Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)
Horváth István: Történelmi személyiség – irodalmi alak. Jókai Mór Rab Ráby (1879) regényének nógrádi vonatkozásai
Ócsai Balogh Péter alakja — a regényben Az irodalomtörténetírók úgy minősítették, hogy Jókai Mór a Rab Ráby történetének megírásával a magyar irodalom egyik legjelentősebb történelmi regényét teremtette meg. Jókai kezéhez Rab Ráby emlékirata került, és a XVIII. század történetéhez szenvedélyes érdeklődést mutató nagy írónk ez alapján írta meg regényét, kerekítette ki a történetet. Jókai és kortársai szemében ez a korszak még nem jelent meg kristálytisztán. Nem hűvös tárgyilagossággal vizsgálták II. József korát. Azt „hol a reformkorhoz, hol a Bach korszakhoz" hasonlították. < n > Az önéletírás vezérfonalat jelentett, de Jókai világára Kazinczy Pályám emlékezete is kimutatható módon hatott. < l4) A regényt feldolgozó kritikai kiadás elemzése részletesen besorolja az ott szereplőket, azokat három csoportra bontotta: 1. azok akik eredeti nevüket megtartották, és az emlékiratból származnak; 2. az írói képzelet teremtményei; 3. szerepeket hoznak magukkal, de nem az eredeti nevükön ismerhetjük őket, és lényegesen határozottabb vonásokat kaptak a Jókai regényben. Ezek sorába tartozott Balogh Péter is, akivel a regényben Zabváry János néven találkozhatunk, de Majthényi Imre praefectus, valamint Majláth József jellemvonásai is megismerhetők Zabváryban. Ugyanakkor elfogadható, hogy „az alak azonban Ócsai Balogh Péter megyei küldöttségi elnök hivatali pályafutását örökli inkább." (IS) Jókai Zabváry Jánost „epeszínű arcával, megsárgult szemfehérivei, az önmagát bálványozó egoizmus tökéletes mintaképeként" - jellemzi. „Neki minden ember ellensége, akár kér tőle valamit, akár hoz valamit. Ha kér, hogy minek kér? Ha hoz, hogy miért nem hoz többet? Szeretné, ha maga volna a világon, s nem kellene osztozni senkivel. Étvágya iszonyú, s enni meg nem tud. Szereti a pénzt, és nincs senkije, akire hagyja. Folytonos szaggatott köhécselése úgy hangzik, mintha mindig figyelmeztetni akarna valakit valami elkövetett hibáira. Viseletében nem alkalmazkodik senkihez. Akármilyen tekintetes urak jöjjenek hozzá, azoknak a kedvéért a panyókára vetett dolmányát fel nem ölti. Csak úgy lobogós ingújjakban ül az asztal végén, s tart magának egy irtóztató nagy ernyőjű, veres bársonysipkát, tarkójába bomló veres bársonyleffentyűvel, amivel csúffá tesz minden magyar viseletet. Rossz szónok, s ha haragba jön, akkor éppen elakad a nyelve, s csak dadogni tud." (l6) Az antipatikus írói jellemzésnek ezzel még nincs vége. Jókai ábrázolásában hangja az „agárordításhoz hasonló", és sohasem tud halkan beszélni. < 17 ) Nem csak általában spórolós és pénzimádó, de rokonainak sem nyújt anyagi segítséget. C 8) -23-
