Tiszazugi Tudósítások, 2014 (1. évfolyam, 1. szám)
2014-07-01 / 1. szám
2014. július TISZAZUGI TUDÓSÍTÁSOK 13 A katonákat, akik torkig vannak a háborúval, rögtön átvezénylik az olasz hadszíntérre. Az itthoni súlyos életkörülmények láttán már fölöslegesnek érzik a további áldozatokat. Közel 100 000 katonaszökevény bujkál, vállalva a kivégzés kockázatát. A Piave mentén 1918. június 13-án megindul a Monarchia utolsó támadó hadművelete. Az offenzíva kudarcba fullad. A katonák jelentős része elpusztul. A nyilvánvaló tényt, hogy a háborút elveszítettük október 17-én a parlamentben Tisza István is elismeri. A Piave mellől november elején megindul a katonák hazaözönlése. Az egyik katonavonaton ott van Hőgye Sándor is. November 16-án déltájban érkezik haza az Öregszőlő 1201. számú házukhoz. „Egyedül voltam itthon. Éppen melegítettem az ebédet, amikor egy agyonázott katona bejött az udvarra. Nem ismertem, de gondoltam - talán az apám” - így idézte édesanyám ezeket a perceket. A kétségek szertefoszlottak, amikor az idegen megszólalt: „Nem ismersz meg Mariska?” Két év és négy hónap Az első képen két katona látszik, ül egy kis asztal körül. Nemrég temették el rajtársukat, aki kóbor szilánk találatától hunyt el. Tiszaugi születésű fiú volt. A két bajtárs tábori levélen értesítette az idős szülőket („Kedves Bácsikám és Nénikém!”) a szomorú eseményről, s csatolták a mellékelt képet. A képet Csernowic (Galicia) környékén készíttették, valószínű fényképésznél, a két bajtársról (rajtársról), elsősorban figyelmességből. A képen szemben jobboldalt ül id. Tyihák Ernő, a másik katona (az alacsonyabb) neve nem ismert, valószínű mind a hárman tiszazugiak voltak (18-19 évesek).... E képet hosszú évtizedeken át vittem magammal, lakásról-lakásra, de most már digitalizáltan is jelen van a számítógépemben. Abban bíztam, hogy egyszer szükség lehet a nem mindennapi dokumentumra. (Egyébként a háborúnak az a szakasza volt ez már, amikor cigarettacserék is voltak, s a lövöldözés csak formális volt, alkalmankénti, mint ezekről Apám, mint érintett sokat mesélt nekünk gyerekeknek (Zoli öcsémnek és nekem), s barátoknak, rokonoknak.) A második kép kiegészíti a frontképet. A tiszaföldvári evangélikus elemi iskola növendékei láthatók a képen 1908-10 körül, Tiszaföldvár akkori színe-virágainak egy részét jelentik ők. Látható a képen középen ülve a híres, nagyszerű Horeczki Béla igazgató-tanító és felesége, s a fiatal segéd tanítónő is. Mindenképpen felhívom a figyelmet a lányok szép ruhájára, fekete magas szárú bőrcipőjére, s fehér kötényére, míg a fiuknál a csokornyakkendő se ritka, s itt-ott feltűnik az Adytól jól ismert széles karimájú kalap is. A tanulók közül a hátsó sorban balról-jobbra haladva a hetedik helyen áll id. Tyihák Ernő viszonylag elegáns ruhában (talán nemes édesanyja vigyázott a fiának öltözékére?!), csokornyakkendőben. Mellette balra látható id. Bárány Mihály (keresztapám), aki mint gazdálkodó, a Rákóczi úton lakott családjával, (e csoportképet fia, néhai iíj. Bárány telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. Hőgye nagyanyám decemberben beteg lesz. Végkimerülést állapít meg az orvos. Másfél évig ki sem kel az ágyból. EPILÓGUS Földvár férfi lakosságának színe-virága veszett oda a háborúban. A hősi emlékmű talapzatán felsorolt 313 mellé még felsorakozik az azóta beazonosított 55. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyéből bevonult katonák 53%-a megsebesült vagy meghalt. A vármegyék között ez a legmagasabb arány! Családunkból két nagyapa hiányzik! Volt-e értelme, valami eredménye a tengernyi szenvedésnek, mérhetetlen áldozatnak? Mihály adta nekem kb. 15 évvel ezelőtt, ajándékba, a padlásról került elő.) Id. Tyihák Ernő mellett jobbról áll id. Magyar Károly, akinek később a Rákóczi út végén kocsmája volt. Két fiú született a családjában, s mindkettő állatorvosi diplomát szerzett. Az idősebb Károly előbb Mezőtúrra került, majd Budapestre költözött családjával, ahol én is találkozhattam vele