Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

hányták a kévéket a cséplőgépre, négyen a dobon voltak /egy adogatóg

, két: kévevágőu, egy étetóü/

»négy ember volt a «Bakos

, hatan pedig a törek-ben dolgoztak. Természetesen, ha a szükség úgy hozta, 18-an Is dolgozhattak, különösen a harmincas évektől, mikor megjelent a cséplőgépek kiegészítő eszköze: az elevátor. Szék a nem állandó munkások nem fizetésért» hanem kölcsönös segítségként dolgoztak. Természetesen a vagyonosabbak megkövetelték itt is a részes munkásaiktól az ingyen* segítséget. Akár kölcsönös segítségben, akár uzsora munkában voltak is cséplőgépnél a munkások, élelmezésükről mindig a gazda gondoskodott. Az élelem itt is olyan volt, mint az aratásnál vagy a hordásnál. Később, a húszas évek vége felé, a cséplőgép tulajdonosok állandó munkásokat szerződtettek. Egy ügyes, népszerű szegényemberrel, a vállalkozóuval. megegyeztek a bérben, amit percent néven emlegettek. Ez időszakonként és a termés minőségétől függően más és más volt. A harmincas években például, adatközlőim szerint három percent volt szokásos, ami azt jelentette, hogy a géppel összesen csépelt busa 3 £-a volt a munkásoké. Ezenfelül a vállalkozó kapott még egy-két mázsa búzát, vagy megállapodás szerint újabb 1-2 percentet. Ennek a vállalkozónak volt a feladata a munkásokat összeverbuválni, ő osztotta be munkahelyükre, ő osztotta el a keresetet, s ő végezte a mázsállóu1 munkát. Ilyen munkavégzés mellett a caépeltető gazda már nem volt köteles étkeztetésről gondoskodni, de a gépész és a mázsállóu mégis ebédet kapott mindig a gazdától* A többi munkásoknak úgy vitték az ebédet a hozzátartozói, mint ahogy a mezőre is szokás volt vinni* A cséplőgép tulajdonosa abban az esetben, ha 35.