Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Forró Katalin: Kortesnóták szerepe a dualizmuskori választási kampányokban

A név eredetéről megoszlanak a vélemények: a francia cortège (kíséret),

19 vagy a spanyol cortes (törvényhozó testület)

20 szavakból származhat. Eredetileg a párthívek összességét jelentette, később szűkült le jelentése arra a személyre, akinek feladata a jelöltet a választókkal elfogadtatni és mandátumhoz juttatni.

21 Kortesek hálózata jött létre a jelölt támogatására. A hálózat csúcsán a jelölt közvetlen munkatársa állt. Az ő feladata volt a támogatói pénzösszeg előteremtése és a láncolat működtetése. Felügyelt a propagandaanyagok elkészítésére, a szórólapok kinyomtatására és célba juttatására, a nagygyűlések megszervezése, valamint az előzetes eredmények folyamatos kiértékelése is feladata volt. A láncolat tagjai voltak az „úri kortesek" és a vidéket járó, falvakban agitáló, a helyi körülményeket jól ismerő, az etetéseket-itatásokat megszervező helyi segítők is. Mindehhez természetesen jó kapcsolatok és sok pénz kellett. Főkortesből lehetett képviselő, s fordítva, az egykori képviselő mandátumát veszítve újból főkortessé válhatott. Majthényi István előbb br. Prónay Gábor Függetlenségi és 48-as párti jelölt főkortese volt.

22 Sikerült is mandátumhoz juttatnia a jelöltet, pedig a kormánypárti jelölt ifj. gr. Ráday Gedeon mellett még maga Jókai Mór is korteskedett Vácott.

23

1887-ben már Majthényi indult a választásokon, s győzött, 1887-től 1896-ig két cikluson át volt a kerület képviselője. 1896ban és 1901-ben viszont alulmaradt Gajáry Gézával szemben. Ezután nagy fordulatot vett politikai pályája. 1905-ben már a Szabadelvű Párt színeiben induló Tahy István főkortese volt.

24 A kortes hitelességén nagyon sok múlott. Akkor tudta jól képviselni a párt érdekeit, ha a helyi választópolgárok csoportja számára mind személye, mind pedig érvelése meggyőző volt. Elsősorban a helyi közvéleményt meghatározó személyeket kellett megnyernie a pártnak ahhoz, hogy sikeres legyen a kampánya. Ez azonban nem mindig járt sikerrel. A közvéleményt formáló kortesekről amúgy sem volt jó véleménnyel a korabeli sajtó. A csendesebb kampányidőszak nem kedvezett sem a tanyatartó-, sem a napidíjas kortesnek. „Azok a tanyatartó jó urak, kik vizes borukat nagy áron csapták rá valamelyik pártra és oda álltak mindég, ahol lőréjüket a legjobban megfizették, s százakat akartak szerezni mindegyik választáson, azok biz megjárták. De a napidíjas korteseknek nincs semmi keleté. Ezek az urak is elégedetlen képpel járkálnak s előre megjósolják mindegyik jelölt bukását, mert nem veszi igénybe drága pénzes naplopó és zseblapitó semmittevésüket. A közvélemény csinálásánál most ezeknek sincs semmi szerepük, csak úgy, mint a falusi árendásoknak, és sok más, a választókat darab számra jó pénzen liferálni szokott derék hazafinak" .

2Ъ Pedig kortesnek lenni a legjobb üzlet volt. Vaskalap János igaz hazafi és főkortes tudományáról is beszámolt a helyi sajtó.

26 „Mert bizony" - emlékszik vissza a kortes - „gyöngy élet volt is az. Három hónapig nem dolgozni, hanem csak a haza dolgára gondolni, nagy urakkal parolázni, a szólás szabadságát korlátlanul gyakorolhatni és azután annyit enni és inni, amennyit tetszik anélkül, hogy az árát valaki kérné." Elég volt csak ígérni 50-60 biztos szavazót, máris felcsaphatott pártvezérnek, s rendelkezhetett némi pénz fölött. A szavazás napján azonban kiderült a turpisság. Erre is megvolt a megfelelő válasz: „a pártnak hirdetett 50 emberemre pedig azt mondtam, hogy hitvány kupcziher emberek voltak, kik az ellenpárttól meghagyták magukat vesztegetni. Hjah mert a kortességhez pénz kell... Mért nem adtak még többet a kezembe". A kortesek első feladata az erőfelmérés. A szóbeli és írásos propaganda hatására körvonalazódó szavazóbázisról a pártközpontba küldték az első jelentéseket. Levélben értesítették a pártközpontot arról, hogy az adott településen hány szavazóra számíthatnak.

27 Ezt követően erősíteni kellett a szavazóbázis csoporttudatát, mert az ellenjelölt kortese igyekezett átcsábítani saját táborába a szavazókat. A különböző külsőségek - legyen az jelvény, zászló, vagy fényes külsőségek közepette lezajló nagygyűlés - mellett a szertartások része volt a saját jelöltet éljenző, az ellenfelet gúnyoló kortesnóták, rigmusok éneklése. KORTESNÓTÁK A kortesnóták a politikai dal csoportjához

28 tartozó népdalszerú versek, melyeket a képviselőválasztások alkalmával énekeltek az egyes párthoz tartozó szavazók, s amelyekben a saját jelöltjüket dicsérték, illetve az ellenfelet ócsárolták. Szendrey Zsigmond a kortesnóták körébe sorolja a rövid, nem énekelhető rigmusos kurjantásokat is.

29 Eredetük a reformkorra nyúlik vissza.

30 Virágkorukat - a nagyobb tömegeket megmozgató választási rendszer miatt - a 19. század második felében és a 20. század elején élték. A KORTESNÓTÁK SZERZŐI A kortesnóták szerzői többnyire háttérben maradtak, a szórólapokon ritkán tüntették fel nevüket. Feltehetően a jelöltet támogató kortesek körében kell őket keresnünk. A múzeum történeti gyűjteményében őrzött kortesnóták közül csupán 4-nél szerepel szerző. Két esetben csupán szignó utal a szöveg írójára. Az 1861-ben keletkezett, Hajnik Pált támogató kortesnóta szerzője F. A., az 1869-ben kiadott, Drágfy Sándort éltető Szózat alkotói B. B. - S. S. voltak. Básti Imre földművelő feltehetően nem volt olyan szemérmes, hiszen bátran vállalta az 1869-ben kiadott, szintén Drágfyt támogató A váczi Balpártiak dala címet viselő kortesnóta szerzőségét. 1875-ben Spitzer Miksánál nyomtatták azt a Rádayt éltető kortesnótát, melynek szerzője Magyar András szadai szavazó. A Váci Hírlap 1909. május 16-i száma közölte azt a választási rigmust - „Sok törvény ránk nézve csak papiros, Miltényire szavaz minden iparos." - melynek szerzője, mint a lap jól értesült újságírójától megtudhatjuk, egy váci ügyvéd, Forgó Kálmán volt. 127