Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)
ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919-1939) 477 így lett fiatalon nagy emberré Roboz István. Mégis, már majdnem negyvenéves, amikor 1863ban megalapítja a Somogy című hetilapot, az első somogyi újságot. Lapjából (1866. márc. 13.) a korabeli Kaposvár hangulata így idéződik fel: „a régi idők erkölcsei, a nyugalmas heverés, a kedélyes pangás méla csendben ringatá a népséget." „Sokan követték az ősi szokásokat, hogy szombaton délután kimentek a hegyre, Kecelre, Lonkára, vagy Ivánfára. A pintes üveget, a csutorát borral megtöltötték és a tarisznyát nyakba akasztva estére ingadozva hazatértek." Roboz Kaposvár várossá fejlődésének vízválasztóján indította meg hetilapját, melynek hasábjain Jókai Mór (aki egyébként Roboz osztálytársa volt), Kiss József, Vass Gereben írásai adtak egymásnak találkozót. 1894-ben, Kossuth halála alkalmából a „Somogy"ban napvilágot látott a Kossuth Lajos imája a kápolnai elesettek felett с írásmű is. Majd nemsokára képpel illusztrálva eljutott a nagy idők emlékén tűnődő magyarok otthonába, ahol a harcias függetlenségiek mélységes áhítattal, könnyes szemekkel merenghettek a hősi múlt felett. íme a mű: Felséges Úr! Árpád hadának nagy Istene! Nézz alá csillagtrónusodról könyörgő szolgádra, kinek ajkáról milliók imája száll eged kárpitja felé, magasztalva, áldva Mindenhatóságodnak munkás erejét. Istenem! Felettem napod ég, s térdeim alatt elhullott hős vitéz testvéreimnek csontjai nyugosznak! Fejem felett kék az ég, lábaim alatt pirossá lett a föld ősapánk, unokáink szent vére által. Csak hadd égjen napodnak teremtő sugara, hogy a vér felett virág nőhessen, mert a porladó tetemek koszorú nélkül el nem porladhatnak! Isten! Ősapáink és népeknek nagy Istene! Hallgasd és áldd meg ágyúink torkának bömbölő szózatát, melyben vitéz népednek lelke mennydörög, széjjelzúzni az önkény bilincseket osztó vaskarjait!... Mint szabad ember térdelek az új temetőn, véreim roncsolt tetemein, ily áldozatok után szentté válik földed, ha bűnös volt is, Istenem! Szent föld! Szentelt sírhalmok felett rab népnek élni nem szabad! Atyám!... Atyáknak nagy Atyja! Milliók felett hatalmas Úr!... Ég, föld s tengereknek mindenható nagy Istene! E csontokból dicsőség nő és nemzetem homlokán ragyog, szenteld meg e porokat kegyelmeddel, hogy a szent ügyért elhullott testvérbajnokok békével nyugodjanak hamvaikban! Лтел... 121 A társaság a két világháború között A somogyi írástudókban, művészekben megvolt az igény, hogy Kaposváron egy vidéki szellemi, kulturális központot hozzanak létre. Munkált bennük a sértett vidéki önérzet is, mely időnként fővárosellenes kirohanásokra ragadtatta őket. 122 Az irodalmi kör felélesztésével többen kísérleteztek. 123 A többszöri eredménytelen próbálkozás után Hortobágyi Ágost nyugalmazott tanfelügyelő kísérletét siker koronázta. 1925 szeptember 24-én újból megalakult a társaság. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság nevet vette fel, melyet az egyesület mind a mai napig visel. Az egyesületi alapszabály jóváhagyására csak jó egy év múltán, 1926 november 24én, a 270661/1926. VII. sz. В. M. rendelettel került sor. A társaság célkitűzéseit az 1925-28-as évek munkájáról tudósító, 1929-ben megjelenő első értesítőjükben az alábbi hangzatos megfogalmazásban adták közre: „A társaság pártpolitikát nem ismer, hitfelekezeti kérdésekkel nem foglalkozik. A Társaság célja a legbensőbb nemzeti érzés ébrentartása s hazánk nemzeti művelődésének újjáépítése körüli közreműködés. A magyar nemzeti irodalom és művészet ápolása, terjesztése és védelme a felkapott nyugati, nagyrészt erkölcstelen, vagy nemzetközi és hazafiatlan irányzattal szemben. E célból az idegen, külföldi tárgyú tételeket s a becsempészett idegen szavakat lehetőleg kerüli. Szűkebb körű hazánk és általában az egész Dunántúl íróinak, költőinek, zeneszerzőinek és művészeinek testvéries tömörítése egy zászló alá s a működő tagok érvényesülésének erkölcsi támogatása." A Horthy-rendszer hivatalos kultúrpolitikájához simuló, konzervatív programmal induló társaság kilépett a megyehatárok közül. A Dunántúl íróit, költőit, zeneszerzőit szólította soraiba. Tagjai - bár zömmel somogyiak voltak - a Dunántúlról, a fővárosból s néhány alföldi településről toborzódtak. A Berzsenyi Társaság öt szakosztálya - a szépirodalmi, a tudományos szakirodalmi, a festő-, zene- és iparművészeti - nagy koncepciójú feladatok megvalósítását tervezte. Célul tűzte ki többek között a Dunántúlon megjelent és megjelenő irodalmi, tudományos és zenei termékek összegyűjtését, az elhalt alkotók kéziratainak és azok kiadási jogának megszerzését. A szépirodalom és szakirodalom művelését és terjesztését pályázatok kiírásával, szépirodalmi és művészeti folyóirat megteremtésével, évkönyv kiadásával, valamint a „Dunántúli Könyvtár" című „sorozatos könyvek" létrehozásával kívánta előmozdítani. E nagyszabású kulturális elképzelések mögött egy átlagos tehetségű, de annál ambiciózusabb, jó szervezőkészséggel megáldott, afféle „minden lében kanál" ember rejlik. Hortobágyi Ágost önéletrajzából 124- melyet az általa szerkesztett és saját kiadásában megjelent Somogyi Helikonban olvashatunk - kitűnik, hogy mindenütt ott van, ahol úgy érzi, kézbe veheti a dolgokat. Térképet kéne mellékelni hozzá, hány helyen tűnik fel az országban az elhivatottság szerepében. Felsorolni is nehéz, hányféle szerepet vállal: magántanár és hírlapíró, osztálytanító és katona, tanfelügyelőségi tisztviselő és tényleges „iskolalátogató", szerkesztő és kulturális szervező. S mindemellett (korának gyermeke) sokat ad a sarzsira is: mint rokkant százados szerel le az első világháború végén, a forradalmak leverése után pedig a kaposvári közalkalmazottak polgári karhatalmi zászlóaljának parancsnoka lett.
