Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

bajom talál esni; a másik lelkem rokonának esküszi magát. De testet nem akar adni egyik sem! Vagy csak röstelli kiírni? Hát akkor meg mit komédiázik? A lényeg a fő, akárhogy rózsázzuk is a dolgot. S engemet a fene majd megesz ebben a buja nyári hónapban. (...) Kiállók Kar utca szegletére, a forgalmasabbik ponton, s bámulok pihenésül a semmibe, mozdulatlanul. Az utca környéknek szokatlan az én megjelenésem; azért rögtön szimatolni kezdik: vajon mit akarok? Oláh valakit vár! Indul a susogás halk morajú patakja. Vajon kit vár? Leányt vár, az holt bizonyos... És bámul velem együtt húsz-harminc ember a semmibe, várva a kék, fehér, vagy rózsaszín csodát. Az órák telnek, én, mint a dalai Láma, állok feszületesen. A csoda csak nem jön. Egyszer megelégelem a falusi komédiát, s hazaballagok. Az utca vihog, és száll a gúnyos oldalba döfés: Nem jött el, akit várt! Hihihi. Hohoho. - Utoljára magam is bosszankodom: csakugyan nem jött el valaki?