Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei
adott (Fettich in: Marosi-Fettich 1936. 9-17, I-VI. t.). Egy apróságot - egy nyomdai tördelési hibát - azonban nem vett észre, s emiatt a „kritikai kiadás" új hibaforrássá vált. Az is nehezményezhető, hogy fényképein szigorúan ragaszkodott a leletek 1935. körüli állapotához, és néhányszor nem vette át Hekler Antal jelentéséből az 1908ban még meglévő, összetartozó leletek ábráját és értelmezését. A két publikáció ezért - mint azt már László Gyula hangsúlyozta - kiegészíti egymást, csak együtt használhatók. Súlyosabb hiba, igazi mulasztás, hogy nem vette figyelembe Hekler Antal első, alig három héttel az avar sírok feltárása után megjelentetett, német nyelvű beszámolóját (Hekler 1908). Holott egy „kritikai kiadás" csak akkor érdemli meg ezt a nevet, ha valamennyi hozzáférhető dokumentumra támaszkodik. Fettich Nándor mentségére: nemcsak ő, hanem nyomában valamennyien, akik részletesebben foglalkoztunk a pentelei avar sírokkal (László Gy., Arch. Hung. XXVII. Bp. 1943, 71-72, László 1955, 270-272, Huszár 1955, 74, Bóna 1970, 250 és 6-8. j., Bóna 1971, 249/33-250/34 és 271/51, Garam 1976, 136, - aki egyébként szövegében csak a 11. sírról beszél s arra hivatkozik táblájával [=5. kép] kapcsolatban is, az új fényképen viszont a 10. és a 11. sírból hoz fele-fele arányban, részben összeolvasztva, leleteket) elfelejtettünk utánanézni Hekler Antal első beszámolójának, 46 nyilván egyikünk se gondolta, hogy a pár hónappal később megjelentetett magyar nyelvű jelentésben nem olvasható fontos adatok lehetnek benne. Holott csak az első beszámolóban szerepel a sírok e korra jellemző ÉNY-DK-i tájolása és egymáshoz való viszonya, részletesebb az első (7.) sír leírása, csak abból tudható meg, hogy a halotti obulus, „a vékony aranylemez" a fej illetve a kis arany fülbevaló mellől származik (ám, hogy ez a fülbevaló „a jobb fül táján" került elő, arról viszont már csak Hekler 1909, 98-ból értesülünk, tehát adatai helyenként kiegészítik egymást), s végül, de nem utolsó sorban csak az első közleményből derül fény arra a Fettich és László között sok vitát kiváltó zűrzavarra, amit az okozott, hogy Hekler 1909, 105 a 12. női sírt tette meg lovastemetkezésnek. Hekler 1908. 2 még öt sírról beszél, három „lovasharcosról" illetve „lóról" és a „két szokványos sírról, bennük asszonyok temetkezésével". - Bár ez majdnem akkora tévedés, mint a néhány hónappal későbbi, mégis világosan kiderül belőle, hogy míg a 7. és 10. sírokban egyszerre és együtt tárták fel a lovasokat a lovukkal, addig a 11. sír férfi csontváza (páros arany fülbevalóval, amiért Hekler kezdetben nőnek vélte), a lócsontváz, s végül a 12. sír női csontváza külön-külön került kibontásra. A ló a 11. és 12. emberi csontváz között feküdt, nyilván kissé távolabb a gazdájától, mint az előző két esetben, de semmiképpen nem külön sírban. Nagy tévedés volt később, az íróasztal mellett, a női temetkezéshez kapcsolni. Fettich kritikája és megoldása (Marosi-Fettich 1936, 15-17) ezzel kapcsolatban teljes mértékben helytálló! (Noha más dolgokban, mint most kiderült, nem mindig joggal, alaposan bíráltam Fettich pentelei revízióját, ebben a kérdésben magam is őt követtem, Bóna 1971, 250/34). A német nyelvű beszámolóból egyébként ugyanaz tűnik ki, amit Fettich