Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

san megtisztíttatta és jó fényképeken újra közölte (László 1942, 788, 136. t. illetve 135. t. 2), egyidejűleg a sírlelet régészeti összefüggéseit és jelentőségét alaposan megvilágította. Előtte Fettich foglalkozott a lelet fogazott II. stílusú övdíszeivel (Fettich 1926, 12,

1. t. 4, 16, II. t. 19), később a nagyszíjvég ornamentikáját a svédországi vendeli sír egyik állatkompozíciójával vetette össze (Fettich 1935a, 197 és rajzok). Az avar sírral egy időben múzeumba került gazdag honfoglaló magyar férfisír leleteinek mesteri feldolgozásában Dienes István részletesen foglalkozott a farkasréti lelőkörülményekkel és a leletek összetartozásával. A leltárnapló tanúsága és alapos régészeti elemzés nyomán visszaszolgáltatta eredeti avar tulajdonosának az ovális csont botvéget (Leltár: 5. szám), amelyet László Gyula elvitatott tőle (Dienes 1973, 177-182. - a csont botvégről László 1942,797,814, 101. j.-a 135. t. 2 alatt kifejezetten „a farkasréti honfoglaló magyar sírból" származónak mutatja be) (14. t. 4). A sorsát, sajnos, a farkasréti lelet sem kerülte el, a kiállítások megtizedelték. 1926-ban Fettich Nándor tételesen felsorolta az akkor meglévő darabokat, a leltárt azonban nem ellenőrizte. Ezek: 1 db nagyszíjvég, 2 db kisszíjvég, 2 db T-végű övkapocs, 1 db nagyobb bronz kapocs töredék, 2 db bronzcsat, 5 db aranyozott bronz rozetta, közepén rekeszben zöld üvegberakással (Fettich 1926, 12, 1. j.). Ezeket a leleteket közli majd 16 évvel később László Gyula. A múzeumi jelentésben még leírt, sőt rajzban közölt kard töredék (Leltár: 1. szám) és a nyílhegyek (Leltár: 2-4. szám) már 1926 előtt elmállottak vagy elkeveredtek (14. t. 1-3) László Gyula figyelmét pedig 1942-ben elkerülte, hogy az 1909. évi Jelentés ezeket a tárgyakat még publikálta (MNM Jelentés, 12. kép 1-3). Pontosabban: a rajzos táblát a rajta szereplő csont botvég miatt a honfoglaló sír tartozékának vélve.

