Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Kultikus események Alsósztregován 1864-ben (Adalék a Madách-kultuszhoz)

XVin. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MUZEUMOK ÉVKÖNYVE 1993 IRODALOMTÖRTÉNET LITERATURGESCinCHTE Kultikus események Alsósztregován 1864-ben (Adalék a Madách-kultuszhoz) Praznovszky Mihály Az elmúlt években megerősödött az irodalom kultusz kutatása. A fogalmi alapvetéseket publikációkban és tudományos konferenciákon tisztázták, illetve határozták meg. S kutatják egyúttal azokat a jelenségeket, amelyeket eddig ugyan ismertünk egy-egy magyar irodalmi alkotó eletében és életművében, ám ez e szempontú vizsgálatok következtében ezek új minőséget, jelentést kapnak, újabb összefüggésekre hívják fel a figyelmet vele kapcsolatban. Kutatásaim során a 19. sz. közepének irodalmi mozgalmait áttekintve három olyan eseménysort látok, amelyek vizsgálatából kiderülhet:Magyarországon 1855-1865 között alakult ki és telítődött meg tartalommal az irodalmi kultusz bárom jelenségegyüttese: a beállítódás, a nyelvhasználat és a szokásrend. Irodalmi ünnepségek, szoborállítások, koszorúzások, dicsőítő ódák, pályázatok, gyászünnepélyek, tárgyfetisizmus, „szent szövegek" újra kiadása stb. sorolhatók fel, s magának az irodalmi muzeológiának is a kezdete erre az időre tehető. Az általam vizsgált három esemény: Kazinczy Ferenc születésének évszázados ünnepe 1859-ben, Kisfaludy Sándor szobrának felállítása Balatonfüreden, valamint Madách Imre „fel- és eltűnése" a magyar irodalmi életben. Madách Imre életének e négy esztendeje számos ilyen kultuszjelenséggel teljes: váratlan és titokzatos megjelenése, befogadása a Parnasszusra: rejtélyes alkotások életművében, műveinek idegen nyelvű azonnali megjelenése, kapcsolata a szülőfölddel, Sztregova „szent hellyé" válása, s végezetül halála, temetése és a gyászünnepély, mint tipikus kultusz elemek. A most közreadott tanulmányomban ez utóbbit foglalom össze adott terjedelemi korlátok között, ám remélhetően éreztetve, miként vált a kultikus tisztelet tárgyává a Tragédia és szerzője, Madách Imre. Az 1864-es esztendő, mint a nagy veszteségek éve rögzült meg a kortársak emlékezetében. Nem véletlenül sajnálkozott Milassin Viktor a Nefelejts cimű lapban, midőn a halottak napjára gondolt: „Szegény hazám! Gyásznap ez reád is, neked is oly sok szent halottad van, ez év oly sok hű hazafit, jeles kebelt szakított le viharok által megtépázott törzsfádról, Szalay László, Fáy András, Zilahy Károly, Hajnik Pál, Revicky Szevér, Madách Imre, stb. fenkőllt szellemi is ez év alatt költöztek el tőlünk..."

1 Az 1865 január elsején megindult új hetilapban, a Hazánk s a Külföldben Jókai Mór is erről ír, midőn A nemzet halottai címmel siratja el az elmúlt év nagy halottjait. „Ez évben haltak meg: Legnagyobb magyar történetírónk Legnagyobb tehetségű közszónokunk Legmerészebb röptű költőnk Legtevékenyebb államgazdászunk és Legtiszteletreméltóbb veterán tudósunk."

2 Sorrendben a nevek: Szalay László, Kazinczy Gábor, Hajnik Pál, Fáy András és természetesen „költőnk,,: Madách Imre. Jogos volt az aggodalma, midőn írása végén így szólítja meg az ifjúságot: „öt ilyen kidűlt nemes! öt ilyen elhagyott udvartelek! Hazám lelkesült ifjúsága! Kövesd példáikat és siess impetrálni az üres telkeket. Rád várnak azok!" 1864 szomorú listáját Madách Imre halála zárta le október 5-én. Midőn 1862-ben pár hónapig a magyar sajtóban másról sem lehetett olvasni, mint Madáchról és a Tragédia feltűnéséről és sikeréről, úgy ebben az egyébként is szomorú évszakban mással sem találkozhattunk, mint a Madách halálával foglalkozó hírekkel, nekrológokkal, visszaemlékezésekkel. 199