Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XXIII. Jókai
296 VÁC AZ IRODALOMBAN matikai, szókötési és ékesszólási elméleteit egyenesen ezekből az episztolákból vonta le. Jókai 1872-ben a delegáció gyűléseire Bécsbe utazott, a vasúti vaggonban másodmagávaí találta magát egy alacsony termetű, köpcös, piros pozsgás pappal, aki Vácig váltott jegyet. Az utitárs azonnal felismeri Jókait, a nemzet nagy íróját, Zebulon keresztatyját. Gondolta magában, hogy az együttutazhatás szerencséjét megfizeti Jókainak egy derült órával. A vasút indul, a mosolygása kifejezését erővel magába fojtó pap megszólal: — Domine spectabilis, zidőnek szép járás megvagyon ma neki! Jókainak megtetszik az ékes dialectus, gondolja magában: e szép irályból még okulhatok, hisz a jó író is holtig tanul és folytatja szívélyesen a megkezdett diskurzust. Beszélgetnek egyről-másról, országvilág dolgáról, de rebus omnibus et de quibusdam aliis, a tisztelendő utitárs mindenhez hozzászól változatos szakismerettel, változatlan zebuloni stylistikával. Jókai csak figyeli, ügyeli, hisz ez nem más, mint az ő kedves keresztfia, Tallérossy Zebulon, kiben neki kedve telik. Lám, tehát az ige testté lön, a költői alak járó-kelő ember, piros pozsgás hús és vér, aki az Üstökös-bői e földre szállott alá. Gondol egyet, de Vác közéig, hozzá kell fogni a kivitelhez. — Tisztelendő uram, én szerkesztő vagyok, az Üstökös szerkesztője, ha nem sértem meg, egy ajánlatot teszek Önnek. — Mit megtetszik szerkesztő Zurasagnak? — Nem lenne Ön hajlandó jó pénzért, szabad óráiban lapomba a Tallérossy Zebulon rovatait megírni? Önnek könnyen fog esni, mint látom, úgyis e munkatársam családjához tartozik. — Köszönöm Szerkesztő úr! — szólala meg akkor a pap a legtisztább magyarsággal, mint láthatja, nem tartozom Zebulon családjához, csak az Üstökös legszorgalmasb olvasóinak családi köréhez. A vonat megérkezvén Vácra, papunk kiszállott. Jókait
