Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Közlemények - Kerényi Ferenc: Petőfi és Madách

En ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom, miképp fejlődik, látom az utat, amelyen megy. О lassan halad, minden száz vagy néha ezer esztendőben tesz egy lépést, de mért sietne? hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság. Most újra emeli lábát, hogy egyet lépjen ... a monarchiából a respublikába." {Lapok Petőfi Sándor naplójából, 1848. április 19-i bejegyzés) Ugyanezt Petőfi 1848 nyarán versben is megfogalmazta, Az apostol híres szőlőszem-hasonlatában. De érvényesítette a hegeli gondolatot a nemzetek megítélésében is: a „desperátus (= reménytelen) német" és az önző angol elé a forradalmas nációt, a franciákat helyezte. Saját nemzetének megítélésében az a szándék vezette, hogy alkalmassá váljon erre a világtörténelmi szerepre. (Ehhez szolgált jó példázatul a bibliai „választott nép" és a Mózes-történet.) Az a könyörtelenség, amellyel Petőfi nemzeti gyarlóságainkat, hibáinkat ostorozta már 1848 előtt (Nagykárolyban, Magyar vagyok), ennek a törekvésnek és az ehhez szükséges erkölcsi igényességnek velejárója. Petőfi életében az a pillanat, amikor nemzetét a világszellem letéteményesének láthatta, 1849 vészterhes hónapjaiban következett le, az európai forradalmi hullám bukásakor: Tekints reánk, tekints, szabadság, Ismerd meg mostan népedet: Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldozunk neked. (Európa csendes, újra csendes..., 1849. január) Másfelől viszont magyarázatra szorul - Petőfinél, Madáchnál is - az a kímélet, amellyel a népet szinte „felmentik", holott felvilágosulatlannak, irányíthatónak, saját érdekei ellen cselekvőnek ábrázolták a tömegeket; hibáit - mint láttuk - a bibliai próféták hevével ostorozták. 1848 keserű, személyes tapasztalatai bizonyították be - Petőfinél a szabadszállási választási kudarc, Madách esetében nővérének és az ő családjának tragikus halála -, hogy az érdekegyesítés eszméje nem több a gyakorlatban liberális illúziónál, amelynek morális emelkedettsége a radikálisokat is hatása alá vonta. A világszellem fejlődésének hosszú, zugzugos, lassú folyamatába így „belefért" a tömeg és a meg nem értett próféta/apostol ellentétének romantikus problémája is: a szolgaság szintjén tartott nép nem hibáztatható, hogy a szabadság szellemi állapotában lévő és a boldogságért harcoló vezetőjét nem képes követni, sőt akár felismerni sem. Szilveszter, Az apostol címszereplő hőse a már látott metaforával tesz hitet a félrevezetett falusi nép láttán, küldetése mellett: ... még most gyermek ő, kit El lehet könnyen bolondítani, Majd meg fog érni, férfi lesz belőle, S éppen mert gyermek, gyámolítni kell. Szegény, szegény nép, mint sajnálom őt. S ha eddig küzdtem érte, ezután Kettős erővel fogok küzdeni! A fővesztésre ítélt Miltiádész-Adám szavai a Tragédia V. színében visszarímelnek Petőfi soraira: E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, S a szolgaság vérengző eszközévé Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek. -210-