A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Hála József: Hangyatojás gyűjtés

Hangyatojás-gyűjtögetés Kallón Erdei és mezei gyűjtögetés A hangyatojás-gyűjtögetést Kallón hangyázásnak nevezik. E tevékenység nem választható el más erdei és mezei termékek gyűjtögetésétől. CSORDÁS István írta, hogy „A kallói szegényember életében jelentős helyet foglalt el az erdei gyűjtögetés."

57 A faluban sokan és rendszeresen foglalkoztak erdei gyümölcsök, gombafélék, gyógynövények, virágok, fagyöngy stb. gyűjtésével. Székely Lajos, az utolsó kallói hangyázó is rendszeresen szedett gombát, famagvakat és barkát is. Az utóbbit évtizedeken keresztül árulta virágvasárnapokon a budapesti templomok előtt. Férfiak, szegény emberek foglalkozása Hangyatojás-gyűjtögetéssel Kallón csak férfiak foglalkoztak. Olyan szegény emberek, akiknek nem volt földjük, vagy csak kevés földdel rendelkeztek (pl. Székely Lajosnak összesen 4 hold, a második világháború után kapott juttatott földje volt). A gyűjtögetésen kívül a környékbeli uraságokhoz (uradalmakba) aratni és csépelni jártak, summáskodtak és napszámos munkát vállaltak. Aratás és cséplés idején szünetelt a hangyázás, mert az azért kapott gabonára a családnak nagy szüksége volt. Ebben az időszakban csak vasárnaponként jártak gyűjtögetni. A foglalkozás múltja Az emlékezet szerint Kallón a hangyatojás-gyűjtögetés a XIX. század utolsó évtizedeiben lett kenyérkereső foglalkozás. Az első generáció tagjai Magyar István, Dora Gábor, Bíbor Mihály és Szokoli Sándor voltak. A módszert tőlük tanulták meg a következő generáció tagjai, id. Székely Lajos, Polgár Nándor, Polgár Sándor, Hegedűs József és mások. Székely Lajos édesapjától (sz. 1881) és annak egyik barátjától, Polgár Nándortól tanult. A XX. század első felében a hangyázás 5—10 embernek jelentett rendszeres megélhetési lehetőséget, de időszakonként (pl. az első világháborút követő években, az 1930-as évek elején, a nagy gazdasági világválság idején) 30—40-en is foglalkoztak vele. Természetismeret A tevékenység eredményes végzéséhez alapos, sok tapasztalaton alapuló természetismeretre volt szükség. A hangyázásX április közepétől szeptember derekáig (közepéig) lehetett folytatni („Előtte sincs, se azután már. Lezajlik, elmúlik az ideje. Mint amikor a virág elhervad.", „Kisasszony napján már minden bogár bemegy a fődbe."). A tavaszi tojást tartották a legjobbnak: „Akkor van a legtöbb tojás, amikor az agáca virágzik." Az április és a május a legmegfelelőbb hónap a hangyázásxa, mert akkor nagy tojás terem. A később szedett tojások apróbbak. Tavasszal először a hegyek és a dombok déli oldalait keresték fel, ahol hamar meg lehetett találni a zsombikot (hangyabolyt), mert „Tavaszon a zsombik körül fakad a fű először." A réteken, legelőkön leyőfödzsombikokból hajnaltól délelőtt 9—10 óráig lehetett eredményesen gyűjtögetni (Székely Lajos általában hajnali 3 óra körül indult útnak), erdei zsombikokból egész nap. A túl hűvös, de túl meleg idő sem volt jó: „Tizenhat—húsz fokig a legjobb, harminc foknál már nem hordanak a hangyák". Az időjárás is befolyásolta a munka eredményességét. Erős napsütésben nem lehetett gyűjtögetni, mert a hangyák ilyenkor mélyre levitték a tojást és jobban csíptek. Tapasztalataik szerint az állatok igyekeznek kb. azonos hőmérsékleten tartani tojásaikat, ezért nagy melegben lehorgyak, éjjel, vagy eső utánföhorgyák a felszín közelébe a tojásokat („Eső után jó hangyázni, mert főhorgyák a tojást. ' ' „Ha gomba van, sok tojás van. ' ' „Ha igazi gomba nincs, akkor tojás sincs."). Vigyázni kellett arra is, nehogy megázzanak, mert akkor a tojás tönkre ment. 250