Szabó Lajos – Zsoldos István: Fejezetek Kisújszállás történetéből – A Damjanich János Múzeum közleményei 21-22. (1969)

A közösből kiszakított földeken — egy-egy tagban — termesztették a kölest, dinnyét és a kendert. Ha a földek kimerülőben voltak, máshol mérték ki. Elég sok szó esik a korabeli forrásokban — a Bánom-, Nagy- és Lógókert szőlőiről, gyümölcsfáiról, veteményeseiről. Legfontosabb növényük a gabona (őszi- ég tavasz-búza, kétszeies árpa) volt, mely a kezdetleges, jórészt nyomás nélküli földművelés mellett a lakosság szükségletére sem mindig volt elegendő. 1789 nyarán pl. azt írja az elöljáróság, hogy „őszi búz

a az egész helység határában tsak egy darab sem találtatik, amelyet jónak lehetne mondani, némely helyeken láttzik középszerűnek, de az is a sok üszöggel s vadzabbal megveisztegetődött... sok helyen a magvát sem adja meg, vagy éppen szénának kaszáltatik".

79 Az ugarolás bevezetésével 1803-ba,n, próbálkoznak, mivel a tanács úgy véli, hogy ,,a szántóföldeknek ugarolás által való használása szembetűnő példák bizonyítása szer ént, mindenkor gazdagabb termést szokta a szántóvető embereknek a fáradságokat megjutalmazni..."

80 A gyakorlatban azonban jó ideig nem valósui meg, amit egy 1814-es feljegyzés is bizonyít ,,még eddig is az ugarozás szokásban nintsen..." — állapítja meg az elöljáróság. A munkaeszközök és a mezőgazdasági technika nagyon elmaradott. A szántóföldi művelésnél faekét használnak, a magot kézzel vetik és tövis boronával nyomatják a talajba, a rendre vágott gabonát petrencébe gyűjtötték, majd rudasokba, vontatókba rakták é$ a szérűn hosszú, hetekig tartó munkával, nyomtatással csépelték el. Nehézkessé tette a földművelést — és egyre nagyobb mértékben — hogy egy-egy gazdának, a határ különböző részén, 6—10 helyen volt a földje. Nem beszélve a földek elhanyagolásáról (trágyázás hiánya) és az elmaradott művelési módról. A mezőgazdasági árutermelés a fejlődésgátló tényezők ellenére mégis csak megindul és megteremti a helyi kisipar fejlődését, s élénkíti a kereskedelmet. Mesteremberek az 1770-es években költöznek a helységbe nagyobb számmal (kötélverő, molnár, takács, kerékgyártó, kovács, csizmadi

a síb.) akik jobbára helyi nyersanyagot dolgoznak fel és helyi igényeket elégítenek ki. Ez szabja meg fejlődési lehetőségüket is. Létszámuk így alakult: 1751/52: 19 1770/71: 21 1794/95: 32 1824/25: 135 39