Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Történettudomány - Novák László Ferenc: Nagykőrös szerepe a száz éve megalakult Tanácsköztársaság honvédő háborújában 1919
NOVÁK LÁSZLÓ FERENC: NAGYKÖRÖS SZEREPE A SZÁZ ÉVE MEGALAKULT TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HONVÉDŐ HÁBORÚJÁBAN 1919. antant 1916-ban tett ígéretének megfelelően - biztosította a románok előrenyomulását, hódítását Erdélyben. A Kratochvill Károly ezredes parancsnoksága alatt álló Székely Hadosztály jelentős ellenállás, harcok közepette kényszerült kivonulni Erdélyből, s állapodott meg Szatmárnémeti térségében. A francia segédlettel nyugat felé vonuló román haderő elfoglalta Erdélyt és Parciumot. A franciák itt vonták meg az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti demarkációs vonalat, amely végül az új nyugati román határvonalat jelentette.12 A Párizsban megindult béketárgyalások valójában a Magyarország szétdarabolásán „munkálkodtak’’.13 Ennek is tulajdonítható, hogy a már létrehozott „csehszlovák kormány” engedélyt kapott 1918. december 3-án Párizsban Felső-Magyarország megszállására. A világháborúban tönkrevert franciák gyarmati hadseregükkel léptek a Balkánra (Belgrádban és Bukarestben fitogtatták erejüket), már 1918. december 30-án Aradot, Szegedet is elfoglalták. Magyarország területi integritása végveszélybe került. Az 1919. február 27-én Párizsban tartott békekonferencián a külügyminiszterek tanácsa a magyar és román hadsereg közti semleges zóna kialakításáról döntött, valójában, jóváhagyva a már december végén bekövetkezett territoriális állapotokat. Ennek következtében a románok megszállva tartották Erdélyt és Parcium alföldi területeit a Szatmárnémeti-Nagykároly-Nagyvárad-Arad demarkációs vonalon, a franciák a magyar hadsereget pedig tétlenségre, megadásra kényszerítették. Az erről szóló jegyzéket a francia Vyx ezredes 1919. március 20-án adta át Károlyi Mihálynak, aki azonban ezt elutasította. Magyarország feldarabolása gyakorlatilag már megtörtént (ezt a trianoni békediktátum szentesítette is 1920-ban). Kaotikus állapotok uralkodtak Magyarországon. József főherceg 1919. december 31-én kinevezte gróf Károlyi Mihályt miniszterelnöknek. Az új kormányban a hadügyi tárca Linder Béla kezébe került, aki - döbbenetes módon - a magyar hadsereget tovább bomlasztotta, leszerelte, ahelyett, hogy nemzeti haderőt kovácsolt volna össze, megvédte volna katonái győzelmi mámorban táncolták a hórát a főtéren). A Székely Hadosztály vezérkara ekkor még a városban tartózkodott. A Székely Hadosztály visszavonulásra kényszerült, több helyen jelentős fegyveres ellenállást fejtett ki (pl. Csúcsán, a Királyhágó környékén). TAMÁS11967., FRÁTER 2003. 177-178. 12 FRÁTER 2003.157-191. 13 Magyarország szörnyű árat fizetett a háborúért, annak ellenére, hogy nem vádolható annak kirobbantásával, ugyanakkor nem szolgálhatta nemzeti érdekeinket, „hazánkat”, s „főbűnös” sem volt. A háború kitörését követően rövid időn belül felerősödtek a szeparatista törekvések az ország nemzetiségeinek fellázításával. Csehország magáénak nyilvánítva Felső-Magyarországot az ott élő szlovák lakosaival, önállóságra törekedett (már 1918-ban megszervezték a „csehszlovák” kormányt). A román királyság a központi hatalmak ellen fordulva fordult szembe, megtámadva és elszakítva Erdélyt és Parciumot (a magyarok lakta Bukovinát). A szerbek Dél-Magyarország bekebelezésére törekedtek (felélesztve az 1848/49 utáni osztrák önkényuralomnak az országot szétdaraboló intézkedését a Vajdaság megszervezésével). Horvátország elszakadása is napirendre került. A Monarchia államai önállóságra törekedve kihátráltak a háborúból, Magyarország pedig valóságosan egyedül maradt, harcolt a Monarchiáért, „idegen”, a Habsburg birodalom érdekeiért az olaszok ellen. Akkor, amikor a nemzet védelmezése, Magyarország egységének oltalmazása, megőrzése lett volna a kötelesség, harcolni a szerbek és románok ellen. az országot, mint tették azt a törökök, akik megvédték területüket az angolok támadásától.14 Az antant hatalmak Magyarország elleni gyűlölete végül is a Károlyi kormány bukásához vezetett. Károlyi március 20-án arra tett javaslatot, hogy egységesen szociáldemokrata kormány vegye át a hatalmat. 