többször. Tanácsadóként is dolgozott, de tanított az egyetemen is. A másik fiú Dr. Magyar Zoltán Tiszaföldvár ismert, neves állatorvosa volt, viszonylag korán hunyt el. Felesége, néhai Színi Béla református tiszteletes lánya, Katalin most Martfűn él egyik fia közelében, a másik Magyar fiú, az ifjú Zoltán jól ismert a földváriak előtt. A harmadik képen id. Tyihák Ernő látható, aki a frontszolgálatot épp bőrrel megúszta és így az 1920-as évek vége felé, vagy a 30-as évek elején Király Lajos fényképezőgépe elé állt. Ő az, aki nem tanulhatott németül pedig szeretett volna, de édesapja nem fizette a költségeket. (Végül megállapodtak a kis Weisz órás bácsival természetben való fizetésről, s megtanult németül, a padlásról éjszaka zsákba szedtek kellő mennyiségű kukoricát, s úgy fizettek!) Weisz órás kis alacsony háza ott volt G. Pap Imréékkel szemben, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum mostani épületével majdnem szemben. Nagyapánk második házassága volt ez nemes Sárközy Eszterrel (Csépa). Az elsőben született fiúból nyilván az édesanyja (Mayer Mária) orvost csinált (Dr. Tyihák István), talán az első orvost Földvárról. Ő nem tudott segíteni a szőlőben és a szántóföldön, s bizony ez drámai helyzet lehetett akkor is, de még most is. Mindenesetre a frontot megjárt id. Tyihák Ernő 1944. október elején - az elmenekült vezetők helyett is - német nyelven üdvözölte a német csapatokat üldöző szovjet egységeket a vasútállomásnál, mint Visszaemlékezés • Hőgye József és felesége Enyedi Erzsébet Emlékezetből, fényképeket mellékelve írom az alábbiakat. Az I. Világháborúban volt katona, megsebesültén kórházba került, meghalt 1915- ben Hőgye József nagyapánk. Dédnagyapánk id. Hőgye József hazahozatta, és itthon temették el. Nevezett nagyapánk ekkor 23 éves volt. Felesége Enyedi Erzsébet 21 éves korában vett végső búcsút a koporsónál karon ülő kislányával, Hőgye Erzsikével. Erzsikét 9 éves korában árvává tette a sors teljes egészében, mert édesanyja tüdőbajban meghalt. Ettől kezdve nagyapja gondoskodott róla, 1930-ig. Ugyanis id. Hőgye Józsefet a Homoki úton (most Döbrei J. út) a villanydrót agyoncsapta. Ezután 15-16 éves korában a nagynénik adtak otthont számára. Élete további részében új család kialakulása kezdődött el. Férjhez ment iíj. N Kovács Ferenc gazdálkodóhoz. Első gyermekeként megszülettem én, az ifjabb N Kovács Ferenc 1933-ban, majd öcsém N Kovács József 1939-ben. Szüléinktől - a szomorú történéseken kívül - a temetőben lévő „sírokat”, a Vadász zugi (édesanyánk szülőházát) a Hőgye otthont és régi számozás szerint az Óvirághegy I. út 57. szám alatti szőlőt lakóházzal együtt ismerhettük meg. Emlékszem, hogy 10 éves koromban, 1944-ben a szőlőbeli ház kis szobájában az ablak fölött láttam nagyapám és nagymamám tetőtől-talpig álló esküvői fényképét (ami a II. világháború idején tűnt el). Jelenleg van birtokomban egy kisméretű mellkép, melyen katonaruhában nagyapám és jobbján nagymamám látható. Életem 80-ik évében mondhatom, hogy öcsémmel együtt sokszor gondoltunk szeretett nagyszüleinkre, akiket nem ismerhettünk személyesen az unokák igazi érzéseivel. Ezúttal köszönetét mondunk a múzeum igazgatójának, a közreműködő Kalóz Sándor tanár úrnak, s mindazoknak, akik a kiállítás szervezésében, lebonyolításában részt vállaltak; segítve ezzel is az emlékezést és megbecsülést azok iránt, akik a hazáért életüket áldozták. N Kovács Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató az evangélikus egyház helyi kurátora és Karai bácsi pedig az egyik (Pintér Ferenc) tanácsossal orosz nyelven fejezte ki hódolatát. Az okos, intelligens, németül is tudó vezető, kapitányi rangban maga mellé ültette id. Tyihák Ernőt, s kérte, hogy kísérje őt a parókiákra, s a községházára. Mindez pozitív tapasztalat volt az érkező szovjetekről, de ez nemsokára negatívra fordult, mint ismeretes ma már. Dr. Tyihák Ernő Pilisvörösvár, 2014. július Kalóz Sándor nyugalmazott középiskolai tanár VISSZAEMLÉKEZÉS • Hőgye Erzsiké
