Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Fenyvesi László: A Duna-mellék és a Kiskunság pusztulása Buda ostromai idején (1683–1687)
társai 1686-os levelüket a „Dömsödi és a több oda futott szegény jobbágyoknak ' címezték, tudósítva a tatár veszélyről, engedélyezve őrző német jaszakdzsik, azaz strázsák tartását, s figyelmeztetve őket, továbbítsanak minden hírt a keresztények által ostromolt Budáról. 25 Meglehet azonban, hogy e levelet már a „nagy futás" következő állomásán, a Dömsöd és Ráckeve által közösen birtokolt, kis-dunai Somlyó-szigeten, esetleg bent a Csepel-szigeti, már kétszer elpusztított mezővárosban kapták kézhez a kiskun és magyar falvak földönfutói, mivel mint már utaltunk rá, egyéb iratokon kívül a Szabadszállási Mihály-féle siralomvers is megénekelte Ráckeve és a Duna-mellék 17 falujának pusztulását, maradék lakóinak ide „futamását" 26 Nemkülönben viharosan alakult Kunszentmiklós népének sorsa is e vészterhes években. Lakóinak egy része még 1685-ben 2 évre Fényszarura költözött, míg egy másik csoportjuk időlegesen Kecskeméten vert gyökeret, ahol az egyik miklósi menekült família, a Már család tagjai jelentős kölcsönnel is hozzájárultak a Duna-Tisza köze legnagyobb mezővárosa nyomasztó adóinak kifizetéséhez. A szintén igen sokat szenvedett kiskun falu más lakói szekereken, családjukkal egyetemben, 1685-ben Budára menekültek, ahol török uruk és az utolsó budai pasa, Abdurrahman folyamodott érdekükben Murád Giraj krími tatár kánhoz, kérve őt, rendeljen ki tatár biztonsági őröket Kunszentmiklósra és környékére. Alighanem a tatár menlevél kézhez vételét követően haza is tértek a miklósiak, de egy év múlva ismét futásra kényszerültek, s mint a többi kiskun hely és sok más falu lakói, útjuk Dömsödön, a dunai szigeteken, Somlyón át nekik is Rác kévére vezetett. 27 Az utolsó kiskun hely, Fülöpszállás népe is többször szétrebbent a hadas időkben. Mint láttuk, volt rá eset, például 1685-ben, hogy a másik két felső-kiskunsági falu lakóival együtt Szabadszálláson vonták meg magukat, majd egy népes csoportjuk 1686 nyarán Dömsödön és a Somlyón át szintén Ráckevére került. Minden bizonnyal egyéb, védettebb helyekre is menekülhettek egyesek, mert például Kecskeméten 1689-ben a 2., a 6. és 8. tizedben három fülöpszállási „vidéki"-t, azaz ideiglenesen ott meghúzódó jövevényt is jegyzékbe vettek. 28 Ugyahekkor 14 kiskunhalasi adózót is Kecskeméten regisztráltak a „vidékiek" között, ami arra mutat, hogy 1685-ben nem minden halasi térhetett innét vissza városába, vagy pedig 1686-ban újabb menekülők keltek útra tőlük a híres „három város" legfejlettebb településére. 29 Nagykőrös pedig 1683—1684 fordulójától 5 éven át befogadta testvérvárosa, Cegléd oppidum egész lakónépességét is, a nyársapátiakkal egyetemben. 30 A kunságiakon, a Csepel-szigetieken és a „három városon" kívül szórványos adatok bizonyítják több más Duna-Tisza közi település lakóinak megrációját, a hadak előli menekülését, egyéb helyekre történő, átmeneti megtelepedését, illetve eredeti lakhelyükre való visszaköltözését is. A Duna-parti Fájsz már 1683 elején pusztán állt, s csak a '80-as évek legvégén települt újjá. 31 Pócsmegyerről, 1687. november 24-ről kelt 5 szentendrei menekült jobbágy magyar levele Pest megye tisztikarához, melyben elpanaszolják, hogy már alkalmas ideje elpusztult lakhelyük, s akkor először Monostorra futottak, majd ide. „Buda első szállásaiul fogva mindenkor el köllött futnunk. Soha az ulta nem wolt bizonios lakásunk, — hanem czak bujdostunk" — keseregnek, előadván, hogy ami kicsiny javuk volt, azt mind megemésztette a drága, szűk idő és a nagy porciózás, mely őket is „elfogyasztotta". 32 A beadványból kiderül tehát, hogy lényegében véve 1684-ben pusztult el a régi, középkori magyar Szentendre, s mivel a pár földönfutó többé már nem merészkedett vissza szülőhelyére, a település 1690-től a magyarországi délszlávok és görögök egyik legfontosabb centrumává vált. 33 Abonyt 1685-ben hagyták pusztán lakói, s menekültek előbb Tószögre, onnét pedig Nagykőrösre, ahonnan 1688. augusztus 30-án adóügyi folyamodványt nyújtottak be a megye itteni közgyűléséhez, melyben többek között előadták, hogy „akori időben elhattuk volt pusztán lakó helyünket, Abant, és azon folyó esztendőben Tószögön jobbágy társainkat az török, 107
