Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Szabó Géza: Víz alatti régészeti adatok a Pannonia—Barbaricum határvonal IV. századi védelmének kérdéséhez

tók (Solva 31.), amellyel szemben a Szentendrei­sziget keleti partján szintén késő római romok vannak. (Solva 37.) Ezek az erődítmények ponto­san egy vonalba esnek a Paulovics által feltárt nógrádverőcei erőddel. Dunabogdánytól délre, a limes vonalától távol, közvetlenül a parton található Cirpi erődje. Vele szemben, a szigeten egy késő római őrtorony volt. 29 (Cirpi 4.) Tahitótfalu: A település keleti részén, a Szentendrei-sziget partján a Balhavár nevű határrészen egy két belsőpilléres középső tornyú hídfőállás romjai láthatók, amelynek keleti irányú szárnyfalait a Duna elmosta. (Cirpi 5.) Visy Zsolt ez utóbbival szemben a bal parton is késő római hídfőállást feltételez. 30 Ez az erődítményrendszer egyenes vonalat alkot Cirpi erődjétől a szigeten keresztül egészen a bal partig. Nógrádverőce: Az 1934-ben Paulovics I. által feltárt, négy kis saroktornyos, középen nagyobb toronnyal és belső zárt öböllel rendelkező erődről nevezték el a hasonló alaprajzú késő római erődít­ményeket nógrádverőcei típusnak. 31 (Cirpi 38) Az ásató felhívta a figyelmet az erőddel szemben, a túlparton lévő római romokra is. 32 (Solva 37.) Horány: A Szentendrei-sziget keleti partján késő római erődítmény állt. Feltehetően ennek is voltak keleti irányba futó szárnyfalai, amelyeket a Duna elmosott. 33 Cirpi 6.) Dunakeszi: Ulcisia Castra és Contra Constan­tiam erődje között, 34 a Duna jobb és bal partján egymással szemben két hídfőállás volt./35 (Cirpi 8—9.) Dera-patak torkolata: Közvetlenül a Duna -parton késő római hídfőállást tártak fel. 35 (Ulcisia Castra 1.) Budakalász Lupa-csárda: A Duna partján Nagy L. 1934-ben négy belső oszlopos erődít­ményt tárt fel. 36 (Ulcisia Castra 2.) Vele szemben egy kisebb sziget található, amelyen túl a Szentendrei-sziget elkeskenyedő nyúlványa van. Budapest: A főváros térségében a jobb és bal parton egyaránt találhatók erődítmények. 37 Ezek közül a hajógyári sziget magasságában Castra Aquincum és Contra Aquincum között feltételezett híd pillérei helyének a meghatározására már búvármerüléseket is végeztünk. Ezek a merülések azonban a partvédelmi munkák és a meder mély kotrása miatt eddig csak mérsékelt sikerrel jártak. 38 Csepel-sziget: A sziget felső csücskénél a part közelében mindkét oldalon őrtoronyra utaló nyomokat említ a kutatás. 39 (Aquincum 8., 13.) Albertfalva: Közvetlenül a Duna-parton lévő, meglehetősen hosszú időn át használt erőd keleti oldalát elmosta a folyó. 40 A sziget másik oldalán, Dunaharasztinál a korábbi térképek alapján szintén feltételezhető egy parti erődítmény. Dunaharaszti: A Duna bal partján, a mai falu belterületén Marsigli római romokat ábrázol a part közelében. 41 Lórév: A megfigyelések szerint a bal és jobb parti erődítmények között a szigeten Lórév térségében is voltak római romok. 42 29 Szalay 1933 36.; Soproni 1985. Beilage I.; Visy 1989 71—73.; RLU 67—69. 30 Mócsy 1958 96.; Soproni 1985. Beilage I.; Visy 1989 73.; RLU 73. 31 Visy 1989 71—72.; RLU 119.; Mócsy 1958. 96.; Soproni 1985 77—78. 32 Paulovics 1934 161. 33 Mócsy 1958. 96.; Soproni 1985 77.; Visy 1989 77.; RLU 74—75. 34 Soproni 1985 78.; Visy 1989 76—77.; RLU 127. 35 Soproni 1985 Beilage I.; Visy 1989 76—77.; RLU 78—79. 36 Soproni 1958. 275.; Visy 1989 77.; RLU 79. 37 Visy 1989 77—84.; RLU 83—89.; Soproni 1985, további irodalommal. 38 A merüléseket a Budapesti Történeti Múzeum megbízásából Csöndör Gyula, Katona Lajos, Szabó Géza (DUNAFERR) búvárok végezték, melynek jegyzőkönyve a Budapesti Történeti Múzeumba került.; Nagy 1942 761. 39 Visy 1989 Limes Pannonicus, Aquincum 8., 13. 40 Visy 1989 84—85.; RLU 91.; Nagy 1961.; Nagy 1974. 27. 41 Paulovics 1957 13.; Visy 1989 84—85.; RLU 125. 42 Pető Máriának ezúton is köszönöm, hogy levelében felhívta a figyelmemet a Marsigli térkép megjegyzésére s a Lórév térségében lévő romokra utaló adatokra.; Soproni 1958. 40.; Visy 1989 85—86.; RLU 100. 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom