Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
sokan mások arról a vidékről. Ezekkel ott voltak a férjeik is. Ők is otthonosabban voltak, amikor mi odaértünk. Nekik ingyen adták a kosztat, nekünk meg fizetni kellett érte. Közülük kerültek ki a szakácsok is. A keresetünkből fizettünk. Ha valaki kevesebbbet keresett, nem tudta a kosztját sem kifizetni, hitelben evett, az adósságát akkor vonták le tőle, amikor később többet keresett. Én nem mentem dolgozni, amíg a hazulról hozott pénzből tudtam fizetni a kosztat. A többiek azonban nagyon kevés pénzzel érkeztek, mert hónap végén, fizetés előtt telepítettek ki bennünket A többiek csak a vasutas fizetésből éltek. Nekünk ott volt a szikvízüzem, de tartottunk a háznál disznót is. Ezerkétszáz forint készpénzem volt. A párttitkár meggyanúsított azzal, hogy én azért nem megyek dolgozni, mert a többi asszony pénzt ad nekem a gyerekek gondozásáért. Ezután megegyeztünk, hogy felváltva vigyázunk a gyerekekre. Ettől kezdve én is kijártam dolgozni. Októberben a gyerekek közül néhánynak megengedték, hogy hazatelepüljön. Akinek volt valami összeköttetése, azoknak a hozzátartozói kijárták, hogy hazaengedjék a gyerekét. A táborban maradt gyerekeknek megszerveztek egy úgynevezett iskolát, de igazából nem folyt ott tanítás, csak felügyeltek a gyerekekre. Részt vettem mindenféle mezei munkában. Szénát gyűjtöttem, markot szedtem. Olyan kaszásom volt, aki életében sem kaszált. Dokinak hívtuk, azelőtt hittérítő szerzetes volt. Sopronból került közénk. Ő kaszált, de inkább kuszáit, én meg kapkodtam, ahogy tudtam. Egy nap megbetegedtem, más ment helyettem. Ez azt mondta, hogy a világ kincséért sem menne aratni a Dokival, mert nem lehet utána összeszedni a búzát. Én azonban összeszedtem. Megtanultam. Aztán jött a cséplés. Cséplőgépnél voltam. Máskor rizst gyomláltam, arattam. Csépeltem kölest, borsót is. Reggel napkeltekor ébresztettek bennünket:"Bárcás kurvák sorakozó!" Este naplementéig dolgoztunk. Volt úgy, hogy sötétben érkeztünk vissza a tanyára. Volt olyan munkahely, amely tíz kilométerre volt. Oda gyalog kellett elmenni. Ilyenkor hideg élelmet vittünk magunkkal. Ehhez úgy jutottunk hozzá, hogy létesült egy kis üzlet, abban lehetett vásárolni, de később hazulról is küldtek időnként csomagot. Egy idő után üzemi konyhát létesített a gazdaság. Azt akarták, hogy a szakácsot mi fizessük. Én azt mondtam: "Nekem otthon sem volt szakácsom, itt sem kell. Én nem fizetek." Erre az volt a válasz:"Nagy pofád van!" így beszéltek velünk a rendőrök, meg a gazdaság emberei. Végülis a konyhán nem alkalmaztak szakácsot, hanem a mieink főztek felváltva, egy pécsi szakács irányításával. Ő és a segítői nem kaptak külön fizetést, csak ingyen kosztat a maguk és a családjuk számára. 76
