Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Kerámiák

Megyeszerte megtalálhatók voltak a háztartásokban az esztergált fa ivókulacsok. Bőrözés nélküli és bőrrózsás változatai vannak. A datálásuk alapján a bőrözés nélküliek készültek korábban. Vannak köztük festett és domború faragású emléktárgyak, mint a hazafias érzületről tanúskodó, „1848"-as feliratú nagykőrösi csutorák az Arany János Múzeumban. Egyikükre a nemzeti színeket festették, a másik szőlőmintás faragású, „Éljen 1848" és „1888" is szerepel rajta, utóbbi a készítés éve. (NÓVÁK 1982. 28. kép). A most bemutatásra kerülő évszámos kulacsok felirata mind másféle technikával készült. Közöttük a legkorábbi 1857-ben, hasának középső körében van a bekarcolt évszám, fölötte az N J névbetűk. A már említett viasz berakásos, „krétázott" fakulacson szintén középen van a díszítmény és az 1887-es évszám, tehát a szíján kívül ezen sem volt bőrözés. A másik két esztergált fakulacs közepét bőrrózsa díszíti, mely alapvetően a felakasztó szíjak jobb tartását szolgálta, de látványos díszíthető felületet is képez. A ráckevei kulacs bőrrózsájára világos fonallal, apró laposöltéssel varrták ki az 190l-es évszámot és a monogramot. A negyedik kulacs formájában különbözik az eddigiektől. Hasa domború, a bőrrózsák körül festett, vállán széles, sárga, piros és zöld színű virágos, ecsettel festett minta van és szájánál a szintén festett évszám, 1904. Abonyból származik. A datálás a fémből készült eszközökön ritka. Oka, hogy nincs elegendő felület a díszítésre, illetve hogy a díszítmény a használat közben nem látszik. Ellentmondani látszik ennek az a tűzütő acél, melynek közepe kivágott, keskeny hegyét poncolt tulipán, csigavonal, másik oldalát az 1723-as évszám díszíti. A közlés szerint a ceglédi bíróé volt, akinek ezzel kellett meggyújtania a házaknál kialudt tüzet. (SZTRINKÓ 1982. 184.) Datálásával a tárgy jelentőségét hangsúlyozták. A ceglédi kovácsüllő előlapját félkörös mintázóvassal kialakított háromágú tulipánnal díszítette a kovácsmester. (Cegléd, 1830) Bárd, fejsze vasába csak ritkán üttettek névbetűket a kováccsal. Alkalmasabb volt a díszítésre a kazalvágók hosszú, lapos szára, ezeken gyakran szerepel poncolt minta, monogram, ritkábban évszám is. A ceglédi szénavágó - felirata szerint - közös tulajdonban volt. Az egy-egy közösség (falu, városrész, egyház) tulajdonában lévő, közösen használt eszközökön azok jelentőségét növelik az évszámok: kaloda, dézsmabor hordója, szénavágó stb. Az egyházközségek tulajdonában voltak az ostyasütő vasak, melyeket rendszerint cigánykovácsok készítettek. E míves eszközökből több is megmaradt, de közülük csak kettőn szerepel évszám. Az egyiken a hagyományos „Krisztus a keresztfán" ábrázolás és IHS jelzés van. A tápióbicskei, karácsonyi ostya sütésére szolgáló vas egyik tányérján a koronás magyar címer van kettős levélkoszorúban. A másikon álló búzakéve az aratás eszközeivel és az „1894. K.J. Héhalom." felirattal. Pest megye településeit tekintve egyedülállóak a nagybörzsönyi sírkereszt-szögek. A kereszt két szárát faragott deszkákból csapolással illesztették össze, s a megerősítésül használt szög vált egyre nagyobbá. A 20. század közepéig e kovácsoltvas szögek szögletes , kerek , szív alakú fejébe vésték bele az elhunyt monogramját, a halál évét. Kerámiák A magyar háztartásokban csak a 15. században kezdik mázzal borítani az edények peremét és belsejét a funkcióhoz alkalmazva, a színes virágozás pedig tömegesen még később, a 18. századtól kezdve következik. A cserépedények formája szintén a funkcióhoz alkalmazkodott, alakjuk a középkortól a 19. század végéig nem sokat változott. A magyar kerámiát a 16. században két hatás érte. A töröktől látott színes, engobos díszítés elsajátítása és a habánok megjelenése, akik egy új, fejlettebb technikát honosítottak meg. A török uralom ideje alatt, a 16-17. században vált általánossá az ólommázas edények készítése. Ekkor ha