Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

gyományait őrzik. Az ágyás elkészítését országszerte azonos típusú favillával végezték. E villák, valamint az ágyást fellazító és a szalmát, töreket lehúzó hosz­szú, görbe fogú nyomtatógereblyék a világ legkülönbözőbb részein hasonló for­mát mutatnak. 85 A nyomtatásnál használatos 3-5 ágú favilla és nyomtatógereb­lye olyan szorosan kapcsolódott a nyomtatáshoz, hogy ennek eltűntével ezek az eszközök is eltűntek a parasztudvarokból. 86 A nyomtatás rendje az ágyazás és járatás szempontjából több típusba sorolható. A kör alakú ágyasba alföldi uradalmakban olykor 80-100 keresztet is beágyaztak. A parasztok 6-8 keresztet ágyaztak be, attól függően, hogy hány lóval nyomtattak. Nyomtatni 2-12 lóval szoktak. Az ágyást készíthették teljesen fedett szérűvel, eb­ben az esetben a lovakat hajtó ostoros maga is körben járt az ágyás szélétől 3-4 mé­terre eső körön, a lovak pedig körülötte keringtek, így excentrikus köröket írtak le, s mire az ostoros egy kört megtett, a lovak az egész ágyást egyszer megtaposták. Nyomtattak úgy is, hogy az ágyás közepén üres helyet hagytak (gyűrűs alakban ágyaztak), itt állt az ostoros, s maga körül hajtotta a lovakat. Ennél az ágyazástípus­nál az is előfordult, hogy a lovakat kövekkel megterhelt szekérbe fogták, így nem­csak a ló, hanem a szekér is segített a magot kicsépelni. Egyes vélemények szerint Magyarországon is előfordult, hogy a nyomtató ló után súlyos hengert vagy pedig nyomtatószánt (tribulum, csámesz) kötöttek. A „tribulum" magyarországi előfordu­lását az újabb kutatások cáfolják. 87 Ritkaságként említhetjük azt a nyomtatási mó­dot is, amikor a szérű közepén egy fát leástak és ehhez kötötték a nyomtató lovakat: amint a lovak körbe haladtak, kötelük lassan rácsavarodott a kör közepén levő fára, ezáltal mindig közelebb kerültek ahhoz, mikro a lovak az ágyás belső szélét elérték, megfordították őket, így most kifele csavarodva a kötél, mind kijjebb haladhattak a nyomtató lovak, egészen az ágyás külső széléig. 88 A cséplés és nyomtatás korábban a házimunkák sorába tartozott. Lehetőleg minden gazdaságban a saját rendelkezésre álló erőkkel oldották meg. Lehetett kalákaszerű munkatársulás is, amikor a település bizonyos csoportjai (családok, szerek, utcarészek stb.) közös összefogással végezték el a nyomtatás munkáját. Arra is van példa, hogy ökörrel nyomtattak. 89 A gabonatermesztés múlt századi megnövekedése következtében, de talán azért is, mert a nyomtatással hamarabb hozzá lehetett jutni a maghoz, az egész országot behálózó nyomtatóbandákkal találkozunk; ezek faluról falura vándorol­va bérét vállaltak nyomtatást. A vándornyomtatók útirányát nehéz lenne térképre vetíteni, mert sokszor egyazon vidék egyik falujából kirajzottak a vándornyom­tatók, a másik faluba viszont távoli vidékről érkeztek idegenek, akik részét vál­85 A nyomtatás teljes problematikáját legújabban részletesen kidolgozta: Hoffmann Tamás 1963. 86 Balassa 1949. 99-139; Hoffmann Tamás 1963. 168-171. 87 Vö. Tálasi 1955. 16; Hoffmann Tamás 1963; Nagyváthy 1791. 1. 126; Gunda 1933. 89. 88 E típus képes ábrázolását láthatjuk a Vasárnapi Újság 1869. 461. 89 Néprajzi Értesítő 1926. 33. A nyomtatás részletes leírását, különböző nyomtatásformák eredetét közli Gothard 1888. 244-253; Stephens 1855-1868. IV. 421, V. 15-17. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom