A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Imre László: „A szerző akarata ellenére” (A fekete város és a magyar századforduló)

(Kétségtelen, hogy a regény végefelé közeledve is többet tudunk meg Bibók pénzszerzési manővereiről, mint az alapellentétről.) Mindez összefügg Mikszáth időszemléletével. Létrejön nála az eredetétől (múltjától) és következményeitől (jövőjétől) elkülönülő jelen szférája. Olyan epizódokról van szó, amelyek „nincsenek kapcsolatban a történet meghatározó ívével, ellenkezőleg: a cselekmény okozatiságáról leválva, nemritkán azzal szembesülve képeznek önálló mozzanatot. Az időbeli egésztől, a „fővonaltól" való elszakadás-függetlenedés élményét nyújtják. Mint A fekete város-Ъап a Molitorisz kocsi utasainak kedélyes kalandjai, köztük Görgey Rozália és Fabricius Antal bontakozó szerelmének részleteivel. Az érzelmek szépsége a pusztító háttér előtt, a negatív végkifejlet árnyékában bontakozik, de mire a titokra fény derül, s a két fiatal sorsa az alapkonfliktushoz csatlakozik, idilljük már visszavonhatatlanul megsemmisül." Mikszáth tehát időben (a múlttól és a jövőtől), illetve térben (leánynevelde, Lőcse) izolálva tudja megőrizni az idillimeséi szférát, illetve ugyancsak elszigetelt epizódalakok (Quendel, Bibók) szerepeltetésével. Térbeli és időbeli összekapcsolás és szétválasztás útján valósul meg mese és kalandregény elkülönülése és érintkezése, s rámásolódása a végzetdráma sémájára. 6. Műfaji áttünések - történelmi ítéletmondás (Közösségi és egyéni mulandóságtudat) A korélmény mint külső meghatározó egyébként a cselekmény szintjén is jelen van különféle, mégiscsak a tragédiára utaló jelzésekben. A katasztrófaregény szerves eleme magának Görgeynek a figurája, aki az író világán belül szokatlanul konfliktusos személyiség. Komor, hirtelen haragú, felesége halála, illetve a gyermekcsere gyanúja szinte őrületbe kergeti. A végzet fenyegetéséből mintha még Rozália is megérezné valamit, amikor például így beszél Fabriciushoz: „Önt a Szűz Mária küldte utamba, de hogy jót akar-e ezzel, azt még ma nem tudom... Valami baljóslatú rém suhog felettem a levegőben. Én mégis boldogtalan vagyok." Természetesen ott van a szövegmögöttesben a Romeo és Júlia, s még számtalan, a szerelmeseket kíméletlenül elválasztó régibb és újabb irodalmi ihlető. A kijátszhatatlan végzet kíméletlenségét azonban aligha az irodalom, sokkal inkább a kor sugallja, a magyarságra váró, a nemzetiségi, társadalmi és külpolitikai feszültségek által előre jelzett pusztulásnak, az ezeréves ország bomlásának a réme. Miközben a polgári számítás ül diadalt a gőgös oligarcha nemesség fölött, illetve az országba telepített-települt nemzetiségek nyújtják be a számlát, Mikszáth a maga együttérzésével a vesztes oldalára áll, a befejezéssel a lőcseiek ellen hangol. Olyan értékek vesztét látja, melyek helyére semmiképpen nem különbek lépnek, s vétek és mulasztás nem elég ok a bosszú igazolására. Mikszáth egyszerre éli meg a monarchia és önmaga halálraítéltségét, s megretten. A győztes „új" elleni tiltakozását az idilli történetre következő barbár 64