Bodonyi Emőke szerk.: Jeges (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008)
A magyar nemzeti múlt jegyében - újabb történeti kompozíciók
Szent István megalapítja Miskolc városát, 1942 (kat. 390. ban őrzött Kanizsa ostroma című képeket. 160 Az 1939-es Budavár ostromának reprodukciója a Magyar Katonaújságban jelent meg, és ez alapján ismeretes, hogy a képhez az alábbi felirat és alcím is hozzátartozott: BUDAVÁR OSTROMA 1849. május 21-én. Máriássy ezredes az ostromló hadtest élén. m A képen látható kompozíció valószínűleg több változatban is elkészült. Baloldalt a lángokban álló Budavár látható. Középen kivont karddal Máriássy ezredes buzdítja a katonákat. A háttérbe dunai panoráma került. Nem anynyira a perspektivikus ábrázolás, inkább az egymás mögötti síkokkal való komponálás jellemzi a képet. Ezek a csatajelenetek előképei az életmű újabb nagy történelmi kompozíciójának, a pannonhalmi falképnek. Elkészültéhez, illetve a művészi program megértéséhez szolgál adalékul Jeges Ernő ars poeticus jellegű vallomása, amelyet az Esti Kurír újságírójának kérdésére válaszolt: „A művészet mai nehéz helyzete, mióta méltó szószólókra talált, egyre inkább a közösség problémájává válik. Nemcsak a hivatalos körök, de talán a nagyközönség is ráeszmél arra, hogy kultúránk fenn160 Az alábbi kiállítások műtárgyjegyzékéből ismerjük ezeket a müveket: Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 7b. jubileumi kiállítása. Műcsarnok. Budapest. 1936. május I., IV. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás. Műcsarnok, Budapest. 1937. április 29. - Junius 20., A Magyar Szentföldi Múzeum. Karácsonyi kép- és szoborkiállítás., 1937. december 12.- 1938. január 12.. A Szentendrei Festők Társasága 10 éves jubileumi kiállítása. Nemzeti Szalon. Budapest. 1939. október 15-29. Kanizsa ostroma. 1942. vászon, olaj, 130x 180 cm. J.b.l. Jeges Frnö Bp. 1942. MNG FK 7572 161 Magyar Katonaújság. (A vitézi rend Zrínyi csoportjai közreműködésével szerkeszti vitéz Rózsás József alezredes.) 1941. május 15. VI. évf. 20. sz.