Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

terület kitűnően megfelelt a növény igényeinek. Eléggé sovány föld is volt, és tiszta. Általában azt tartották, hogy a kölest nem jó trágyázott, kövér földbe vetni, mert akkor nagyon gyomos lesz, táplálkozásra alkalmatlanná válik. Egyik legnagyobb gond mindig az volt, hogy tisztának őrizzék meg a vetést, a kinyomatott vagy kicsépelt szem közül a gyommagvakat eltávolítsák. Ez a törekvés abban a szólásban is kifejeződik,mely azt mondja : tiszta, mint a köles. Ha valakit meg akartak nagyon dicsérni, ezt mondották neki. A köles vetés különösebb gondozást nem kivánt. Csupán arra vigyáztak, hogy gyomos ne legyen a föld, illetve a vetés. A köles aratása rendszerint korábban kezdődött, mint a búzáé. A hagyomány szerint mindig rendre vágták. Kevés gazda kötötte fel mindjárt kévébe. Azt tartották, hogy a gyorsan felkötött köles szalmája megkeseredik és nem alkalmas a jószág takarmányozására. Ezért nagy gondot fordítottak arra, hogy a rendre vágott köles a napon jól megszáradjon. Volt olyan gazda, aki a renden megszáradt kölese kévébe kötötte, de sokan csak kötetlenül kezelték. A rendről kis boglyákba összegyűjtötték favillával, s innen nyomtatták al, Általában megállapítható, hogy az árpát, kölest, zabot sok esetben még akkor is nyomtatták, amikor már a búzát cséplőgéppel csépelték el. Az volt a vélemény, hogy ezek olyan kis mennyiséget tesznek ki, hogy könnyen el lehet nyomtatni, s igy legalább megtakarítják a géprészt. Tulajdonképpen ugy is értelmezhetjük ezeket a mozzanatokat, mint a periférikussá váló növénykultúrák archaikus megnyilvánulásait. Ezeknél a kultúráknál őrződtek meg számunkra százados termelési techni—