Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Viga Gyula: „Amidőn Isten eő szent felsége a föld termésére alkalmatos esztendőket szolgáltat” A vízrendezés előtti Bodrogköz földműveléséhez
Néprajz előtt kialakult a vidék rossz birtokstruktúrája, aminek hatásai és következményei alapjaiban befolyásolták a vízrendezés utáni társadalmat, egymást váltó generációinak életét is. Az úrbérrendezés időszakában a különböző településeken erőteljesen eltérő méretűek voltak a jobbágyparasztok által művelt földterületek: jellemzően 12-18, ritkábban 8-10 pozsonyi mérő területet vetettek - a két nyomás mezőre - az egésztelkesek, s arányosan kevesebbet a töredék házhelyen élők, de jelentős eltérések voltak mindkét irányban. Kisgé- resben 24, Kisújlakon 25-26, Kisrozvágyon 32 pozsonyi mérő jut az egésztelekre. Dobra: „Azokhoz a telkekhez, melyeket falunkban bírunk, a szántóföldek és rétek nem egyformán vannak rendelve, egyesek a három nyomásmezőbe 40 pozsonyi mérőt vethetnek, mások harmincat, míg megint mások 12-t vagy ennél is kevesebbet.”18 Vagyis a három mezőben való gazdálkodás a szántók szűkösségének a jele. Ráadásul pl. Bacska egészhelyes gazdáinak 20 darabban (!) volt a 28 (24,20) pozsonyi mérő földje, Bolyban pedig - a két mezőre értvén - 12-12 darabban. Kiemelkedően magas, 58 (26,10) mérő Láca egészhelyeseinek szántója a két mezőre, viszont rendkívül szűkös, kinek 3, kinek 2 pozsonyi mérőnyi Tiszakarád jobbágyparasztjaié. Ha ezeket a számadatokat, még inkább arányukat összevetjük a vízrendezés előtti föld- hasznosítás adataival, akkor szembetűnő, hogy Tiszakarád határának összesen 6%-a volt szántó még a XIX. század derekán is, szemben Láca 26,7%, Kisgéres 31,6%, Kisrozvágy 37,9 és főleg Kisdobra 49,1%-os szántóföldi részesedésével. Mindez csak megerősíti, hogy a határhasználat rendje mindenekelőtt a művelhető területek által meghatározott, s előnyös vagy hátrányos adottságaikat falvaink továbbhordozták a következő évszázadban is. Belejátszott természetesen a mezőgazdálkodás területi kiterjedésébe és gyakorlatába a földesúr gazdasági törekvése is, amiről a feudális szolgáltatások rendje tájékoztat. Voltak olyan települések, ahol a határ egésze a jobbágyparaszt üzemek között volt felosztva, s olyanok is, amelyek - a vizek és a földesúr miatt - gyakorlatilag nem rendelkeztek a népesség fenntartását biztosító művelhető szántóterülettel. Kiscigánd: „Ezen helységbélieknek ebben is nagy hátramaradások vagyon, hogy határjokon semmit majd nem vethetvén, midőn magoknak túl a Tiszán valami földecskéket vetés alá szereznek, hogy azoknak szántássára kimíveléssére járhassanak, azon révnek való helyet, merre a Tiszára járni szoktak, on- teleki földesuraktúl esztendönkint 20 kaszással megbérelni kéntelenek. Hozzáadván panaszképpen, hogy meg legyen immár nékiek jelentve azon uraságtúl, hogy többé azon út nékiek meg nem engedődik.”19 Bepillantást nyerhetünk a földművelés jellegébe a dézsma, illetve egyéb földesúri szolgáltatások kapcsán is. A bodrogközi falvak egyik fele azt vallotta az úrbérrendezés során, hogy nem ad kilencedet a földesurának, amiből - együtt az egyéb szolgáltatások felsorolásával - arra következtethetünk, hogy tájunkon a feudális kötöttségek talán lazábban érvényesültek az általában megszokottnál. Ha ez így volt, annak okai között bizonyára előkelő helyen szerepelt a vidék hátrányos természeti adottsága. A dézsmaszolgálta- tást gyalogos vagy igás robottal, egy-két esetben pedig - a szabadmenetelűek - készpénzzel váltották meg. Véke jobbágyai például két nap munkával szolgáltak a kilenced helyett. Az igásrobot a kettes ökörfogatok használatán alapult, de van adat a négy marhával való szántásra (Dobra), s rendszeres volt a jobbágyparasztok társulása az igaerő közös kiállítására. Voltak olyan falvak, ahol a több földesúrnak különböző módon adták meg a járandóságot: volt, aki kilencedet vett, volt, akinél robottal váltották azt ki. Pl. Iléke: „Gróf Klobus- siczky és Boronkay Menyhért jobbágyai búzából, rozsból, árpából és zabból kilencedet adnak, a többi urak jobbágyai kilencedet nem tartoznak adni. E nemes vármegyében egyes helyeken adnak kilencedet, másutt nem."20 Érdekesebb témánk szempontjából persze a dézsmaköteles termelvények felsorolása: gyakorlatilag minden gabonaféle - búza, árpa, zab, gabona (rozs), tenkely, kukorica - ott szerepelt a dézsmált termelvények között. Van utalás arra is, hogy a földesúr gabonáját a jobbágyok - robotban vagy pénzért - csépelték el, s a szemnyerés munkáját a csűrben végezték (Zétény).21 Több településen dézsmaköteles volt az 1770-es években a kukurica (tengeri, törökbúza) is. Boly: „Kilencedet mindenféle életbűi, akit kévébe kötnek, emlékezetektől fogvást adnak. Kukuricát valami 30 esztendeje, dohánt pedig hat esztendeje, hogy keztík dézmálni. Életbe való dézmalas, hogy tekintetes nemes varmegyebe más földesuraságnál is szokásba vagyon, tugyák. Kukurica-dézmalást némely helyeken, dohány dézmalást sehon se tugyák lenni.”22 Lelesz: „Emlékezetekre búzából, gabonából, árpából, zabból kilencedet adtak, most is adnak. Kukuricábúl pedig huszonnyolc esztendeje, mely időben méh-dézmálás is kezdődött.”23 Az egyes falvak termelőgazdálkodásának lehetősége a vízrendezés előtt a földrajzi feltételek közül elsősorban az ármentes és az áradásos térszínek arányára, s a mindenkori vízjárásokra volt felfüggesztve, az ármentes térszínek talajadottságai is döntően befolyásolták a mezőgazdálkodás 18 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 136. 19 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 142. 20 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 129. 21 A csűr az alföldi jellegű mezőgazdálkodást folytató Bodrogköz közönséges építménye volt, ami a cséplés gépesítése után elsősorban tárolóhelyként szolgált. 22 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 123. 23 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 155. 377
