Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Szolnoki Közélet, IX. évf. 2. szám, 1989. június 19-22. p. ill. Illyés Gyula és Szolnok „Azt mondd el nékem végre. Múzsa:... hogy vettem részt utcai harcban Szolnoknál a csepeliekkel; ... hogy próbáltuk a Tisza-partnál feltartani a történelmet..." (Illyés Gyula: Osztály-vizsga) A Magyar Tanácsköztársaság tiszai frontján, amikor a fővárosban már a tanácshatalom összeomlott, Szolnoknál 1919. augusztus l-jén királyi román csapatok özönlöttek a városba az antant támogatásával. Szűkszavúan ennyit jegyzett fel naplójába dr. Urban Lajos orvos, az 1919-es szolnoki történelmi események krónikása: „Reggel, hogy Elek dr-ral hazamentünk, az utcán már román járőröket találtunk. A kórházból visszajövet látjuk, hogy a postát, vasutat hogyan szállják meg. Este úgy hét óra felé látjuk, hogy a tüzérség pakol össze, majd a gyalogságot látjuk, hogy szalad, de mégis kézi harcot látunk; állítólag újra a vasutas gyáristák és más munkások hoztak vissza a vörösöket, sőt ők is harcoltak a románok ellen." A mottóként idézett Illyés versrészlet utal rá, hogy fiatal diákként itt volt a Tiszánál, s ez az élmény Illyés Gyula számára egész életét meghatározó élményt jelentett. Versei, prózai írásai tanúsítják. Az „Osztály-vizsga" 1932-ben született, s mondanivalóját abban összegzi: „ifjú diák, hogy lettem érett / érettségitől messze még;" amikor találkozik a történelemmel. Érdemes idézni csaknem teljes terjedelmében: „Azt mondd el nékem végre, Múzsa: ... / hogy vettem részt utcai harcban / Szolnoknál a csepeliekkel; / az utolsó napon. mikor már / minden, mi írva volt, betellett, / hogy próbáltuk a Tisza-partnál / feltartani a történelmet, / a huszonkettes vasas ezred / egy töredéke még utolszor / hogy ment rohamra a híd mellett, / hogy tört volna ki a pokolból: / az elveszett csatából s köztük, / fél nap alatt, míg maradék / golyóinkat ellövöldöztük, / ifjú diák, hogy lettem érett / érettségitől messze még; / mint kaptam ott olyan leckéket / melyekből ím felelni illik / és felelni is fogok mindig, / ha szólító ujjal te intsz rám, / mert ott kezdődött az én vizsgám, / ott, abban a percben, ahogy / megtelefonálták a rohamot -" Megerősíti ezt még a „Hajszálgyökerek" egyik nyilatkozatában: „...valóban kint voltam a vörös fronton, részt vettem a szolnoki ütközetben is. Tizenhat éves voltam akkor, be sem vettek volna rendes harcosnak. Ott csellengtem a 22-es csepelieknél. ott voltam a fronton, de nem mint sorkatona." Május elsejétől 77 napon át frontvárossá lett Szolnok. Népe büszke arra, hogy a tiszai front védelmében itt egy nappal tovább élt a tanácshatalom, vagyis a 133 napot követte a 134. is. így örökíti meg az 1919. augusztus 2-át az egykori krónikás: „Az egész éjjelt virrasztva töltöttük el, - délelőtt újra lőtték a várost -, de déltájban a vörösök, köztük az osztrákok is, nagy lövöldözés, lárma kíséretében - átkozódva - szitkozódva vonulnak vissza..." A tiszai frontra lejutását Illyés Gyula az „1919. augusztus" című, 1969-ben megjelent írásában beszéli el: „Volt bennem szorongás. Vidáman vetettem át térdem a nyitott tehergépkocsi vendégoldalán. Hogy a kocsi egyenest a tűzvonalba megy. 605