1919. március 21-én a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyar Szociáldemokrata Párt egyesült Magyarországi Szocialista Párt néven, átvették a hatalmat, kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Megalakul a Forradalmi Kormányzótanács Garbai Sándor elnökletével, kinevezték a népbiztosokat (minisztereket). Ebben az időszakban már gyakorlatilag az ország jelentős része cseh, román és francia-szerb megszállás alatt állt, ugyanakkor nem volt ütőképes magyar hadsereg, amely visszaverte volna az intervenciósokat a magyar haza területéről.15 A honvédelmi háború az újdonsült szocialista-kommunista kormányzatra hárult: kihirdették az 1919. március 24-i XXII. rendeletet a Vörös Hadsereg felállításáról. A fővárosban és vidéken megkezdődtek a toborzások. Tehát a Forradalmi Kormányzótanács március 24-én rendelkezett a Vörös Hadsereg megszervezéséről. A szétbomlasztott nemzeti hadsereg romjain kezdődött meg a toborzás. Ennek főparancsnoka, politikai biztosa Münnich Ferenc lett, aki kénytelen volt megállapítani, hogy a Vörös Hadsereg morálja, hadi készültsége nem tette lehetővé a cseh, francia, szerb, román intervenciósok megállítását, visszaverését. Münnich Ferencet a tanácshatalom a Hadügyi Népbizottság VI. (toborzási) osztályára helyezte. Az április 16-án kezdődött román támadás után, április 19-én nevezték ki a Vörös Hadsereg VI. hadosztályának politikai biztosává.16 14 Itt szükséges megemlíteni, hogy a román, cseh hadseregbe hazaáruló módon többen a monarchia katonái közül is beléptek. Magyar katonaszökevények, hazaárulók, köztörvényes bűnözők önként álltak a román hadsereg kötelékébe. A románok például a Tiszántúl elfoglalásakor azt ígérték, hogy a katonái földhöz jutnak. Hódmezővásárhelyen Maricanescu alezredes egyes egységei már április 19 éjszakáján megjelentek a városban (a franciák április 28-án vonultak ide, de rövid tartózkodás után továbbálltak, utat biztosítva az utánuk érkező megszálló román hadseregnek). A román katonák között magyarok is voltak, akik földfoglaláshoz kezdtek. Egy vásárhelyi ember, Kiss Ferenc felismerte az egyiküket, „Komán Gergőt” (együtt szolgáltak Galíciában, a 24-es gyalogezredben), akitől kérdezte, „mi járatban vannak itt?’’, amikor rekvirált kocsikon megjelentek Sóskút környékén. A válasz: „földet foglalni gyüttünk”. Erre ismét a volt katonatárs kérdése: „Nektek nincs elég Erdélyben?”, „Van, de az csupa hegyes. Nekünk mög jó termő föld köll!” - jött a válasz. „Osztán soroztak vagy önként jelentköztél?", „Önként, mert 5 holdat adnak érte az elfoglalt területből" - válaszolta. A román előőrs tovább vonult Szolnok irányába, végül is a földfoglalásból nem lett semmi, „csak” a várost rabolta ki a hónapokig ott „állomásozó” román katonaság. SZENTI 1998. 61-63. 15 Ezért is döbbenetes és lesújtó, hogy míg a „nemzetiségi magyar” katonák a magyarság, Magyarország ellen fogtak fegyvert, ugyanakkor a magyar hadsereg tehetetlenségre lett kárhoztatva, tétlen maradt, a szeparatista „testvérnépek”, a csehek, románok, a franciák által messzemenően fegyveresen támogatott szerbek zavartalanul szervezkedhettek, váltak magyar nemzetgyilkossá. 16 HETÉS, 1986.8-10. 185
