Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XXIII. Jókai
XXIII. JÓKAI MÓR 295 Haraggal nyolcvan váci megy Károm’lva ördögöt, Ki Norma napján Vác elől Ily csúful megszökött. S haraggal mind hajóra ül S vitorláz el haza, Nem látván ördögöt, kiért Idáig utaza. A költemény a Kakas Mártont jelentő К - s M - n jel alatt jelent meg. Jókai tréfás költeményei és egyéb mókái alá ezt szokta az időben írni, de minden kétséget kizáró módon vállalja e költemény szerzőségét azzal, hogy összes munkáinak jubiláris kiadásakor összegyűjtött költeményei közé fölvette. Jókaival kapcsolatban Markovics Lázár kanonokunkról három évtized óta két féle változatban is kering egy jóízű anekdota. Markovics in illő tempore — 1872-ben — Peitler püspök titkára volt. Tudvalevőleg két,költőt szeretett, Horatiust és Jókait. Ezek voltak bámulatos memóriájának kegyeltjei. Ha valaki e latin klasszikus ódájából egy sort idézett, nemcsak hogy folytatta és megmondta, hogy hányadik könyv, hányadik verse és hányadik szaka, hanem a lapszámot is, amelyen az ő kiadásában helyet foglalt. Jókait az övével egyező politikai hitvallása tette előtte vonzóvá. E fejezet elején említettük, hogy 1881 évi kortes útjában ő méltatta Jókait, mint politikust. Politikai irányzatuk közösségén kívül azért is nagy tisztelője volt a kiváló írónak, mert ő írta azokat az episztolákat, amelyeket T all érossy Zebulon levelei Mindenváró Ádámhoz címen ismer a vidám magyar-tót irodalom Tallérossy Zebulonnak nem csupán itt a földön, hanem az Üstökösben is megjelent összes műveit szórólszóra tudta, sőt azt tartották abban az időben, hogy e remek magyar író művei nyomán egy szótárt is állított össze Zebulon kifejezéseivel és egy nyelvtant, melynek gra-