a magyar nyelvű jelentéssel kapcsolatban észrevett: Hekler végigülte az első avar sír feltárását, megtekintette a másodikat is, míg a többire legfeljebb egy-egy pillantásnyi ideje jutott. Kicsit viszonylagos hát, amit Hekler saját megfigyeléseiről ír: „Die Bedeutung der neu entdeckten avarischen Reitergráber in Dunapentele nicht nur in ihrem Reichtum (liegt), sondern auch darin, daB diesmal die Fundumstánde ganz genau beobachtet werden konnten" (Hekler 1908, 2). „Die Reitergráber kamen am Öreghegy auf dem Felde von Dániel Rákits in ungefáhr zwei Méter Tiefe zum Vorschein,... (wo). wir in Dunapentele diesmal zum erstenmal in der náchsten Náhe des römischen Friedhofes auf drei Reitergráber der Völkerwanderungszeit gestoBen sind" (Hekler 1908, 1). Ugyanerről magyar nyelvű jelentésében még pontosabban számolt be: „Két római korbeli temető közé beékelve, rendkívül gazdag tartalmú régibb középkori sírokra bukkantunk" (Hekler 1909, 97). Az 1953-1970. években végzett nagy leletmentő ásatásokból tudjuk, hogy az alaposan átkutatott későrómai Délkeleti-temető és az Intercisa castrumába vezető egykori római út két oldalán elterülő Központi-temető közötti kisebb szabad területről van szó. Az avar sírokat a július 13-18. közötti héten tárták fel, ekkor nyílt mód Rákits Dániel földjén ásatásokat végezni. A Rákits parcellán az ásatások mindössze 12 sírt eredményeztek. Előbb egy csoportban az 1-6. római sírokat ásták ki, majd kissé távolabb, egy kutatóárok végében rábukkantak az első avar sírra, amely még feltárása előtt a 7. számot kapta. A kis későrómai sírcsope.rtban utóbb még két sírt találtak (8-9. sírok), majd csütörtöktől szombaton délig nekiláttak a 7. sír vonalában az avar sírok kutatásának. Ennek során került elő egymás mellett, kissé átlós sorban a második-negyedik avar sír, amelyek a Rákits-föld ásatási sírszámait kapták: 10, 11, 12. sír (Sági K., in: Intercisa II. Arch. Hung. XXXVI. Bp. 1957, 579-580 „Teil XII. des Gráberfeldes"). Hekler tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad azonos sorszámon szerepeltetni a római és avar sírokat, német nyelvű jelentésében még következetesen az első, második stb. avar sírról beszél. Magyar nyelvű jelentésében azonban maga tért vissza a „leltárhű" sírszámozáshoz. A 75 éve tartó zűrzavar - amelyről e fejezet végén részletesen szó esik majd - eloszlatására javasolom, hogy Hekler 1908. évi első beszámolójának szellemében jelöljük a jövőben az 1908. évi dunapentelei avar sírokat római számmal: I. (a volt 7.), II. (a volt 10.), III. (a volt 11.) és IV. (a volt 12.) sírok - a kettős számozást ebben a dolgozatban végig meghagyom! - mert ezáltal a Régiségtan Napló és Hekler 1909. évi jelentéseinek sírszámzavarát mindörökre el lehetne oszlatni. A Rákits-földön talált sírok leleteit, köztük az avar sírokét Hekler a korszakra ismét jellemzővé vált gyorsasággal már az ásatást követő héten benaplózta (a tétel dátuma: július 26, vasárnap). A naplóba a leírásokkal párhuzamosan utóbb beragasztgatta a magyar-nyelvű előzetes jelentéshez készült rajzok klisélevonatait. Néhány tárgyat, amelyről nem készült Passuth-rajz, maga rajzolt bele a naplóba, pl. a II. (10.) sír csont tubusát és bronz csörgőjét, - ezek utóbb elkeveredvén, már Fettich a naplóból reprodukálta őket (Marosi-Fettich 1936, V. t. 7-8).
