A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Kerényi Ferenc: Mikszáth Kálmán – és korának színházi élete

színházszervezet is, amelyben a Nemzeti Színház és a Népszínház már önálló struktúraelemként, elkülönülten működött. Hogy a magyar színészet 1790 óta jogfolytonos, eredeti hivatását, az anyanyelv terjesztését és kiművelését, a nemzeti jellem és erkölcs kifejlesztését Mikszáth a dualizmus korában is komolyan gondolta, arra kiélezett helyzetekben derült igazán fény. 1877 őszén zajlott az ún. népszínházi botrány: Nikó Linát, a két éve megnyílt színház frissen szerződtetett énekesnőjét a Nemzeti Kaszinó ifjoncainak Harsányi József vezette csoportja távozásra akarta rábírni, hogy helyére a Schwippsz Pepi társasági néven emlegetett aranyifjú kedvesét ajánlják be a bérlő-igazgatónak, mi több, gyűjtést kezdeményeztek a Nikó Lina szerződésében kikötött 500 forint bánatpénz visszafizetésére. A színésznőnek nem voltak nagyhatalmú pártfogói (férje Blazsejovszky Károly távirdatiszt volt), ügyében a sajtó állt ki mellette. Mikszáth maga hat írásban foglalkozott a botránnyal a független népújság, a Budapesti Napilap Apróságok-rovatában, élesen foglalva állást a kétkulacsos színházbérlő-igazgató, Rákosi Jenő ellen, sőt, december l-jén elítélte Jókai Mórt, aki - Rákosihoz hasonlóan - meghátrált a kaszinói nyomás hatására, és nem állt ki lapja, az Üstökös c. élclap cikkírója, Bartók Lajos mellett. Alig néhány hónappal később zajlott a népszínmű-vita a Szigligeti Ede igazgatta Nemzeti Színház és Rákosi Jenő Népszínháza között. A Nemzeti 1875. augusztus 15-én szerződésben engedte át a népszínművek játszási jogát az új intézménynek, amely kimondottan zenés darabok, népszínművek és operettek játszóhelyének épült. Rákosi Jenő azonban az utóbbiakat favorizálta, ezért merülhetett föl, hogy a Nemzeti Színház, melynek igazgatója, Szigligeti 1843 óta személyében képviselte a műfaj jogfolytonosságát, esetleg visszaveszi a népszínműveket a repertoárjába, visszaszerződtetve egyúttal a népszínmű-primadonnát, Blaha Lujzát. Mikszáth Rákosi Jenő és a Népszínház mellett foglalt állást. Egyrészt etikai alapon (Szigligetinek joga volt darabjai játszása érdekében fellépni, ám eljárása nem volt méltányos), másrészt gyakorlati szempontból, hiszen a Népszínház „megnemesítené az ízlést, érdekesebb repertoárt alkotott, fényesebb díszleteket szerzett, és most a németek is a magyar színházba járnak mulatni." A Népszínháznak juttatott reformkori reminiszencia tudatos: nemcsak az archaizáló megfogalmazás idézte az 1848 előtti éveket, hanem - ezt megerősítendő - Mikszáth ideiktatta kedvenc, utóbb többhelyütt megismételt adomáját József nádorról, aki egyidőben hunyt el a pesti Német Színház leégésével, és aki Szent Péter előtt a Német Színház felgyújtásának vállalásával tudta igazolni magát, hogy palatínus létére tett is valamit a magyarokért. A sajtóvitának Szigligeti Ede halála vetett véget 1878. január 19-én; nem érte meg a Nemzeti Színház intendánsa és a népszínházi végrehajtó-bizottság közötti újabb megállapodást (1878. június 14.). ® Mikszáth szintén megrendülten búcsúztatta január 21-i rovatában a régi nagy nemzedék egyik utolsó veteránját. 101