T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Nagy Olga: A család szerepe a személyiség kialakulásában

veréstől úgy, de úgy dadogtam, nekem a nyelvem úgy összefacsarodott, hogy azt nem értette meg a herkópáter se..." (294) S ha a parasztcsaládból hozott példáim szélsőségeseknek tűnnek, hadd utaljak ezúttal a szociálpszichológus Csepeli Györgyre, aki már idézett könyvében leszögezi: „Az apához való viszony hűség, tekintélytisztelet, az engedelmeskedés és a szolgálat szálait szőtte." (Jegyezzük meg: a kommunizmus dicső éveiben ezek mind alapvető erényeknek számítottak!) Másfelől ugyancsak Csepeli jegyzi meg ugyanott: „A tekintélyelvű családokban a gyermeket spontaneitása elfojtására, a konvenciók tiszteletére és a tekintélynek való korlátlan alárendelésére szoktatják." (11) Márpedig a személyiség kialakulásának ezek nem feltételei, hanem akadályai! Az anyai viszonyulás ösztöni oldala Ugyancsak paraszti vallomásokból ismerjük az anyának a gyermekhez való másfajta - érzelmi, szelíd és meleg viszonyulását. Meg vagyok győződve róla, hogy ezt is a még meg nem romlott anyai ösztönösség diktálja. (E vallomások mintha Csepeli György már említett könyvének szavait igazolnák, aki az anya-gyermek kapcsolatában azt emeli ki: „A családi együttélés során kialakult kapcsolatok közül az anya-gyermek kapcsolat képezte a társadalomba való beilleszkedés kiindulási pontját." Azt ugyanis - mondhatnánk -, hogy később képes legyen vonzalmakat, barátságokat kialakítani, egyáltalán érzelmi viszonyulásra embertársaival szemben.) Nézzünk néhány példát! Folytassuk talán György Zsuzsa gyermekkori élményével. Reggel megérkezik az anya, aki látja gyermeke sírástól összemaszatolódott arcát. „- Kicsi lányom - s megsimogatta az arcomat -, miért sírtál? - Édesanyám, csak... csak azért, mert édesapám egy kicsit megvert. 166