Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Termesztett növények - Matuz János: A "Bánkúti 1201" búzafajta története és utóélete
MATUZ János A Bánkúti 1201 búzafajta története és utóélete Napjainkban a búzával kapcsolatosan gyakran emlegetik a két világháború között kiváló minőségük miatt világhírnevet szerzett magyar „acélos” búzafajtákat, közülük is elsősorban a Bánkúti 1201 fajtát. E búza történetével és utóéletével foglalkozott a Magyar Növénynemesítők Egyesületének 2000-ben a Bánkúton megtartott vándorgyűlése is. Bánkút a szülőhelye e csodálatos fajtának, a nemesítője Baross László volt, aki híres fajtáival örökre beírta nevét a magyar növénynemesítők könyvébe. Baross László a búza nemesítéséhez 1908-ban fogott hozzá. Akkoriban a magyar búzák zöme hazai és külföldi fajták keverékéből állt. Gyenge szárú, megdőlésre hajlamos, rozsda betegségekre fogékony, általában késői érésű fajták voltak. Emiatt a rozsdajárványok, a korai hőség gyakran nagy veszteségeket okoztak. így nem csoda, hogy Baross céljául a megdőlésnek ellenálló, erősszalmájú, korai érésű, rozsda betegségekkel szemben ellenálló, bőtermő, jó minőségű búza nemesítését tűzte ki. Kezdetben a régi, tiszavidéki búzából egyedi tőkiválasztással kísérletezett, anyaga számos családdá szaporodott, de csak a Bánkúti 207-tel és főleg a Bánkúti 5-tel ért el számottevő eredményt. Mindkettő jó minőségével és produktivitásával tűnt ki. Kísérleteihez nagy segítséget jelentett, hogy 1911-ben rangban előre lépett és főleg az, hogy létrehozhatta a Rózsa-majorban a kísérleti telepet. Bánkúton először mindössze 9 hold volt a búzanemesítő anyatelep, az anyatörzsek első évi szaporulatát még külön e célra szolgáló szerszám segítségével, kézzel ültette el, és a termést kézi készülékkel dörzsöltette ki, a második esztendőben már két kis ötsoros vetőgéppel vetették a szemeket, és járgányos kis cséplővel csépelték. A harmadik évi szaporítás 40-50, a negyedik 200-300 kataszteri holdon történt, a vetést, illetve a cséplést rendes vetőgéppel és gőzcséplővel végezték. Közben kitört az első világháború s már nem számított a minőség, az értékesítés a mennyiség alapján történt, a bőtermő, de gyenge minőségű fajták terjedtek el. A piaci helyzet változása azonban nem térítette el Barosst eredeti céljaitól. Sőt előre látta azt, ami az 1920-as években bekövetkezett: a magyar búza kiszorult a nemzetközi piacról, mivel azt elárasztotta a kiváló minőségű amerikai Manitoba búza. Szerencsére Baross még 1915-ben Surányi János segítségével hozzájutott az egyik leghíresebb Manitoba búzához a Marquis fajtához. Felismerte, hogy a Maquis előnyös tulajdonságaival - korai fejlődés, szilárd szár, rozsdával és megdőléssel szembeni fokozott ellenállóság, nagy hl-tömegű, acélos szemtermés, kiváló lisztminőség - javítani lehet a magyar búzát. Mivel ez tavaszi búza volt, először őszi törzseket szelektált belőle, s ezt Bánkúti tar néven forgalomba is hozta. Azonban ezek fagyállósága még nem volt kifogástalan, ezért keresztezte a tiszavidéki táj fajtából származó Bánkúti 5-tel. E kombinációból szelektálta a híres bánkúti fajtákat: a Bánkúti 1014-t, a Bánkúti 1201-t és a Bánkúti 1205-t. Baross búzanemesítési eredményeit nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. A kétkedők elsősorban búzáinak bizonytalan fagyállóságát hozták fel ellenérvként. Egyik legfőbb ellenzője egyébként kiváló szakember, a Növénynemesítő Intézet igazgató-237
