Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Ács Anna: Jókai és a nemzetiségek
Jókai és a nemzetiségek Acs Anna „Mi a nemzetiség szeretetét mindenkiben becsüljük, még ha elleneink volnának is azok. S bármi nyelven imádja is valaki az istent, bármi néven nevezze a hazát, ha velünk egy földön él, testvérünknek nevezzük öt és tudjuk szeretni. Gyűlöljük azt, ki a mi vérünkből való vér, s mégis minket üldöz /.../ Gyűlöljük a magyart, aki nem magyar; de tisztelet, becsület azoknak, kik anyanyelvöket s nemzetiségük eszméit megóvva, a túlnyomó idegen elem között is összetartanak, s nem szégyenlik gúnnyal illetett édesanyjukat - ők jobbak azoknál, kiket mi magunkéinak nevezünk, kiknek betanult megyegyűlési dikcióit megtapsoljuk, kiket, ha elfeledett kötelességeiknek egy parányát teljesítek, egekig magasztalunk, s egy kegyes hazafiúi szóért kezet csókolunk nekik, s eltűrjük, hogy árulói legyenek a hazának, mely őket hizlalja, hogy kinevessék az oltárt, melynek árnyékában alusznak, hogy viseljék azt az öltözetet, mely őket mieinknek hazudja, s legyenek belül hamu és féreg, mint a szodomai alma, hogy üljenek ott, hol becsületes apák becsületes fiaik számára készítenek helyet, s határozzanak a hon sorsa felett, míg érzéseik legkisebbiké, leghalványabbika a honszeretet. Ezek a ti ellenségeitek, nem a szerb, nem a német, nem a tót. Tiszteljétek azokat, kiknek szíve a nemzetiség nagy eszméjére fenndobog, s kérjétek, hogy legyenek testvéreitek, mert ezeknek jövendője van, ezek élni fognak - azok pedig, kik nemzeti életüket elfedték, elmúlnak a föld színéről egy kardcsapás nélkül, és senki nem fogja tudni, hova lettek; elenyésznek, anélkül, hogy a dicsőséget magok után hagynák, senki sem fogja őket megsiratni, vértelenül, mint rokkant öreg ember, lassú pislogó mécs halálával fognak kimúlni, és megérdemlik." A fentiekben idézett veretes, érzelem- és indulatgazdag szöveg Jókai Mórtól származik. Ha arra gondolnak, hogy az érett, a közviszonyokból sokat tapasztalt, írói-politikusi pályája és népszerűsége csúcsán levő Jókai fogalmazta meg e mondatokat valamely beszédében, tévednek. Valóban parlamenti felszólalásnak tűnik és felelősen gondolkodó, legalább középkorú férfiúra vall, ám a tények mást mutatnak. Az ifjú, éppen 23 esztendős Jókai az Életképek 1848. február 20-i számában jelentette meg ezt az írást. 1 Cím nélkül, az általa vezetett „Mi hír Budán?" rovatban, mintegy magyarázatul egy aktuális hírhez. S mi volt az az aktuális hír? „Múlt kedden tartották a szerbek nemzeti táncvigalmukat fővárosunkban" - Jókai ezzel a mondattal is indította cikkét. De én joggal nem citáltam ezt a bevezető mondatot, mert Jókai nem az eseményt, a táncvigalmat ismertette a továbbiakban, mint tették volna azt egyébként az újságírók a szakma szabályai szerint. Jókai az információ kapcsán politikai nézeteit taglalta a hazai nemzetiségekről, így a hír csupán lehetőséget adott számára a szélesebb összefüggésekben való gondolkozásra, politikai állásfoglalásra, figyelemfelkeltésre. Tette ezt a forradalmak előestéjén, fiatalos hévvel, érzelmekre ható pátosszal, de kristálytiszta érveléssel, közérdeklődésre és politikusi megfontolásra méltón. Jókai már írói, újságírói pályafutása kezdetén mutatott politikai érdeklődést, bár távol volt még a politikusi közszerepléstől. Ez a cikke ugyan egyedi e témakörben a népszerű, sokak által olvasott lap, az Életképek hasábjain, ám előrevetíti Jókai későbbi politikusi véleményalkotását a nemzetiségi kérdésről. Mert Jókai az évtizedek múltán sem változtatott álláspontján, e téren hü maradt ifjúsága elveihez. 1 JMÖM CIB I. k. 514-515. pp.