45 a táblán szereplő többi leletnek sem szentelt figyelmet. Helyette következteteti: „A kard ugyan nem maradt ránk, azonban a két bronzcsat és a kardfülön lévő üvegbetétes gombok kétségtelenné teszik, hogy karddal együtt temették el az elhunytat" (László 1942, uo., hasonlóan, de bizonytalanabbul László 1955, 273, „a leletben kard is lehetett"). Erre az elnézésre már Dienes is utalt (Dienes 1973, 179). A László Gyulától említett és közölt üvegbetétes gombokból (14. t. 14) eredetileg 8 db-ot vettek leltárba (Leltár: 75-82. szám), ezekből már 1926-ban is csak 5 db volt. Ezeket az „univerzális" korai avar díszpitykéket László Gyula - mint láttuk - a csepeli kard függesztő fülén szereplő rokonai nyomán elképzelt farkasréti díszkard tartozékának gondolta (László 1942, 788). Elképzelésében nyilván a megmaradt 5 db is szerepet játszott, ezeket 2x2 elosztásban a kard függesztőfülekre (Csepel), a fennmaradó 5. darabot pedig a Páhi-pusztai kard mintájára a markolatzáró kupakra (vö. Fettich 1924, VI. t. 8, 10, 12, Csepelhez még László 1942, 786, 40. kép rekonstrukcióját is) lehetett kóp '••'"•' <" ! hogy a pitykékből 8 db jutott múzeumba s ki tudja mennyi volt belőlük a sírban, - ennyit egyetlen kardra se lehet felapplikálni. A farkasréti leletekben nem volt ilyen előkelő szerepük, az öv díszei lehettek, amire t. között kitűnő párhuzam a nemrég közölt Kecskemét-Sallai utcai öv (Tóth 1980, 134, 147-148, 22. kép 4-7, 28 a-b kép rekonstrukció, - az uo. párhuzamként említett páhi-pusztai és a gátéri 212. sír rozettái azonban nem övdíszek voltak!). A hallatlanul izgalmas - ázsiai eredetű - két öntött bronz szíjfüggesztőből (14. t. 5-6) 1926-óta már csak az egyik volt a leletek közt (Leltár: 58. szám), a másik (Leltár: 57. szám) jó rajzát a jelentés őrizte meg (MNM Jelentés 13. kép 5). Ennek alapján nyilván megtalálható lesz majd a Nemzeti Múzeumban. Bajosan érthető viszont az egyes leltári tételeket gondosan ellenőrző Dienes István elnézése, aki finoman megrótta Fettichet, amiért a lelet szíjvégeivel azonos stílusban díszített csattestet, „amelynek a lelethez tartozása...addigra elfelejtődött", 1926-ban ismeretlen lelőhelyűként szerepeltette (Dienes 1973, 178 - Fettich 1926, 14, I. t. 11). Megdicséri viszont László Gyulát, aki a csattestnek leletünkhöz tartozását nemcsak felismerte, de mintáját a szíj végekkel együtt kitűnő rajzain még elemezte is (Dienes 1973, uo., - László 1942, 136. t. 14-14a, a vésett csattestet a farkasréti lelet szerves tartozékának véli Nagy Tibor is, Nagy 1973, 198. és 51. j.) A leltárban ugyanis világosan és egyértelműen 2 db díszítetlen bronz csat szerepel (Leltár: 73-74. szám), nem tud díszített csatról az 1909. évi Jelentés és Fettich 1926. évi rövid inventárja sem. A két díszítetlen bronzcsat egyébként szerepel László Gyula fényképtábláján (László 1942, 136. t. 12-13) és ma is megvan (14. t. 7-8). Ismét a kiállítások ördöge tevékenykedett. Az eredetileg a madarasi csatkarikához tartozó aranyozott bronz csattest (MNM RN 19, 1884, 13) - amelynek azonosítását épp az előző fejezetben végeztük el - kelt itt önálló útra. 1926-ra - láttuk - ismeretlen lelőhelyűvé vált, később nyilván fogazott szalagfonat mintája révén csapódott a hasonló stílusban díszített farkasréti övdíszekhez (Leltár: 51-52, 53, 54-55) (14. t. 11-13). Hogy nem oda tartozik, az még fényképen is világos, a vastag aranyozott bronzöntvény szinte kivirít a jóval gyengébb anyagú farkasréti szíjvégek és övdíszek közül. A tévedésben mégis komoly tanulság, mondhatnám, felismerés lappang. A farkasréti kardos, tegezés vitéz öve Kunmadarashoz s azon keresztül a Jankovich-féle fejedelmi sír köréhez kapcsolódik, egyike legkorábbi avar sírleleteinknek a 600 körüli évekből. Nem a fogazasos ornamentika legkésőbbi hajtásához, az igari stílushoz és körhöz kötődik tehát, ahogyan Fettich vélte (Fettich 1926, 21; 1929, 73; Marosi-Fettich 1936, 63), hanem inkább az ún. „bócsai körhöz", (László, 1942, 788), állatstílus mintáin keresztül pedig a Jankóvich-aranyakhoz, ahogyan azt már László Gyula felismerte (László 1955, 273). DUNAPENTELE/DUNAÚJVÁROS: 1908. ÉVII. ÉS II. LOVASSÍRJA ÉS ARANY OBULUSAIK A vaskos tévedések és alaptalan szuperkritikák egymásra halmozódásának iskolapéldája az „Ozora-IgarDunapentele" horizont vezérleletei közé tartozó négy sír története. Félreolvasásokból, félreértésekből, nem ellenőrzött publikációkból, adatokból és idézetekből kiterebélyesedett művirág, amelynek nincs köze az anyaföldhöz. Pedig itt elemzett 8 leletünk közül ez az egyetlen, amelyet Fettich Nándor a leltárnaplóra is támaszkodva újból leírt és fényképtáblák kíséretében kritikailag ki!20