Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Közlemények - Kerényi Ferenc: Petőfi és Madách

marty Mihály Csongor és Tündéjének Éj-monológja mutatja, de Petőfi már hivatkozott, 1847 márciusi verse, a Világosságot! is: S ez így tart mindörökké: Föl és alá, föl és alá ... Irtóztató, irtóztató! Hogy miféle viták folytak a forradalom előtti évben, arról Petőfi barátja és eszmetársa, Vasvári Pál tájékoztat minket Az emberiség földi célja és a világszellem fejlődése c. kétrészes tanulmányában, amely az Életképekben, a fiatal írók Jókai Mór szerkesztette lapjában jelent meg, 1847 decemberében: „Én az örökös előhaladás elvét pártolám... a világszellem folytonos előhaladásban terjed, s gyakorlatilag mutatja, hogy az emberiség végcélja a tökély, melyet minél inkább megközelíteni az emberiség szerint kötelessége. " Az a gondolat, hogy az emberiségnek (és az egyes nemzeteknek is) éppúgy van gyermek-, ifjú- és öregkora, mint az egyes embernek, metaforaként szinte azonnal beépült a romantika költői eszköztárába. Petőfinek már legelső királyellenes versében (A királyok ellen, 1844. december) mindez a költő szabadságvallásának, republikanizmusának szerves része lett: Tudjuk, hogy játék kell a gyermekeknek: Midőn a népek gyermekek valának, Magoknak cifra ragyogó játékszert, Bibor karszéket s koronát csináltak, S rányomták ezt egy fajankó fejére, S felültetek e fajankót a székre. ... De nagykorú lett a világ, s a férfi Nem gondol többé gyermekjátékával. Le hát a biborszékekről, királyok, És fejetekről le a koronával! Ha nem teszitek azt le fejetekrül, Leütjük, s majd a fej is vele gördül. (Madách tehát, amikor Az ember tragédiája történeti színeiben Ádám öregedését szerzői utasításba adja, ezt a hagyományt folytatja.) Petőfi 1847 tavaszán nem indított újabb Felhők-ciklust: a Világosságot! kétségeire egy hónapon belül Az ítélet látomása válaszolt: „a jók s a gonoszak" világméretű szabadságháborújáról. Hegelnek az a gondolata, hogy a világszellemet más-más nép képviseli koronként (összefüggésben az életkor-metaforával), Petőfi szabadságvallásának elemeként úgy módosult, hogy a világszabadság mindenkori letéteményeseit tekintette a világszellem képviselőinek. A történelmi személyiségek vonatkozásában is: Rómában Cassius vnlék, Helvéciában Teli Vilmos, Párizsban Desmoulins Kamill... Itt is leszek tán valami. (Halhatlan a lélek...., 1846. november 20. után) Hasonlóképpen differenciált a költő a politikai irányzatok megítélésében: „A monarchia emberei nem hiszik vagy gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását, s ez istentagadás. -209-