Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)
Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Kultikus események Alsósztregován 1864-ben (Adalék a Madách-kultuszhoz)
Betegségéről az első tájékoztatást a Hölgyfutár adta közre október 6-án. Madách már egy napja halott volt, de a postai adottságok miatt csak lassan szivárogtak a hírek. A lapban megbújó kis híradás a költő súlyos betegségét említi. Egy Nógrád ból jött utazó szerint „az egész megye aggódó részvéttel kiséri e betegség lefolyását s a jeles férfiút méltán félti." Majd hozzáteszi: nemcsak a megye , de „az egész ország osztakozik a részvétben és félelemben." 3 A halál hírét először október 7-én olvashatták a fővárosiak s az ország lakosai. Elsőként a Magyar Sajtó közölte 4 majd 8-ától kezdve minden lapban megjelent a hosszabb-rövidebb híradás. Ezek stílusa, szóhasználata általában megegyezik a nemzet nagy halottainak kijáró gyászhangokkal, közhelyekkel, illetve a kultikus szóhasználat ide illő frázisaival. A Magyar Sajtóban Madáchot így méltatták: „Az ember tragédiájának nagy szellemű költője halt volna meg (...) dicső pályája délpontján, elhunyt (.••) Vajha e hír ne valósulna!" Az október 8-i lapszámokban már a teljes bizonyosság fájdalmával fogalmazzák a szerkesztők a gyászhírt. A Fővárosi Lapok fekete keretben a költőt és a hazafit búcsúztatja:, Дет tudjuk: ez európai hirre hivatott mély költőt, vagy a ritka jellemű hazafit sajnáljuk-e benne." Utolsó mondata mégis a költőt sajnálja jobban s neki igér nagyobb dicsőséget: „Emlékét a magyar költészet története örökre meg fogja őrizni." 5 A Magyar Sajtó e napi száma még tovább sorolja, mit vesztett a nemzet Madách Imrében: „A jeles hazafit, a nép jótevőjét, s barátját, a nemzet bátor és feddhetetlen képviselőjét, a magasztos költőt, a mély gondolkodót(...)" 6 Végső summázatában a Magyar Sajtó még közhelyesebb: „Nevét kiolthatatlan betűkkel írta a magyar költészet történetébe és minden ismerőse és barátja szivébe." A Pesti Napló e napi száma keretes hirben búcsúztatja el a „lánglelkű költőt." 7 Jókai lapja, A Hon gyászhíre egyúttal rövid nekrológ is, s mint ilyen egyike a legszebbeknek, nem kizárt, hogy maga Jókai írta: „A szeretet, mely jóbaráthoz köt: az összérdek, mely ügyfélhez szít, a becsülés, mely nagy jellemhez vonz: és a remény, mely fényes tehetséghez csatol: mind egyszerre gyászol bennünk:" 8 A Hon a költő pálya „csillagfutás" idejét s azt a mindenkiben azóta is megbújó kérdést is felveti: „mivé lehetett volna egykor?" A Pesti Hírnök gyászjelentésében a kultikus búcsúztatás szövegeinek új elemei tűnnek. Madách írói módszerének alapvető sajátossága: „Egyike volt azon keveseknek, kik az irodalmi téren csak akkor jelennek meg, midőn a természettől nyert nagy kincseik már amaz értékkel bírnak, melyet az évek hosszú tanulmánya nyújt." 9 Október 9-én folytatódott a gyászhírek sora. A Hölgyfutár szerint Madách halálával " magasabb irányú költészetünket s nemzeti közügyeinket ennél nagyobb csapás nem érhetné..." 10 A Koszorú, Arany János lapja nem kommentál, nem keres közhelyeket, csak a tragikus hírt közli, a temetés megtörténtét, a gyászmise időpontját és Madách árváinak fájdalmát. 11 Minden visszafogottsága ellenére fájdalmasabb és érzelmesebb mint számos más laptárs. Ezzel ellentétes a Nefelejts közömbös híre, amely mindössze ennyi: „A fővárosban az a megdöbbentő hír terjedt el, hogy koszorús Madách Imrénk B. -Gyarmaton f. hó 5-én meghalt." 12 S azzal sem tudunk mit kezdeni, hogy október 9-i számában 13 a Vasárnapi Újság még kételkedik a gyászhír valódiságában, holott a Koszorúban Arany már a temetés megtörténtét is közölte. Ugyanis így zárja rövid hírét: „óhajtjuk, hogy e hírt mielőbb örvendetes cáfolat ronthassa le." A Sürgönyben újabban kifejező példáját figyelhetjük meg a kultikus szóhasználatnak. A szerző a mitológiához fordul: szerinte Madách úgy lépett be az irodalomba, „mint Minerva Jupiter fejéből páncélosán, fölvértezve mindazzal, ami a lángelme sajátja." 14 Még két gyászhírt ismerünk. Október 11-én Az Ország Tükre közölte „a mély elméjű szerző, az ékesen szóló országgyűlési képviselő fényes hírnevű Madách Imre " halálhírét. 15 A Kolozsvári Közlöny ugyanekkor tudatta Erdély lakóival, nem mellőzve a szokásos közhelyeket, hogy Madách a magyar irodalom „nagy szellemű költője", aki „dicső pályája délpontján" távozott a halhatatlanságba. 1 " S érdekes módon még a kedvelt élclap, a Bolond Miska is tudott szertelenkedései között egy pillanatra lecsendesedni, midőn október 16-án ezt írta: „A múlt héten ismét lőn egy drága halottunk: Madách Imrét veszítettük el, ki még csak 41 éves volt. Ugy látszik, csak mindig hamar halnak el, akik halhatatlanok (...)" 17 (Az Üstökösben, a másik élclapban, nem jelent meg híradás Madách haláláról.) A gyász, majd a temetés híre után több lap nekrológ formájában foglalta össze, mit jelentett Madách Imre a magyar irodalomnak. A nekrológokban több sajátosság ismétlődik. Általában pontatlanul idéznek életrajzi adatokat. A Magyar Sajtó búcsúztatójában és más lapokban is több ilyen visszatérő hibát találunk. 1 * Születését 1823 január 20-ára teszi, Madách aljegyző volt Pál bátyjával együtt, aki egyéb200
