Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

tű, ívelt nyakú fazekakat valószínűleg házunk felső szintjének idejében is használták: ilyen edényekből származhat számos, csak érdesített felületű, dokumentálatlanul maradt töredék. A kora bronzkori tradíciónak egy másik irányú változatát képviseli a tölcséres nyakú fazék, mely jellemző a mészbetétes eclényművesség korai, átmeneti időszakára (pl.: Balatonlelle-Rádpuszta, 20. obj.).

59 Honti-Kiss szerint ezek a fazekak a kisapostagi edényművességből származtathatók - erről azonban csak a kisebb méretű, mészbetétes díszítésű változat esetében vagyok inkább meggyőződve;

60 a Kisapostag kultúrában sokkal általánosabb a nagyobb méretű fazekak esetében a kihajló peremű, de vállától lefelé általában seprőzéssel érdesített felületű fazék.

61 Nem tükrözném azonban hűen id. szerzőink véleményét, ha ellhalgatom azt a megjegyzésüket, hogy a szóban forgó fazekak a tradíciók ellenére már közelebb állnak a mészbetétes edényművesség fazekaihoz. S való igaz, főleg veszprém megyei klasszikus korú temetőben számos hasonló példány fordul elő.

62 E tények alapján pl. megállapíthatatlan, hogy az említett példányokkal teljesen azonos töredékünk a B/l kemencéből (1. tábla 2.) a használat korai, vagy későbbi fázisát jelzi. Kihajló, többnyire ívelten tölcséres nyakú fazekak a ház felső szintjében nagy példányszámban kerültek elő. A tipológiai „továbbfejlődést" jelzi a többségében ívelt nyak, és az annak tövén ülő csipkedett lécbütyök (11. tábla 1-4.), melynek fogást könnyítő gyakori alkalmazása a magyarádi klasszikus korú edényművesség hatására utal.

63 Hogy a két kultúra közt valóban fennálltak kapcsolatok, jól bizonyítja a tűzhely közelében talált, kiegészített fazék (10. tábla 1.), mely formája, eltérő finom anyaga és jellegzetes szépia színe alapján (e jegyeiben a közelében lévő amforával teljesen megegyezve (10. tábla 3.) akár magyarádi „import" edény is lehet. Ezek a kapcsolatok jól bizonyítják e fazékváltozat klasszikus korú használatát. Több problémát vet fel - szintén szép számmal képviselve - a sok peremcsücskös, vagy perembütykös fazéktöredék (11. tábla 5-9.; 5. tábla 3). Nem vagyok arról ugyanis meggyőződve, hogy a hasonló peremkiképzés az Észak-Dunántúlon oly egyértelműen a középső bronzkor 3. periódusát jelezné, mint ahogy erre HONTI - KISS 1996, 33., 3. t. 5-10., 23.; Lsd. még: Szőlősgyörök 1. s.: uo. 35., 5. t. 1. HONTI - KISS im. Pl. 32., 2. 3. 1., 6., 8.; vagy Juta-Szarvasmarhatelep 8. s.: HONTI - KISS 1998, 61., 7. t. 5. pl.: Balatongyörök: TORMA 1972, 23., 6. k. 35-36., 35., 12. k. 3-4., 6., 9.; Ménfőcsanak-Szeles-dülő (kisapostagi és mészbetétes kerámiás telep): FIGLER 1996, 10-11., 20., 4. t. 1-4., 6. HONTI - KISS 1996, 23. A 60. j.-ben idézett fazekakkal teljesen megegyező példányok kerültek elő pl. a Veszprém-Megyei kórházi temető 12. sírjából: KISS 2001, táblakötet: 80. k. 1., 3-). Felesleges lenne Tocik El a és d típusait a nitriansky-hrádoki telepről egyenként idézni. Összefoglalásul csak annyit jegyzek meg, hogy az idézett típusok általános jellemzője a foktoroki példányokkal hosszabb, íveltebb nyak. Sok esetben az edény nem csak a jelzett időszakban, hanem a késői fázis gödreiben is előkerült (pl. 267.: TOCIK 1978, T 129. 2., T 131. 15.). Ezt az időrendi helyzetet jelzi a Süttő-hosszúvölgyi hasonló példányok késő magyarádi anyaghoz társuló késő mészbetétes és késő füzesabonyi kevert környezete is (KOVÁCS 1988, 123., Abb. 2. 11-12.). 31