Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

TISZAVILAGIV. % csősz tolvajt fogott. A lopáson kapott emberen rajta ragadt a tolvaj bélyeg. A háború után a Népkör is próbált feléledni. Egy ideig mozielőadások színhelye volt. Az előadások előtt a gépész kihangosított zenével csalogatta a közönséget. Hát bizony már jól leragadtam a Népkörnél és megfeledkeztem arról, hogy sétálni indultam, de sok minden eszébe jut az embernek egy ilyen ráérős sétán, amilyenre én indultam. Es még mindig nincs vége. Még jó ideig nem mehetek tovább, mert 1948-ban a Népkör feloszlott, de épületében 1953-ban megkezdte működését az önálló Oszőlői Altalános Iskola, amelynek 1955-től 1972-ig tanára voltam. Talán érthető, hogy erről is eszembe jut néhány dolog, mielőtt továbbmennék. Tehát a körből iskola lett. Első igazgatója Kelemen Tibor, aki fáradhatatlan szorgalommal, nem kis ügyességgel alakíttatta iskolai célra alkalmassá. A körszolga lakásából az iskolai hivatalsegéd lakása lett. (Idő közben megszűnt a szolgaság!) A kártyaszobából tanári szoba, a söntésből egy, a nagy táncteremből két tanterem, a színpad helyén egy kis tanterem, az öltözőből fizikaszertár lett. A táncterem mellett végig húzódó oszlopos nyitott gangot beüvegezték és a végéből lerekesztettek egy kis helyiséget kémia szertárnak. Az iskola szépen beindult, a gyereklétszám nőtt, a tantestület rendesen el tudta látni a munkát. Minden szaknak megvolt a megfelelő végzettségű gazdája. Többen voltunk egyetemet végzettek. Minden ment a maga rendjén, mígnem egyszer Kelemen Tibor ellen vizsgálatot rendeltek el. Ezt én arról vettem észre (mások valószínű már előbb is tudták), hogy kiszállt a nagyhatalmú felsőbbség, ilyen és olyan elvtársak. Tanyát vertek a fizika-szertárban (normál hétköznapokon ott rendszerint én tanyáztam) és a testület kiválasztott tagjait egyenként oda hívták, beszélgettek velük. Akiket nem hívtak be, azok nem tudhatták meg, hogy miről. A beszélgetések eredményeként Kelemen Tibort eltávolították. Engem nem kérdeztek meg az „elvtársak". Halványan arra emlékszem, hogy Kelemen Tibor utóda homályos utalásokat tett elődje viselt dolgaira, amelyek miatt távoznia kellett. Konkrétan egyetlen egy vádpontra emlékszem, amit akkor is szemérmetlen, mondva csinált, nevetségesen felfújt és nagyon igazságtalan dolognak tartottam. Ez valahogy így szólt. Kelemen Tibor egyeseknek oda adta használatra az iskola magnóját, hogy a gyerekük hangját felvegyék és még a szalagot is oda ajándékozta. Ezek az egyesek mi voltunk, csak nem egészen úgy. Hanem, az a nyomorult magnó mindig elromlott. Hol indult, hol nem. A tantestületben nem volt ember, aki megjavítsa, de talán még a községben sem. Gyula felvállalta, hogy megpróbálja megkeresni a hibáját és megjavítja, ha tudja. Ezért a magnót áthozta hozzánk és órákig bajlódott az általa sem ismert szerkezettel, míg sikerült a hiba nyomára lelni, és helyre hozni. Kislányunk akkor kezdett beszélni (1957). A készülék kipróbálása céljából az egyik orsó elejére az ő gügyögését vettük fel. így vittük vissza a magnót a tekerccsel együtt, amit a tanáriban lejátszottunk. Ekkor Tibor azt a pár méter szalagot letépte és nekünk adta, hogy tegyük el emlékbe és játsszuk le neki, ha felnő. A szalagdarab azóta is megvan egy kis házilag készített keménypapír orsón. Soha nem volt orsós magnónk, így nem tudtuk lejátszani. Persze az iskoláról még nagyon sok jó és rossz jut eszembe. A 17 ott töltött év alatt tanítottam sok jó és enyhén szólva kevésbé jó gyereket. Voltak örömteli napjaim, amikor tanítványaimmal szép versenyeredményeket értem el. Még mostanában is érnek meglepetések volt tanítványaim részéről, akik úgy emlékeznek rám, mint olyan tanárukra, akitől tanulmányaikban és emberségükben kaptak valamit. Voltak azonban olyan események is, amelyek megkeserítették az életem, és bár nem állt szándékomban elmenni az iskolából, mégis megtettem, mert az egészségem forgott kockán, ha maradok. Nagyon nehéz döntéssel, nagyon nehéz feladatot vállaltam azzal, hogy átmentem a gimnáziumba tanítani, de meg kellett tennem. Egyszer talán majd részletesebben is leírom iskolai emlékeimet. Most azonban ballagjunk tovább egy házzal. A Tiszaföldvár könyvben van egy fénykép erről a házról, pontosabban a lakóháztól külön álló épületről. Ebben egy üzlet volt, amit az én kislány koromban Hangya-szövetkezetnek emlegettek. Nem tudom mikor szűnt meg, de a háború előtti néhány évben már Herczeg János férfiszabó dolgozott benne, családja a lakóházban lakott. O szegény, mint sok más, oda maradt a háborúban. A háború után, rövid ideig 121