A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Cservenyák László: A napraforgó termesztése, feldolgozása és olajos ételek Nyírcsaholyban

forgóból". Különösen sok olajat ütöttek ősszel, később pedig az adventi és a nagyböjti napokon. A böjti időben még tejjel és tojással sem főztek. Hamvazószerda előtt lúggal kimosták a zsírtól az edényeket, nehogy valamiképpen megszegjék a böjtöt. Az olaj alapanyagául szolgáló napraforgót vagy ún. darabba, vagy egy másfajta növény vetésének szélére ültetik. A forgó darabos művelése leginkább homokos földnél gyakori, mert ott bőségesen megterem. Búzaföldbe nem vetik, mert az utána következő évben semmi nem terem meg a helyén, úgy kiszedi a föld táperejét. Nagyon gazdaságos a forgó termelése tengeri- vagy krumpliföldeken, a sor szélén. Ilyenkor együtt vetik és kapálják a krumplival vagy tengerivel. Ha a forgót darabba vetik, a vetés ideje április eleje. Ez szokott a második vetés lenni a mák után. A vetőmagnak valót még ősszel kiválasztják. Csépléskor főleg a nagy karikákat teszik félre, hogy a többitől külön csépeljék ki, és az apró mag ne keveredjen közé. A vetőőmagot a padláson külön csomóban őrzik, mert azt szokták mondani, hogy „a jó vetőmag már majdnem fél termés." A jó gazda fészket csinál, trágyát tesz bele, majd erre egy kis földet, és úgy ejti bele a magot. Persze sokan vannak, akik csak egyszerűen kapával vagy ha puha a föld és elég nedves, akkor sarokkal nyomják a magot a földbe. Legjobb, ha egy bokorba csak egy szál forgó marad. Aki sok karikát akar, (napraforgófejet), az legtöbbször ráfizet, mert két kicsi nem ér fel egy nagy karikával. Háromfajta napraforgót termelnek: tarka, száznapos és fehér napraforgót. A tarka magot vetik a legszívesebben, mert ez a legolajosabb, aztán vastag a kórója, míg a száznaposnak a kórója vékony és alacsony, addig a fehér nem elég olajos. A bevetett forgóföldre ijesztőket szoktak szúrni, hogy a madarak ki ne kaparják a magot a földből. Sokszor veszélyeztetik a korán kikelt magot a kora tavaszi fagyok. Olykor az egész vetés vagy annak egy-egy jelentős része kipusztul, ilyenkor pótolni kell a hiányzó bokrokat. A forgóvetés után két hétre kapálják meg először. Ekkor szokták kiegyelni is, és a hiányzó bokrokat újítani. A második kapáláskor a napraforgótöveket feltöltik, és ezután őszig nincs vele semmi munka. Hogy a madarak ki ne szedjék a forgókarikából a magot, a kóróról a felső leveleket letördelik, és így a madárnak nincs mire állni. Gyakran letördelik a kóróról az alsó leveleket takarmánynak, összevágják, kását hintenek rá, a libának vagy kacsának adják. A legtöbb gazdának több forgója terem a sor szélén, mint darabban. A forgó betakarítása szeptember közepétől a hónap végéig tart. Nagyon fontos, hogy még eső előtt vágják le a megérett forgókarikákat, mert eső után kihullik belőle a mag. Ha jó idő van és egyéb munka nem sürget, a forgót a mezőn csépelik ki. De gyakoribb az, hogy haza hordják és este a csűrben vagy a tornácon csépeli ki a család a szomszédokkal. Akinek sürgős munkája van, már a mezőről hazafelé jövet a szekéren hozzálát a csépléshez, hogy a mag szét ne hulljon, a szekér aljához lepedőt kötnek. A csépet, mellyel a fejből kiverik a magot, a forgószár tövéből készítik. Az üres forgó karikát bugának hívják. Ha még zöld, a tehénnek jó takarmány. Amit a tehén nem bír megenni, azt a földön szétszórják trágyának. A kicsépelt magot megtisztítják, kiszelelik a szeméttől, és utána a padláson szárítják. A forgó szárát egyszerűen kórónak hívják. A kórót kévébe kötik és kúpba állítva az udvaron tárolják.