Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Losonci Miklós: Boromisza Tibor festői életműve

sem a méltatást, sem a fenntartást illetően; igazságos volt a művek regisztrálásában. A részmegfigyeléseik pontosságát azonban nem folytatta róla írt monográfia, melyet mint festő és képzőművészeti mozgalmakat indító szervező egyaránt megérdemelt volna. Ö és a kor, hiszen pályájának teljes művészettörténeti feltárása egyúttal, festészeti életünk elmúlt évtizedeinek enciklopédikus bővülését is jelentené. Életművének egyik lényeges eredménye, hogy a Hortobágy legteljesebb festői leírását csatolta Káplár Miklós képeinek társaságában ahhoz a szobrászi, költői, írói kincshez, mely Medgyessy Ferenc, Gvadányi József, Fazekas Mihály, Petőfi, Arany, Ady, Oláh Gábor, Gulyás Pál, Jókai Mór, Kuthy Lajos, Móricz Zsigmond, Móricz Pál, Györffy István és László Gyula nevéhez csatlakozik Hortobágy-ntéimában. A felsorolásból! az is nyilvánvalóvá válik, hogy mind ez ideig késik zenénk Hortobágy ^szimfónia ja. Bartók és Kodály megfeledkezett e tájról, de egy új Respighi felfedezhetné madár-, ember- és szélhangokra osztódó muzsikáját. László Gyula, Hevesy Iván, Kárpáti Aurél, Szij Béla méltatták művészetét és egy francia eszperantó lapban is hoszszú ismertetés jelent meg róla 1965-ben Szathmári Sándor tollából. Nagy kezdeményező volt, hiszen ő hívta meg Káplár Miklóst is a Hortobágyra, vele érkezett Maghy Zoltán, s hogy később megvalósult a hajdúböszörményi nemzetközi művésztelep, az is valahol Boromisza hortobágyi portyájával kezdődött. Ugyanígy, ő ébresztette a szentendrei festőkolónia létrejöttét is. Ő mindenütt erjesztett, s nem rajta múlott, hogy Kőröshegyen, Hollókőn, Göcsejben nem szerveződött a szentendrei festőkhöz méltó, ma már nemzeti szempontból klaszszikusnak mondható eredmény, melynek gondolatát szintén ő vetette fel, s a cselekvés első energiái is az ő nevéhez fűződnek. Marad a kérdés, hogy ennyi idea és mű méltó kritikai fogadtatása után művészete milyen érzelmeket és hatásokat keltett közönségében. Erre választ ad az a vendégkönyv, melyet az 1964-ben létesített szentendrei Boromisza-emlékszobában helyeztek el, abban az emlékszobában, melyet a festő születésének századik évfordulóján újítottak fel, 1980-ban a család, elsősorban a feleség, Császár Ilona aktív közreműködése és önzetlensége jóvoltából. A közönség visszhangja Mivel Boromisza Tibor Delacroix szellemében olyan természeti ünnepet varázsolt képi leírásaiban, elemzéseiben, melyek a szemnek biztosították elsősorban érzéki örömet a színek és formák partitúrájával, ezért a közönség minden rétege gazdálkodni tud ezzel a kinccsel. Biztosított az út Boromisza művészete és a mai ember között, nincs akadály e közlekedésben, a kapcsolat töretlen. Erről egyértelműen az a vendégkönyv számol ibe, mely Boromisza Tibor Nemzeti Galériában rendezett életmű4íiállításának és szentendrei házi múzeumának látogatóit, azok véleményét mutatja. be. Ez a tábor nemzetközi. Szovjet turisták, magyar iskolások, német, finn, amerikai, portugál, lengyel, kanadai, egyiptomi, svéd, csehszlovák, holland, görög, ciprusi, mexikói, olasz, svájci, dán, belga utazók, tizenkilenc nemzet és nép gyermekei érzékelték e különös képi üzenetet a mi világunkról, ahogy Boromisza Tibor érzékelte és megörökítette azt. Sajátosan, soha meg nem ismételhetően. Az elismerés általános. Ezt, ilyen festői artisztikumot igényel a világ, ilyent is. A közönségvisszhang használható, végleges értékelés is, hiszen jelzi Boromisza rajztudását, szorgalmát, festői gyakorlatának megszakítatlan állandóságát és dekoratív érzékét is, 125