H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Örsi Zsolt: A karcagi múzeum és a nagykun öntudat

A keletről jött népelemek sorában nem az elsők voltak a kunok, bár ők is több hullámban érkeztek, legutoljára Mátyás király uralkodása alatt, aki a Csepel szigeten telepítette le őket, a nagy többség azonban a 13. század folyamán a tatárjárást követően telepedett le Magyarországon. Ezt az új hazát, a Nagy Magyar Alföld középső részét lakták be, tették otthonossá az új honfoglalók, a kunok. Ehhez azonban hatalmas természet-átalakító munka kellett, hiszen a bejövetelkor a tatárjárás pusztításait követően jórészt műveletlen, elvadult területekkel találkoztak, azaz szinte nyerstájjal. Ezt formálták több száz éven keresztül olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ennek az időszaknak azonban voltak építő és romboló szakaszai. Ahogyan az ember formálja a tájat, a táj is formálja az embert. A kultúrát, annak jellegét az emberi és természeti viszonyok határozzák meg. A táj helyi és helyzeti energiái által különböző közösségek jönnek létre. Közösségeket azonban történeti tényezők is létrehozhatnak, így a kunok is egy történelmi esemény kapcsán, a mongol hódítás miatt váltak Magyarország lakosaivá. Ezek a közösségek azonban nem függetlenek egymástól, mint ahogyan az egyes tájakat sem szemlélhetjük önmagukban: tehát a táj és ember szoros kapcsolatban van. Ahogyan a természet sem homogén — a síkságok és hegységek váltakoznak, ezeket folyók tagolják, a szárazföldet tengerek és óceánok fogják körül —, úgy az emberek csoportjai sem egységesek. Az emberiség is népekre tagolódik, és a népeken belül is eltérő csoportokat figyelhetünk meg. A népi kultúrán belüli eltéréseket a néprajztudomány történész és geográfus szemlélettel közelíti meg, így táji-történeti tagolódásról beszélünk. E felosztáson belül különböző néprajzi csoportokat különböztethetünk meg, mint például: jászok, kunok, palócok, székelyek stb.

11 Valószínűsíthető, hogy a honfoglaló kunok műveltségbeli eltéréseket mutattak. Nemzetségeik külön szállásterületeken telepedtek le, ahol a kultúraváltás és a különböző földrajzi környezet, újabb, más jellegű különbségek kialakulását eredményezte. A stabil, megült középkori népességet a török háborúk zilálták szét teljesen. A magyar nyelvű lakosság az ország déli és középső részéről szinte teljesen eltűnt, a kunságon a Pentz-féle összeírás mindössze 78 karcagi és 30 kunmadarasi gazdát talált.

12 A háborúk végével erőteljesen megváltozott az etnikai határvonal a magyarság rovására. A 18. század folyamán alakult ki az a műveltség, amelyet ma népi kultúrának nevezünk. A lakosság növekedése, az új növény- és állatfajták elterjedése egy másfajta életstílust alakított ki, amelyben központi helyet foglalt el a munka, ami a társadalom nyomására erkölccsé vált. így nemcsak a lakosság ma ismert táji-történeti tagolódása alakult ki ekkor, hanem a paraszti kultúra elemei is ekkor kristályosodtak ki. A stabilitás kedvez a közösségeknek: kialakulnak a földművelő kultúrák, a lakosság állandósul, megindulnak és kifejlődnek az endogám kapcsolatok más falvak lakóival, ezzel párhuzamosan a nagytáji kapcsolatok is megerő11 KOSA László — FILEP Antal 1978. 12 A Pentz-féle összeírás részletes elemzése Elek György 2004. 99—118. södnek, állandósulnak. A táj alakítás tovább fokozta a kultúra egységesülését.

13 A magyarság népi műveltsége alapjaiban egységes képet mutat, de változatokban él. Ezt jól tükrözi a nyelv. Különböző nyelvjárások jellemzik a magyarságot, de érthetetlenségig fokozódó különbséget nem találunk, mint más nemzeteknél. Az egységesnek tűnő kultúrát közelebbről szemlélve észrevehetőek azok a másságok, amelyek kisebb-nagyobb csoportokat elválasztanak egymástól. Ezen közösségek kulturális másságát, ennek jellemző jegyeit igyekezett a néprajz feltárni. Ezek a jegyek az idők folyamán azonban átalakultak. Noha a parasztság kultúráját egyfajta statikussággal jellemezhetjük, ez a megállapítás korántsem helytálló. A paraszti kultúra állandó mozgásban van, és ez a mozgás az I. világháború után vett nagyobb lendületet, amikor a hagyományos közösségek értékrendjét feldúlták az események. A paraszti kultúra vereségét a téeszesítés jellemezte, amikor erőszakkal vitték az embereket a közösbe. Ekkor indul meg egy nagyarányú elvándorlás faluból városba (elsősorban a kuláklistára tett személyek). A konszolidálódás folyamán megnő a háztáji jelentősége, amely nem engedte, hogy a parasztság teljesen eltűnjön a társadalomból. A paraszti kultúra mindig lokális jellegű. Ez a helyhez kötöttség azonban mindig csak egy adott közösségre vonatkoztatható, amelynek megvannak a saját határai. Ezen határvonalak kijelölése sokszor igen nehézkes és bizonytalan. A határokon túl az ismeretlenek megbízhatatlanok, gyakran fantasztikumokkal keverednek. A tudás térben ugyan beszűkül, de mélységében végtelennek tűnik. Tehát egy térben jól körülhatárolt területet a paraszti közösség tagjai igen jól ismernek, ugyanakkor teljes ismeretanyaggal rendelkeznek környezetükről. Ez a belenevelődéssel szerzett halmazszerű tudásanyag a lokalitás felcserélésével az egyik pillanatról a másikra semmivé válhat. Ezek a cserék a paraszti életben legtöbbször erőszak hatására történnek.

14 A tájhoz kötöttség a századfordulón jellemző leginkább. De mára ez a kép teljesen átalakult. Ezen metamorfózist egy egyedi példán, a kunok öntudatának alakulásán kísérhetjük figyelemmel. Maga a megnevezés: a kun, az idők folyamán nem változott ugyan, de mögöttes érzések, a tartalom igen. Történelmi koronként más-más jelentéstartalommal bírt. A következőkben ezt tekintem át röviden, Szabó László jászokról írott munkájának útmutatásai alapján.

15 Az etnikai tudat kora A kunok 1239 húsvétján kértek bebocsátást az országba, és IV. Béla, aki személyesen fogadta őket a Radnai hágónál, „kijelölte egyik főemberét, hogy vezesse be őket egészen az ország közepibe" írta a tatárjárás krónikása, 13 SZABÓ László 1997. 14 SZABÓ László 1993. 15 SZABÓ László 1996. 149