel Wack Géza tartalékos zászlós önként vállalkozott arra, hogy szakaszával bemegy Csákvárra, mely akkor kb. 6 km-re a saját vonaltól az ellenség által volt megszállva és ott felderíti az ellenség erejét és csapatösszevonásait. Az ellenséges vonalakon észrevétlenül keresztüljutva behatolt a községbe, s számba vette az ott található ütegeket, alakulatokat. Felderítését mindaddig folytatta, míg Csákvár piacterén az ellenség közé keveredve fel nem ismerik. Ekkor a szakasz jól irányzott tüzével keltett meglepetést kihasználva gyorsan visszavonul, s a hajnali órákban eredményesen tér vissza a vállalkozásból, értékes adatokat hozva magával. E tettéért soronkívül tartalékos hadnaggyá léptetik elő. A huszárhadosztály a Vértesben kiépített állásaiban töltötte 1945 februárjátmárciusát 84 , egészen a nagy orosz támadás megindulásáig, majd végig harcolva visszavonult a Rába mögé. 1945. március 29-én lépték át az 1. huszárhadosztály maradványai (7.200 fő és 2.500 ló) a magyar határt, s Ausztriában Linz körzetében érték meg a háború befejezését, s itt kerültek amerikai fogságba. Végezetül szóljunk néhány szót a naplóról és szerzőjéről. Csallóközmegyercsi Szabadhegy István 1901. március 16-án született a Győr megyei Töltéstaván, földbirtokos családban. A győri bencés gimnáziumban tett érettségi vizsga után a Ludovika Akadémiát végezte el, s itt avatták hadnaggyá 1921. augusztus 20-án. A 2. honvéd huszárezred komáromi osztályában szolgált 1928. október l-ig, majd a budapesti honvéd lovagló- és hajtótanárképző iskola hallgatója. Ezután, 1931- augusztus 31-ig a franciaországi saumuri lovastiszti iskola hallgatója. 1931. szeptember 1. és 1937. március 31. között a budapesti 1. honvéd huszárezredben szolgált. 1932. november 1-én századossá lépett elő. 1937. április 1-el a testőrséghez vezényelték, ahol 1940. március 31-ig a lovas testőrség parancsnoka volt. 1940. április 15-től 1942. június l-ig az l/L huszárosztálynál szolgált Szabadkán, 1942. április 1től őrnagyként. Közben törzstiszti tanfolyamot végzett, majd 1942. június l-től az év végéig a Hadiakadémia hallgatója. 1942. december l-től 1943- október 15-ig a II. hadtest önálló huszárszázad parancsnoka Komáromban, 1943- május l-től alezredesi rangban. 1943- október 15-től 1944. október l-ig a 4/11. huszárosztály parancsnoka Nyíregyházán és a fronton. Ezt követően a háború végéig a Ludovika Akadémia gyorsosztály-parancsnoka. Az Akadémiával települt nyugatra s 1945 májusában angol hadifogságba esett. A hadifogság után nem tért haza, hanem 1949-ben az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, s itt is halt meg New Yorkban, 1969. február. 9-én. „...Büszke, érzelmeit palástolni nehezen tudó, indulatos ember volt. Különösen a fölé nyes kedést, a fennhéjázást nem tűrte. Ellenérzését a magasabb rangúakkal, akár elöljáróival szemben is nyíltan kimutatta. Mint vendégeit fogadó házigazda előzékenynek és szívélyesnek, mutatkozott. Szellemi képességeivel magasan az átlag 1945. március 1-én az. 1. honvéd huszárhadosztály maradványai a német Balck-seregcsoport (6. német hadsereg) kötelékében, a magyar VIII. hadtestparancsnokság alárendeltségében voltak.
