Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Szabó Géza: Víz alatti régészeti adatok a Pannonia—Barbaricum határvonal IV. századi védelmének kérdéséhez

Kulcs: A limes úttól távolabb, közvetlenül a parton római védmű maradványai ismertek.

43 (Vetus Salina 3, 4.) Dunaújváros: A Szalki-sziget csúcsánál épített középkori apátság területén római kövek is voltak. Vele szemben a „T"-mű déli szárának belső sarkában néhány bizonytalan adat szerint római leletek voltak.

44 Bölcske Duna: A közvetlenül a löszfal aljában folyó Duna a falu magasságában két nagy ágra szakadt. A legutóbbi időkig megfigyelhető, óriási szigetet magába záró két ág a dunakömlődi magaspart tövében, az Imsósi-szigetnél egyesült ismét. A vizek által szabdalt mélyfekvésű, mocsaras szigeteken az emberi megtelepedésre csak néhány kisebb kiemelkedés volt alkalmas, mint azt a régészeti terepbejárások adatai is bizonyítják. A terület nagy része áthatolhatatlan mocsár volt. E mocsáivilág kezdőpontján, az utolsó, átkelésre is alkalmas helyszínnél fekszik a két legutóbb feltárt kikötőerőd. A jobb parti erődnél a nyugati, az északi és a déli falakat csak a törmelék vonala jelezte. A mélyebbről induló keleti falon egy nagy rés a védett öböl egykori bejáratára utalt, ahol 2—3 méter magas, 5—6 méter hosszú, kirobbantott, erősen megdőli falmaradványok is voltak. Egy több mint 10 méter hosszú szakaszon jól megfigyelhettük a mederbe épített keleti fal 3 m magas, beszórt alaktalan kövekből álló rézsűzött oldalú töltését, amelynek 3,2 m széles koronájára alapozták a faragott kövekből, feljebb pedig nagyméretű téglából rakott falat. A sóderes mészhabarcsba rakott fal mintegy 70 cm magas alsó része trapéz keresztmetszetű: az oldalak kívül-belül ferdék, rézsűzöttek. Az alul 3,2 m, felül 1,2 m széles, sok másodlagosan beépített faragványt tartalmazó falcsonk tetején csak helyenként jelezte egy-egy tégla, hogy innen felfelé már a rakott téglafal folytatódott. A falcsonk teteje rendkívül alacsony vízállásnál — akárcsak a nyugati oldal omladékának vonala — még ma is kilátszik a vízből. Bölcske-Várrév: Az erődök alatt még látótávolságban, mintegy 4 km-re, a keleten folyó főmeder és az egyik dunai oldalág torkolatánál a jobb parton L alakban elhelyezkedő, nagyméretű, faragott építőköveket figyeltünk meg, amelyek egy kb. 10X10 m-es, négyzetes alaprajzú építményhez tartoztak. A kötőanyag és kísérőleletek nélküli kövek pontos korát, rendeltetését nem lehet megállapítani, de nem zárható ki, hogy esetleg egy őrtoronyhoz tartoznak. Madocsa: A bölcskei és az imsósi erődök közötti szakaszon a Duna keleti ága mentén Madocsa térségében is ismert római kori lelőhely,

45 ami valószínűsíti, hogy a két átkelőhelyet biztosító kikötőerőd között esetleg őrtornyok láncolata lehetett. Paks-lmsós: Az imsósi erőd ügyében a harmincas években több levélváltás zajlott Timár Kálmán kalocsai tanár és a Magyar Nemzet Múzeum megbízásából Paulovics István között.

46 A kalocsai tanár 1933 januárjában levélben értesítette a Nemzeti Múzeumot, hogy a paksi vasútállomástól északkeletre, az imsósi félsziget alatt a szokatlanul alacsony vízállásnál félkör alakban kilátszanak a római romok. A leghatalmasabb, mintegy 10 m

2-es falcsonk közel másfél méternyire emelkedett ki a vízből. Megfigyelésük szerint a fal alapja „hatalmas terméskő-kockák élére állítva", amely fölött nagy, égetett vörös téglák voltak, a fugákban két-három ujjnyi igen erős, apró kavicsokkal kevert kötőanyaggal. A romok leírásához a helyszínen készített fényképeket is mellékeltek. Paulovics fontosnak találta, hogy megállapítsák az imsósi objektumnak a római erődrendszerbe való illeszkedésének mikéntjét. Tervezte, hogy felkeresi a helyszínt, de arra nincs adat, hogy eljutott-e az imsósi romokhoz. Feltételezhető azonban, hogy ha járt volna ott, mint párhuzamra, minden bizonnyal hivatkozott volna rá a következő évben a Verőcénél feltárt hasonló erőd publikálásakor. Az imsósi erőd helyét Paks jó ismerője, Ecsedi István leírásából is megtudhatjuk: ,A Dunán való átkelést a község északi szélén a révész intézi egy 10—12 szekeret befogadó komppal. Az átkelés már motor segítségével történik. Útközben a víz a kompot pár száz m-rel viszi lefelé. Ennek pótlására az ellenkező (bal) 43 Gráf 1936 105.; Fitz 1970. 165.; Visy 1989 96. 44 Ezeket az adatokat Visy Zsolt szíves szóbeli közlésének köszönhetem. 45 Rórner Flóris megjegyzése szerint a templom körül számos római pénzt találtak. A Lőrinzcy B. által hivatkozott tégla lelőhelye viszont nem Madocsa, hanem Bölcske-Dunameder, a jobbparti kikötőerőd területe. (Rómer 1876 29—30.; Lőrincz 1976 53.) 46 A levél a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának irattárában található, 11/1933 szám alatt. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Tóth Endrének, aki felhívta a figyelmemet a levélre. 84