A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Kerényi Ferenc: Mikszáth Kálmán – és korának színházi élete

Szigligeti Mikszáth szemében jelkép volt: annak a népszínműnek megalkotója, atyamestere, amelyet írónk „a mi speciális nemzeti kincsünk"-nek tekintett a színpadi irodalomban. Amint az a Nemzeti Színház és a Népszínház említett vitájában kifejtett véleményéből kicsendült, Mikszáth párhuzamot látott a műfajnak (és az azt sikerre vivő Nemzeti Színháznak) a reformkorban betöltött szerepe és a kiegyezés utáni második, elsősorban Tóth Ede és Csepreghy Ferenc nevével fémjelzett hullámának a három városból egyesített és népességét immár a Monarchia minden sarkából gyarapító Budapest kulturális életében betöltött, a szórakoztatás révén magyarosító hatása között. A műfaj fontosabb volt számára a személyeknél: amikor 1881-ben a népszínmű megfelelőjátszása ismét felszínre került az új, Rákosi Jenőt felváltó igazgató, Ewa Lajos alatt, Mikszáth a legnagyobb írótehetségeit (Szigligetit, Tóth Edét, Csepreghyt) elvesztett népszínmű érdekében megpendítette azt, amit 1878-ban még ellenzett, a méltó színvonal érdekében a nemzeti színjátéktípust vegye vissza a Nemzeti Színház! Az író alapvető élményrétegét jelentő népéleti témaválasztás mellett a költői és a színi hatás egységének elve vonzhatta Mikszáthot a népszínműhöz. Maga az elv egyébként szintén reformkori, sőt, a színjátéktípusnál is régebbi. Vörösmarty Mihály fogalmazta meg még 1837-ben, Elméleti Töredékek с tanulmányában, a magyar romantika dramaturgiai alapvetésében, a Nemzeti Színház megnyitására várva. Mikszáth vonatkozó véleménye az évek során jottányit sem változott. 1877-ben a Budapesti Napilapban egy rosszul sikerült népszínmű kapcsán fogalmazta meg a műfaj politikai követelményét: „a népies élet ama báját (...) költőileg visszatükrözni hivatása a népszínmű-írásnak..." Csepreghy Ferenvet így búcsúztatta a Szegedi Naplóban: „Nem színpadi mesterember, hanem poéta volt." 1881-ben szomorúan konstatálta a népszínmű visszavonhatatlan hanyatlását, pedig az „sajátszerű élet a költészet köntösében..." (8) Egyetlen ismert színpadi kísérletében maga is a népszínmű felé fordult: Szüreten с 52 soros, rímes jambusokban írott mutatványát a Magyar Néplap melléklete, a Mulattató közölte 1874. május 22-én. (Betűhív szövegét a függelékben közöljük.) Mikszáth Kálmánné úgy emlékezett, hogy a darabírásra földije, a Zmeskállból Zádor Dezsővé lett színész, az István téri Színház tagja beszélte rá az anyagi nehézségekkel küszködő írót. A darab elkészült, és a Budai Színkörben állítólag próbálták is, de színre nem került. Mikszáthné említette a Szüreten c. mutatványt is, ám az nem derült ki a soraiból, azonos-e a két szöveg. (Ez előbbi látszik valószínűnek.) A töredék visszaigazolja a Mikszáthpublicisztikából elvont megállapításokat: költői szöveg, amelyben egy öreg paraszt, Gyurka nevezetű magyarázza a falu kupaktanácsának az alkotmány mibenlétét, alkalmasint még 1848-as tapasztalatai birtokában, és abban a stílusban, amellyel a hazai irodalomban először szintén a forradalom és a szabadságharc tollforgatói igyekeztek megmagyarázni-népszerűsíteni a forradalom törvényeit, intézményeit, és amelyet a Mikszáthot (is) foglalkoztató 102