Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Feliratok Pest megye népi kultúrájában

polgárság tárgyi környezete városias jellegűvé válik. A falvakban viszont ekkor szaporodnak meg a feliratok és az évszámok az ünnepi szerepű tárgyakon: különösen a szerelmi ajándékokon, jegyajándékon vagy a reprezentációt szolgáló darabokon. A textilneműn, ruhafélén a tulajdonjegyek átalakulnak névbetúkké. Míg korábban a név, monogram eldugott helyen volt, ez időben már hangsúlyt kap, jól látható helyre, olykor igen nagy betűkkel írják fel. Ahol elég nagy felület állt rendelkezésre, ott megjelenik a „Készült ... év, hónap, nap" formájú datálás is. A mesteremberek ritkán írták ki teljes nevüket. A paraszti alkotók, ezermesterek, pásztorok, hímző asszonyok viszont büszkén, alkotói öntudattal szerepeltetik. Az ajándékba készített női munkaeszközökön, zsebkendőkön, jegyingeken, olykor még a stafírung bútorain is két név vagy monogram szerepel: az ajándékozó és a megajándékozott, a menyasszony és vőlegény neve az emlékezetes időponttal. A felirat a 19. században még jobbára csak a név és dátum, de a hagyományos díszítmények között egyre nagyobb hangsúlyt kap. A szépen megformált betű és szám maga is díszítőelemmé válik. Csilléry K. szerint az 1830-as évektől van jelen a feliratokban az utalás a tárgy ajándék voltára, a 19- század közepétől jelennek meg az „emlék" feliratú ajánlások. (K. CSILLÉRY 2001. 144.) Hosszabb szövegek megyénkben csak két tárgytípuson jellemzőek: a pálinkás butellákon gyakran tréfás, az ünnepi lakástextileken vallásos szöveg szerepel. A felirattal ellátott bútorokat, textileket a tisztaszobában közszemlére tették, az ajándékba kapott eszközöket a falu nyilvánossága előtt használták. Az évszám, felirat kiemelte őket a köznapi tárgyak sorából, általuk nagyobb jelentőséget kaptak. A paraszti írásbeliség általánossá válása előtt a tárgyakon lévő évszám individuális jellegű, a tulajdonos életében jelentős dátumokat örökítette meg: a kelengyés ládán a házasságkötés, a bölcsőn az első gyermek születésének, az oromfalon az új hajlék elészülésének időpontját, nagy értékű eszközön a megszerzés idejét. Az egész nemzetet érintő események csak a 19- század végétől hagytak nyomot a paraszti alkotókban. Az 1848-as szabadságharc közvetlenül nem jelenik meg tárgyakon. Az 1848-as évszám szerepel, de nincs plusz jelentéstartalma a nagykőrösi szőlőprésen vagy az isaszegi guzsalyszáron, bár tudjuk, hogy készítője nemzetőr volt. Magyar érzelmű volt az a sváb gazdalegény, aki Kossuth katonájaként harcolt, s haza térve Kossuth-címeres prést csináltatott. A Kossuth-hagyományokat ápoló Cegléden, Nagykőrösön és környékén a magyar címer ábrázolása az 1850-es évektől gyakori a guzsalyokon, mángorlókon, borotvatartókon. Az egész nemzetet érintő esemény volt a millennium, hatása jól megfigyelhető a díszítőművészetben. Az 1890-es évekből feltűnően sok datált tárgyunk van, de legtöbbjükön az 1896-os évszám szerepel. Az alföldi, magyarlakta településeken készültek, s a koronás magyar címer központi motívumuk. Ezek egyik része szerszám (gyalu, fűrész), másik ünnepi használati tárgy (kürt, dohánytartó, irattartó láda). Megszaporodnak az „emlék" feliratú és funkciójú tárgyak, az 1920-as évekig ismerünk ilyeneket. Az első világháborúban részt vett férfiak tokmányon, tálcán örökítik meg a háború éveit. A „gyászos idők" sok családba valóban gyászt hoztak. Egy szigetszentmiklósi dísztörülközőbe „A gyászos idők emléke 1915" feliratot szőtte készítője. Ahol a 20. század elején újra virágzik a népviselet, ott a név rákerül a viselet darabjaira. Szükségesnek tartják felírni az évszámot az új stílusú festett bútorokra. A megye legelzártabb vidékén, a Börzsönyben egyes paraszti technikák, szokások a legtovább éltek, ezzel együtt datált ajándék-munkaeszközök is készültek: a guzsalyokon még fontak, de a vésett díszű mosósulykok csak emléktárgyak lettek. Az évszámmal, felirattal jelölt paraszti használatú tárgyak alapvetően három forrásból keletkeztek. A mesteremberek által készített, a kereskedelem útján a megyébe került, és a háziiparosok, ezermesterek, pásztorok által készített darabok. Ezt individuális népművészetnek, míg az elsőt a mezővárosok népművészetével foglalkozó szakirodalom a mesterségek művészetének nevezi. (NÓVÁK 1982.)