Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Feliratok Pest megye népi kultúrájában

Feliratok Pest megye népi kultúrájában Pest megye táji csoportjainak, nemzetiségeinek népművészetéről keveset tudunk. A Galga mente és a megye alföldi részének kivételével az ez irányú kutatásnak mindenütt nagy adósságai - és lehetőségei vannak. Pest megyében a 20. század elején a nemzetiségek aránya a népesség 10-12%-a volt. A délszlávok korábbi csoportja 1404-ben a Csepel-szigeten, majd Szentendre környékén is megjelent. Nagyobb betelepedésük 1690-től zajlott, amikor a görögkeleti szerbek Szentendre és Ráckeve környékének, a katolikus rácok Tököl, Érd, a dalmátok (horvátok) Szentendre lakói lettek. Tárgyi kultúrájukból igen kevés látható közgyűjteményekben. A német népcsoport is két történeti rétegből alakult ki. Árpád-kori betelepítésű németség (szász) maradt fenn Nagybörzsönyben, az egykori bányavárosban. Sajátos nyelvjárásukat, népi kultúrájukat a 20. századig megőrizték. Jellegzetesek szőtteseik, feliratos hímzéseik. Tömegesen a 18. században érkeztek németek három telepítési hullámban, először a Budai-hegyvidékre és a Dunakanyar községeibe. A németség zömében ma is itt él. Iklad kivételével másodlagos kirajzással telepedtek meg a Duna másik oldalán fekvő községekben, nemegyszer szlovákok mellé. A szlovákság az 1720-1730-as években, főként Nyugat-Szlovákiából érkezett, s a megyében - a Budai hegységet kivéve - mindenütt szétszóródott: a Börzsönyben, Vác és Gödöllő környékén, a felső Galga mentén, a Tápió mentén és a Pilisben. A Pilis-hegység szlováksága a 20. század közepéig egységes nyelvszigetet alkotva élt. Nemcsak a megyén belül, de egy-egy településen belül is több nemzetiség, szlovák-magyar, német-szlovák, német-szerb, Szentendre környékén néhány faluban szerb-német-szlovák-magyar-cigány lakosság élt együtt. E két és fél évszázados együtt élés kölcsönösen hatott egymásra, s e kulturális kölcsönhatások vizsgálata még a szakemberek előtt álló feladat. A megye északi területének a Dunán innen eső három tájegysége, a Börzsöny vidéke, a Cserhát és a Galga mente erős nyugati-palóc kapcsolatokat mutat. Ugyanakkor míg a Börzsöny északi falvai a palócsághoz, déli községei a Kisalföldhöz kapcsolódnak. Pest környéke és a Tápió mente az alföld és a dombvidék peremén helyezkedik el. Nyelve, népi kultúrája palóc és jász jegyeket is hordoz. A megye déli csücskében fekvő három mezőváros jellegzetes paraszt-polgári kultúrájú, református lakosságú volt: Abony, Cegléd, Nagykőrös. A Csepel-szigeten a magyar, délszláv és német telepes falvak közül kiemelkedik Ráckeve, az egykori szabad királyi város. A Budai-hegység és a Pilis Pest megye jellegzetes nemzetiségi területe. Községei a 19. század vége óta a főváros vonzáskörzetéhez tar toztak. A Szentendrei-szigetet paraszti kultúrájának meghatározó elemei az Alföldhöz kapcsolják. (I. SÁNDOR 1989. 223.) A feliratozás (évszám, név, szöveg) az úripolgári divatból ered. A magyar parasztság körében csak a kötelező népiskolai oktatás bevezetése (1777) után, az írni-olvasni tudás terjedésével lesz általános. Pest megye népi kultúrájában a legkorábbi feliratok a 18. századból ismertek. A kiállításon szerszámok (gyalu, szénavágó, gereben), kelengyés ládák képviselik ezt a kort, amikor a feliratok szerepét a készítők/tulajdonosok már fontosnak tartják. A monogram, név tulajdont jelölő, az évszám emlékeztető szerepű. 19. században a feliratozás a parasztság körében is elterjed. A legszebb, datált használati eszközök a mezővárosokban a 19. század közepén születtek. A fejlett mezővárosok jómódú népessége körében nagyobb becse lehetett az efféle jelzésnek, mint másutt. A feliratok elterjesztésében a tanult kézműves mesterek is szerepet játszhattak, ugyanúgy, mint a polgári iskolákban készített hímzés mintakendők, a kalendáriumok vagy a nyomtatványok, képaláírások. A 19. század végére a mezővárosi népművészet elveszti fényét és a paraszt-