Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
Június Rimaszombaton voltam a tanárokkal. A gyűlés nem nagyon érdekelt, mert a felek egy fél napon keresztül üdvözölték egymást. Ez a kezdet reménytelen folytatást ígért. Megnéztem hát a várost. Itt született Tompa Mihály (ma is csizmadia lakik szülőházában); itt Ferenczy István, az első magyar szobrász, sőt Blaha Lujza is. Elég egy ilyen kis felföldi fészeknek. Mennyivel finomabb a népe, mint a Debrecené! A város kertje kedves kis búvóhely a Rima partján (...) Kirándultunk Krasznahorkára. Hiába, a várakat még most is szeretem. (...) Dobsina jégbarlangjába is leszálltunk. Nagyot bámultam rajta. A cseppkőbarlang is szép, de a jégbarlang: palota, kristálypalota. (...) A sztracenai völgy is nászútja lehetett az Istennek, mikor errefelé járt, oly szép, oly titokzatos, oly felséges. S mikor este leszálltával kigyúltak a hegyoldalban a munkások tüzei! Nagyszerű. Én regényeket éltem át, míg végigkocsiztam rajta. Csak a társam ne fecsegett volna annyi szamárságot, még zavartalanabb lett volna az élvezetem. (...) A nyavalyás Ady mindig nyekereg, untalan halódik, megírt már vagy ötven halálpitvarában-verset; és hallom, hogy hízik, dalmahodik 235 , kalapáccsal se lehetne szétverni. Ez a mai modern költészet! Semmi bajuk, legfeljebb „kutyabajuk" az ifjoncoknak, de nyíratják a bajuszokat, s ez a műtét valami rettenetes kín képzetét autoszugerálja bolondos agyvelejökbe. 236 Már én csak akkor jajgatok, mikor igazán több kettőnél. Hányszor állottam már én a „halál pitvarában"! (...) 237 Csak úgy omlanak most hozzám a szerelmes levelek! Teremtő Isten, vénségemre kell eljátszanom a szerelem komédiáját. Bolondabbnál bolondabb ajánlatok, föltételek, kérelmek, Budapestről, Debrecenből; bélyeg alá ragasztott hajszálak, huszadik századbeli Ariadné-fonalak; egyik esdekel: ne menjek idegen országba, mert 235 Testesedik. 236 „A bajuszomat soha nem borotváltattam le, már ennyiben sem vagyok a Holnap katonája; igenis büszke vagyok a bajuszomra." (Oláh Gábor levele Rákosi Jenőhöz. Budapesti Hírlap, 1908. december 23.) 237 E bejegyzés különös fényt kap, ha idézzük Juhász Nagy Sándor egyik levelét, amelyben hasonlókkal „vádolja" Oláht: „Tele erővel, ésszel, akarattal, de nem holdvilágpofával magát a szarral szegélyezett pocsolyák piszkos vizében, hanem egészségesen (lélekben!) belenézz a napba! Ezt zengd! (...) Add fel azt a veszett hangulatot, amely e leveled fölött is tanyáz. Ne tompa, merev szemmel, ne fajulni kezdő, sóhajtó lélekkel nézz a jövőbe, hanem vidáman, csillogó szemmel, küzdő, harcolni vágyó üde életkedvvel. [S vedd le a] »szemetdomb illatú Ady Endre úr« [álarcát]." (1909. jan. 4. - DIM)
