Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Berényi Zsuzsanna Ágnes: Az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár

Az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár Berényi Zsuzsanna Agnes Az 1867. évi kiegyezés után a magyar iparfejlődést igyekezett elősegíteni az 1881. évi első ipar­fejlesztési törvény. A 4. tc. 15 évi adómentességet biztosított azoknak a gyáraknak, amelyeket korszerűen berendeztek, és Magyarországon eddig nem gyártott cikkeket állítanak elő. Ez a rendelkezés nem mutatkozott nagyon hatékonynak. 1883. június 24-én Trefort Ágoston meg­nyitotta a Technológiai Iparmúzeumot, hogy kiállítások, szaktan-folyamok, bemutatók rendezé­sével irányítsa a honi ipar fejlesztését. Az 1890. évi 13. tc, majd az 1899. évi 2., illetve 3. ipar­támogatási törvény kamatmentes kölcsönök és más szubvenciók formájában segítette a fiatal magyar ipart. Mindez azonban kevés volt. Az 1900-1902 évek túltermelési válsága mélyen meg­rázta az ország gazdasági életét. Az iparvállalatok tömegesen mentek tönkre, elsősorban az egyéni vállalatok, de a kisebb részvénytársaságok is. Új töke nem áramlott az iparba. Nőtt a munka­nélküliek száma. Az amúgy is szűk belső piacon felléptek a külföldi, főként osztrák vetélytársak. A tőkeszegény magyar iparnak a belföldi vetélytársakon kívül még velük is meg kellett küzdenie. Az 1907. évi ipartörvény 3. tc.-e is a hazai ipar fejlesztését tűzte ki célul, és az állam pártfogását helyezte kilátásba. Az ipartörvényt azonban a kortársak csak „panamatörvénynek" hívták, mivel a szubvenciók tág lehetőséget biztosítottak az iparfejlesztésen kívül a csalásnak is. Az ipartörvényt mégis bizonyos fellendülés követte. A társas cégek és részvénytársaságok száma ismét növekedett, a gépesítés fokozódott, a termelés mutatói szintén javultak. A gépesítés előrehaladtával megjelent a szakképzettség fokozott követelménye is. A nagyipar előretörésével szemben a kisipar minden állami támogatás ellenére sem bírta a versenyt. Igaz, később a támogatás zömét a nagyipar kapta! Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter ugyanis új alapokra fektette az ipartámogatást. Eddig a gyenge üzemeket támogatták, ezentúl a legérdemesebbnek adták az államsegélyt. Az ipartörvény végrehajtása érdekében a Kereskedelemügyi Minisztérium felszólította az illetékes kereskedelmi és iparkamarákat, hogy állítsák össze az arra „méltó" kisiparosok jegyzékét. Csak az a cég kaphatott államsegélyt, amelyik gyártmányai színvonalával már bebizonyította, hogy életképes. A kisipar csak abban az esetben vehette fel a versenyt a nagyiparral, ha az alkalmazott olcsó munkaerővel - viszonylag alacsony áron - magas színvonalú, kiváló minőségű árut gyártott. Éppen ezért volt létkérdése a kisiparosoknak, hogy kapcsolatokat keressenek a fejlett külföldi vállalatokkal. Egy-egy külföldi tanulmányút biztosította a cégtulajdonos korszerű szakmai ismereteit, lehetőséget teremtve egyúttal tartós összeköttetések kiépítésére is. Ezek az összeköttetések és az elnyert állami támogatás olykor új iparágak meghonosítását eredményezték. A jelvények készítése ugyancsak szokásos volt rangjelzés, rokonság és más célok jelö­lése érdekében. Sorozatgyártásuk a 19. században Magyarországon nem folyt. Jellemző tény, hogy a magyar áruk, a magyar ipar védelmére alakult „Tulipán-Egylet" jelvényeit Bécsben készíttette el, mert Magyarországon erre nem volt lehetőség. Ezért volt jelentős esemény a magyar ipartörténetben az, hogy nagyapám 1899-ben megalapította az ország első jelvény­gyárát, az Első Magyar Tűzzománc Kézelőgomb és Jelvénygyárat a Közműhelytelepen, Erzsébetfalva és Csepel határán. Ez igazi hazafias tett volt. A Közműhelytelep részvény­társaság volt, amelynek egyik részvényese, Weiss Manfréd tartozott a legnevesebbek közé. A Közműhelytelepen kisiparosok béreltek közművekkel felszerelt helyiségeket. A jelvény­készítéshez frikciós présgépre volt szükség, hogy segítségével a megfelelő méretre levágott fémbe belesajtolják a minta formáját a megedzett acélból készített negatív felhasználásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom