Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

§ 1.OK ALP A TRIO TAK TOLLABÜL években irgalmatlan nehéz volt tüzelőt szerezni. Szegény Mati néni nem érezhette magát jól a szobájában. Átjött hozzánk, apukámmal elfogyasztott egy kis pohárka bort, elbeszélgetett velünk, megmelegedett és így már nem volt elviselhetetlen az éjszaka a jó dunna alatt. Az egyik évben a társulat egy részének Mati néni főzött a „Jobb, mint otthon" kocsmában. A jegyekért, bérletekért természetben is lehetett fizetni. Mati nénit nagyon megszerettük. Leveleztünk vele még akkor is, amikor súlyos, ágyban fekvő betegen a nővérénél lakott Pesten. Minden disznóöléskor csomagot küldtünk neki, amit szép kis horgolt terítőkkel viszonzott. Egyszer meg is látogattuk a Szent István parki lakásban. Gábor volt a társulat kellékese is. Díszleteket hoztak nagy teherautóval, de a színpadi kellékeket itt szedték össze. Gábor végig járta az ismerős házakat, szemrevételezte a bútorokat, térítőkét, edényféléket, és ami megfelelt, elkérte. így szerepelt többször a kis ovális asztalunk, székeink, neccelt térítőnk. Egyszer a nagymamám vastag ágytakarójából ügyeskedtek öltözéket a „bolygó zsidónak". Sajátos hangulata volt ezeknek a színházas időszakoknak. Változatosabb volt az élet. Délelőttjöttek a színészek a próbára, betértek hozzánk az üzletbe is, néha elbeszélgettek apukámmal. Délután, estefelé jöttek az előadásra, hozták a fellépő ruhákat. Én álltam az ablaknál, figyeltem, és azonosítottam őket a színpadi személyükkel. Volt olyan, akit civilben is utáltam, mert, Az Iglói diákokban ő játszotta az intrikus diák szerepét. Meg voltam róla győződve, hogy rossz ember. Ennek ő nagyon megörült, amikor apukám elmesélte neki az üzletben. Most már tudom miért. Akkor, úgy 6-8 évesen ezt egyáltalán nem tudtam megérteni. A népkör időnként kevésbé vidám események színhelye volt. A háborús években itt osztották az élelmiszerjegyeket a környék lakóinak. A községháza illetékes tisztviselői (Kantek Oszkár, Gyemó Béla, Nagy Ernő) ide települtek a jegyekkel és lajstromokkal. Szigorúan a családok létszámának megfelelően, átadták a jegyeket. A sokgyermekesek sok jegyet kaptak, közülük többen eladtak belőle, mert jobban kellett nekik a jegyekért kapott pénz, mint a cukor, liszt, vagy petróleum. A jegyek apró kis cetlik voltak, ha jól emlékszem egy havi egy ívben. Vásárláskor az üzletben leollóztuk a megfelelő számú kis bilétát és dobozban összegyűjtöttük. Hónap végén ívpapírokra szépen sorba felragasztottuk. Ebben én is részt vettem. Apukám elkészítette az összesítőt. A jegyekkel és összesítőkkel a községházára kellett menni elszámolásra. A jegyeket átvették, és az átvételt igazolták. Több alkalommal én mentem erre az elszámolásra. Büszke voltam, hogy ezt a felnőttes tevékenységet rám merték bízni. Külön öröm volt, hogy kerékpárral mehettem. Nem sokkal előbb tanultam meg kerékpározni az első, kis, 3/4-es biciklimmel. Az út a községházáig elég hosszú volt, a feladat pedig igen felelősségteljes. Népkörhöz kapcsolódnak a háború előtti, alatti rosszemlékű látványosságok, amikor a Nyilas Párt, vagy, a Magyar Élet Pártja helyi szervezetének tagjai az udvaron sorakoztak, hallgatták a Nagy Ember szavait és gyakorolták az akkor tanult karlendítéses köszöntést. A Nagy Ember apukámhoz is eljött, hogy beszervezze a pártjába. O azonban nem volt hajlandó. Nem értett egyet az eszmével, egyébként sem volt pártos természetű, és ezt nyíltan meg is mondta. így elveszteti egy vevőt és ettől kezdve a Nagy Ember még a fejét is elfordította, ha elment a túl oldalon a házunk irányában. A dolog pikantériája, hogy az úgynevezett felszabadulás után, a fent említett csoportból egyeseket a Kommunista Pártban lehetett látni és olyan is van, akinek közvetlen leszármazottja a mai napon is arról beszél, hogy mennyivel jobb volt a Kádár rendszerben, mint most. Előbb említettem, hogy a hegyközségi iroda is a Népkörben kapott helyet. Erről eszembe jutottak a szőlőcsőszök, akiket — úgy emlékszem — a hegyközség alkalmazott. 3 csősz neve villan fel az idő távolából. Licska Károly bácsi, aki bejárt vásárolni az üzletünkbe, Egri bácsi és Patkó bácsi. Az ő feladatuk az volt, hogy járják a szőlőket, figyeljenek a tolvajokra. Fegyverük egy szöges végű, hosszú bot volt, amit arra használtak, hogy a bejárt helyek jeles pontjain a homokba rajzolják nevük kezdőbetűjét. Reggel a munkakezdés előtti szőlőkerülésen már gyakran találkoztunk a szinte picinek mondható, fürge járású Patkó bácsi kézjegyével. Soha nem hallottam, hogy csőszt bántalmazás ért volna, de olyat igen, hogy valamelyik 120