Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)
478 VARGA ÉVA A vidéki szellemi életnek ez az önjelölt polihisztora többféle szépirodalmi publikációval dicsekedhetett. Énekes színművek megzenésítésével, festészettel, szobrászattal is foglalkozott. Huszonkét megjelent munkáján kívül fiókban porosodva még temérdek műve volt.: „mintegy harminc regénye, huszonöt színműve és mintegy tíz kötetre való novellája és több zeneszerzeménye várja a kedvezőbb időket." - dicsekedett. Neve - minden igyekezete ellenére - mégis feledésbe merült volna, ha nem ő újította volna fel a Berzsenyi Társaságot. Jó szervezőkészsége diplomáciai érzékkel párosult, s a közös ügy szolgálata egyúttal személyes ambícióit is kielégítette. A Társaság első tisztikarának tagjai az alábbi személyek voltak: Ügyvezető elnök: Hortobágyi Ágost. Főtitkár: dr. Angyal Ernő főispáni titkár (neve 1930tól Kiss-Angyal Ernő, aki nem más, mint a híres nótaszerző). Titkár: Zsiray József rendőrfogalmazó, író. Jegyző: Kollárovits Jenő polgári fiúiskolái tanár. Ügyész: dr. Vince Jenő ügyvéd, író. Pénztáros: Wagner József magánzó, író. Pár hónapos tevékenység után az első tisztikar átalakult. Betegség, költözés, lemondások követték egymást. Négyessy László budapesti egyetemi nyilvános rendes tanárt, Rákosi Jenő írót, Rippl-Rónai József festőművészt tiszteletbeli elnökökké, Bodonyi Nándor pécsi írót pedig társelnökké választották. Tiszteletbeli tagsággal - anyagi és erkölcsi pártfogás reményében - a megye nagybirtokosait (pl. hg. Esterházy Pál, gr. Széchenyi Aladár), továbbá Kaposvár és Somogy megye vezetőit (Vétek György polgármester, Stephaich Pál alispán) illették meg s természetszerűleg a Berzsenyi leszármazottakat is. Hortobágyi kezdeményezésének sikerét a tagok lelkes együttműködése biztosította. Kezdetben úgy tűnt, ebben nincs hiány, s az elnöknek nincs egyéb feladata, mint egységben tartani a társaságot, összehozni az embereket, megszervezni az egyesületi életet. A társaság működéséhez mi kellett? Kellettek tagok, akik részt vesznek benne, művek, előadások, reprezentatív megmozdulások, és nem utolsó sorban pénz, mellyel a működés lehetővé válik. A tagtoborzás lényege is az volt, hogy a tagdíjak révén megfelelő összeghez jussanak. Az egyesület tiszteletbeli, örökös, rendes és pártoló tagjai a Hortobágyi ismeretségi köréhez tartozó írók és művészek kapcsolatai révén, valamint a helyi lapokban közölt felhívások hatására gyűltek össze, továbbá a társaság kulturális megmozdulásainak eredményeképpen toborzódtak. A pályázatok meghirdetése hatásos eszköznek bizonyult. A sikeres pályázónak ugyanis biztos esélye volt arra, hogy rendes taggá választják. A dunántúli képzőművészeti kiállításokon pedig csak azok szerepelhettek műveikkel, akik beléptek a társaság tagjai közé. 125 Sok múlott tehát a szervezőmunka eredményességén. Az 1928 tavaszán elindított, 1929ben megismételt kaposvári Dunántúli Tárlatnak - melyet a budapesti Nemzeti Szalonban, majd ősszel Szombathelyen követett hasonló - olyan sikere volt, hogy a társaság keretében egyesült művészek (mintegy nyolcvanan) 1930-ra bécsi bemutatkozásukat tervezték. 126 1929 karácsonyán az „úrinők" bevonásával iparművészeti, háziipari kiállítás és vásár rendezésével rukkoltak elő. 127 Az ilyen alkalmaknak nemcsak taggyűjtő, hanem anyagi hasznuk is voit. A kiállító művészek maguk viselték a tárlatok költségeit (erre előzetesen általában tíz pengőt fizettek be), az eladott képek vételárának tíz vagy húsz százaléka pedig a társaságot illette. 128 De még az elismerő oklevelet is, azaz az okmány árát is az arra érdemes művész térítette meg. 129 A szervezésnek köszönhetően 1926 év végére három tiszteletbeli, 149 rendes és 75 pártoló tagot vettek nyilvántartásba. 1928 végére a létszám elérte a 301 főt. Sokan jelentkeztek más megyékből is, hogy a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság tagjai szeretnének lenni. Zalai tanító, bajai festő, miskolci rendőrfőkapitány-író, alföldi lelkész olvasta boldogan, hogy felvették a tagok sorába, s ha egy verse szerepeit felolvasóesten, képe egy tárlaton, - ezeket élete jelentős eseményének tekintette. Az egyre növekvő taglétszám tette lehetővé a társaság működését. A társaság valamennyi megmozdulásának pénzügyi kihatásai voltak. így hát egykettőre elsődleges fontosságúvá vált a megfelelő anyagi háttér biztosítása. A társaság a bevételeit a beírási és tagdíjakból, az alapítványok és adományok kamataiból, az irodalmi vállalkozások jövedelmeiből, továbbá ingatlanainak hozadékából, az irodalmi és művészeti előadások, ünnepélyek, tárlatok stb. alkalmával befolyó jövedelmekből kívánta előteremteni. 130 A társaság rendes tagját (aki az irodalom vagy művészet valamelyik ágával a nyilvánosság előtt sikeresen foglalkozott, s két örökös tag ajánlására felvételt nyert és három éven belül székfoglalót tartott) egy pengő beírási díj, három pengő éves tagdíj terhelte, továbbá egy pengőért az elnökségnél megvásárolhatta az alapszabályt, valamint négy pengőért a nevére kiállított díszes oklevelet. 131 A pártoló tagok évi három pengőt fizettek. Kik voltak a társaság szépíró és szakíró somogyi rendes tagjai? Soraikba tartozott a vármegyei ismertetőket összeállító irodafőtiszt éppúgy, mint az irredenta színművet, történelmi drámát író ügyvéd, az 1919-es alkoholtilalmat verses elbeszélésben gúnyoló városi viszonylatban gazdag nagykereskedő, a helytörténet-kutató római katolikus hittanár, a kedvtelésként néprajzzal foglalkozó kereskedelmi tanácsos, a verselő MÁVtisztviselő, másfelől a kaposvári két napilap főszerkesztője, avagy a nótaszerző apátplébános. A vidéki lapocskák szerkesztői, hírlapírói ugyanúgy, mint az a négyeiemis, egzaltalt jellemű postáskisasszony, akit életrajza szerint nemes eszmék hatottak át. S ott vannak azután a vidéki élet „lámpásai": a tanítók, akiket pályájuk a sokoldalúságra predesztinált. Tehetsége szerint ki így, ki úgy élt ezzel a lehetőséggel. Volt, aki
