Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

akkor hallottam meg, amikor egyik talpam már a vashágcsón volt. A tömötten álló katonák olyan szívesen húztak föl maguk közé. Nem voltam katona, diák voltam... A Rudolf téren tartottam előadási; majd napi kiküldetésben - Ecseren... Július vége felé Abonyba kaptam menetlevelet s költséget egy éjszakai megszállásra. Jóval Abony előtt, egy jelentéktelen állomáson... szembetalálkoztunk a Tiszától hátra áradó hadsereg első hömpölyeivel. Felhőszakadás után jön így a víz, zavarosan, sárosan; tört gallyakat sodorva, szerteágazón keresve minél gyorsabb utat. De voltak visszakanyarodó áramok ebben a hátrahömpölygésbcn is. Szerelvények azon az egyes sínen csak a Tisza felől jöttek. De a sínnel párhuzamos országúton néhány tehergépkocsi orral Szolnok felé állt. Egyikük álltában is rázkódva. már begyújtott motorral. Megkérdeztem, útba ejtik-e Abonyt. Épp erről az önmagában rázkódó-dohogó kocsiról kaptam válaszul kelleténél hangosabb igent, nem is egy szájból... Abonyra egyáltalán nem emlékszem. Szolnok volt az első hely, ahol a kocsi megállt, az erős indulatú kis motor abbahagyta a dohogást. A Szolnokon látottakról, s megéltekről kötetre való emlékanyag tömörödött azon nyersen a fejembe, s dolgozódott fel később képpé..." Az „Ifjúság" egyik legszebb lírai megnyilvánulása ennek: „Tizenhat éves humanista! / futottam sírva a jövőből, / lángoló arccal néztem vissza. / ó szép világom! ottan gőzölt / gyönyörű képe még mögöttem, / szinte láttam sok új tornyát még / sziporkázni arany ködökben / magas, tiszta délibábként. // ... Abony ból. Pestről menekültem, / a csatavesztés vad lármája / ott zúgott, csattogott fülemben. / Ingemben piros pántlikasan / katonasipkám mentettem még, / aztán bevágtam egy bokorba. / nem őrizhetlek, drága emlék / s mintha szívem dobtam ki volna..." A „Szónok az éjben" címmel 1941-ben moszkvai találkozását írja meg Illyés Gyula Kun Bélával, emlékezve 1919. július végére, amikor a tiszai frontra induló munkásezredeket lelkesítette Kun Béla egy vagon tetejéről, s - mint írja - ,,...Az ön felszólítására, 30-án már kezemben fegyverrel néztem a Tisza-partot..." Illyés 1973-ban megjelent verseskötetében is találunk a témánkban illő verset „Csatavesztés" címmel, alatta „Szolnoknál" megjelölés: „Jelen van a haza, izzón. Mert épp most menekülnek hontalanokká / a túlpartról a katonák, sportcsónakokon. A haza odaát maradt / földre zuhanva, - arccal vagy hanyatt? - / Sebláza idáig izzik. / A júliusvégi mária-kék mennybolthoz / rettenetesen illik a hullabűz. / Korlátlan urakként - úrlovasokként szinte - köröznek / az ellenséges biplánok mély repüléssel / csaknem a fák magasából / lőve a réten szaladókat / ...a haza, az az édes, ő. / aki most odaát forog, / fogolyként, két karjával hol arcát, / hol a tarkóját védve, tudva jól, / hogy meggyalázzák, azon véresen, / mialatt te is, én is rohanunk / s a gránát gúnyköpésként érkezik / s basszus-röhejekkel örvend / a távoli nehéz tüzérség:' Az 1983-ban kiadott „Menet a ködben" című kötetben epigrammatikus szűkszavúsággal fogalmaz Illyés a „Tömörítve" című versében: „De máris a csodás / vágta után: Muhi, Mohács, / búcsúnk a föladott Szolnoknak! No kár / a láncolatot fölidézni - / ..." Fölelevenedtek Illyés Gyula szolnoki emlékei akkor is, amikor néhány fiatal költőtársával 1965-ben itt járt író-olvasó találkozón: „Ma is látom akkori magam. amikor az öreg katonák biztatására beszaladtam a híd közepén túlra, s gránátot dobtam a Tisza túlsó partján lévő román katonákra." Ugyanazon évben Párizsban a Szajna-parti szállodaszobájában arról elmélkedik Illyés, hogy a természet elemeinek milyen közvetlen bejárásai vannak a városokba: „így például a patakok és a folyók. Az utóbbiak fogadtatása, az életmenetbe való beillesztése éppoly jellemző egy városra. Idézd föl olvasó, mit tudott csinálni egy város a folyójával - Róma a Tiberisszel, Firenze az Arnóval, Szolnok a Tiszával -. s előtted a kép, mi fűzi ezeket még lelkileg is a földhöz, amelyen állnak. A néphez. 606