Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)
Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban
kultúráiban találkozunk ugyanis emberi lábakon álló, esetenként még palmetta leveles fogós lapos oltárkákkal. 54 Rituális tartalmát tehát véleményem szerint az Alföld mediterrán eredetű és kapcsolatú kultúráinak népeitől nyerhette ez az edény, annak ellenére, hogy alapformája egy általános kora bronzkori, közép-európai típusban gyökeredzik. E lábas tálkáknak három változatát mutatja be Kisné a Tatabánya-bánhidai temetőből. 55 Az edénykék közt lévő lábas oltárka jól utal a lábas tálkák és a lapos oltárkák közti kapcsolatra. Utóbbi használatát a kései időszakban is egy ép példány bizonyítja az Esztergom-Vár utcai sírokból. 56 Hasonló, de egyenes peremélei alapján szögletes alakú oltárkák töredékeinek tartok még két cserepet (14. tábla 11-12.), melyeknek formája és szakrális tartalma szintén az alföldi teli-kultúrák hasonló példányaival mutat kapcsolatot. Összegzésként szükségesnek tartom még megjegyezni, hogy a felső szint összes táltöredéke oly egységesen őrzi a kora bronzkori tradíciókat, hogy fel sem merülhet e leletanyag felső szintbe való bekeveredése az alsó szintből - melyre elvileg a padlószint hiánya lehetőséget adna. Nem mondható ez el ugyanakkor néhány urnatöredékről (13- tábla 4-6.), melyeknél esetleg a klasszikus időszakra általában jellemző tölcséres nyakú urnatöredékek közt (ld. 13- tábla összes többi cserepe) fennáll a lehetőség. Míg a felső szint eddig ismertetett leletei a keltezésben az alsó korábbi periódus egyenes folytatását tükrözik, ettől valamelyest eltérő következtetések levonására ad lehetőséget a leggyakoribb edény, a fazék. A nagy, tojás testű, kihajló peremű fazék szintén a korai bronzkor kezdetéig (a Makó kultúráig 57 ) is visszavezethető általánosan használt edénytípus - mely esetenként a gyakorlat által megszabott, átlagos formájával szinte kultúrákhoz sem köthető. A kora- és középső bronzkor fordulóján még a temetőkben is igen gyakori (vö. kulcsi típusú ill. korai vatyai temetők). 58 E nagyméreA Hatvan kultúrában is találkozunk tömzsi lábas oltárkákkal (lsd. pl. Tarcal-Mézmájtető: KALICZ 1965, T. 58. 16.; Vác-Pogányvár: im. T. 95. 21.). Különösen az utóbbi, ovális alakjával s a mienkhez hasonló fogójával, de plasztikus díszítésével is kapcsolja ehhez a körhöz nem csak a szóban forgó mészbetétes kerámiás tálkákat, hanem a gyulavarsándi emberi lábas (pl. Túrkeve-Terehalom: KOVÁCS 1992, 80., Abb. 44. /Kat. Nr. 443./) és az ottományi oltárkát is - plasztikus fecskefarkas díszítésével (Berettyóújfalu-Herpály: MÁTHÉ 1992, 172., Abb. 129 /Kat. Nr. 445./). A közös gyökerű kultúrák felsorolt oltárkái közt bár szinte egyik sem azonos a másikkal, a részletek különös keveredésének és azonosságának azonos tartalmat kell hordoznia. Ennek közvetítésében látom a Hatvan kultúra szerepét. KISNÉ CSEH 1998, 15., 8. k. A három változat kiválóan tükrözi az 53-54. j.-ben összefoglalt kora bronzkori tradíciókat. 56 MRT 5 1979, 206-207., 8/70.; 388. 14. t. 1. ,? Pl. Budapest III. Aranyhegyi u. K/14, g.: SCHREIBER 1994, 49., Abb. 4. 10-11., 51., Abb. 6. 8., 10., 13-14., 52., Abb. 7. 3-6., 8. A makói fazekak többségének duzzadt pereme legtöbb esetben bütykös (im. Abb. 4. 10.). Nagyméretű fazekak válltól seprőzött vagy érdesített felülettel később a Harangedény (-Csepel) kultúrában is gyakoriak (Szigetszentmiklós-Üdülősor: ENDRŐDI 1992, 43. k. 2., 177., 71. k. 10.; Szigetcsép-Tangazdaság: ECSEDY 1988, 6., 1. k. 2., 7., 2. k. 2., 6. k. 4.). 58 Kulcs IX. csop. 63. s.: BÓNA 1975, T. 12. l. ; Szigetszentmiklós 1. s.: SCHREIBER 1995, T. 26. 1/1., T. 30. 23A/1., T 32. 36/6. stb. - csak a biztos, ép edényeket említve. 30
